Onomacritus

Teljes szövegű keresés

Onomacritus, Ονομαχριτος, a Pisistratidák idejében és udvarában élő athenaei ember, a ki Herodotus (7, 6) szerint Hypparchus megbizásából Musaeus jóslatait rendezte (διαϑετης χρησμων των Μουσαιου). E foglalatossága közben a Hermionéből származó Lasus hamisításon érte, a mi száműzetését vonta maga után. Később kibékült a Pisistratidákkal, s velük együtt sürgette Susában a perzsa udvarnál Xerxes hadjáratát Athenae ellen. Nyilván Herodotus elbeszélése szolgáltatott alapot arra a föltevésre, mely már az ókorban általános lett, hogy részben O. a szerzője a Musaeus és Orpheus neve alatt ismeretes költeményeknek (l. E. Meyer, Gesch. des Alterthums, 2, 737). Ezt az ókori hypothesist azután több-kevesebb megszorítással elfogadta a modern philologia is. Csak legujabban kezd az a nézet utat törni az orphikus vallásra vonatkozó kutatások alapján (v. ö. főleg Kern munkásságát), hogy O. hamisítása nem érinthette azon vallásos költészet lényegét, mely a Kr. e. 6. században már készen volt és a hivők körében közismeret tárgyát képezte. E felfogás álláspontjáról hypercritikus tévedés akár azon költészetet O. szerzeményének tekinteni, melyet Pausanias (8, 31 és 37. 9, 35) ugyanafféle tévedésből O. neve alatt idéz. H. GY.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem