Herophilus,
Herophilus, ’Ηροϕιλος, kiváló görög orvosíró és az emberboncztan egyik megalapítója, a Kr. e. negyedik század második felében, a kisázsiai Bithyniában Chalcedonban született. A cosi Praxagorasnak és a cnidusi Chrysippusnak volt a tanítványa, és így alaposan megismerkedett az egymással vetélkedő ión és cnidusi orvosi iskola tanaival. Egyike volt a legelső görög orvosoknak, a kik Ptolemaeus Soter hivó szavára Alexandriában telepedtek le. Az addig vallási okokból kizárólag állatokon végzett bonczolások helyett jeles kortársával Erasistratusszal egyidejüleg emberi hullákat bonczolt. A Celsus, Tertullianus és más ókori irók által ellene emelt azon vád, hogy számos halálra itélt gonosztevőn a király beleegyezésével vivisectiót végzett, alaptalan rágalom, mely a boncztan és az anatomusok iránt vallási szempontból táplált ellenszenvnek volt az eredménye. H. a boncztant a tökély magas fokára emelte; az agy vivőereinek csomópontja még ma is az ő nevéről van elnevezve (torcular Herophili). De nemcsak mint bonczoló, hanem mint gyakorló orvos is nagy tekintélynek örvendett. Behatóan tanulmányozta a pulsust, a melyet tévesen az ütőerek activ összehúzódásából származtatott; az ütérlökések szabályszerűségét a zenei ryhtmushoz hasonlította. A gyakorlati orvostanban Hippocrates és a cosi iskola irányát követte. Az orvostanban legfőbb mesternek a tapasztalatot mondotta és a helyesen alkalmazott gyógyszereket az istenek kezeinek nevezte el. Iskolája, mely az ókorban igen elterjedt és tekintélyes volt, az észszerű empirismus jellegével bírt. Nagyszámú műveiből csak csekély töredékek maradtak fenn egyes ókori írók munkáiban. Főbb művei voltak: ανατομιχη, περι οϕϑαλμων, περι σϕυγμων, περι αιτων, προς τας χοινας, το μαιωτιχον. Ez utóbbi egy igen elterjedt és Soranus által dicsérőleg fölemlített szülészeti tankönyv volt. H. követői körülbelül másfél évszázadon át Alexandriában tanították az orvostant, de miután a Kr. e. 2-ik század első felében Ptolemaeus Physcon a tudósokat elűzte onnan, H. iskolájának székhelye a syriai Laodicea lett. Plin. 11, 219. 25, 15. 29, 6 stb. Plut. plac. phil. 4, 22. Strabo 12. Celsus, de re med. praefat. Soran. apud Oribas. coll. med. 24, 31. Galen. de admin. anat. 9. method. med. 1. de diff. puls. 2. de optima secta stb. Cael. Aurel. chron. 2, 29. Tertull. de anima 10. TI. M.
