Rufus.
Rufus. – 1. ‘Ρουϕος ο ’Εϕεσιος, R. Ephesius, az ecletikus orvosi iskola egyik legkiválóbb képviselője, jeles szakíró Alexandriában, a Kr. utáni első század végén és a második elején. Nagyon járatos volt korának egész orvosi irodalmában és számos művet írt világos és tetszetős attikai nyelvezettel, a melyek évszázadokon át nagy becsben állottak, de legnagyobb részük elveszett és csak nehány maradt fenn közülök töredékesen a byzantiumi korszak orvosíróinak gyüjtő munkáiban. Behatóan művelte a boncztant, de nem embereket, hanem állatokat, főleg majmokat bonczolt és vizsgálatai alapján egy még meglévő négy könyvből álló boncztant írt, melynek szerényen a περι ονομασιας των του ανϑρωπου μοριων (de appellationibus corporis humani) czímet adta. Más fennmaradt művei a következők: περι των εν νεϕροις χαι χυστει παϑων (de venum et vesica morbis), περι των ϕαρμακων καϑαρτικων (de medicamentis purgantibus), περι ποδαγρας (de arthritide), συνοψις περι σϕυγμων (compendium pulsum). R. volt az első, a ki a látóidegek kereszteződését, valamint a szemlencse tokját leírta. A belgyógytan és a sebészet terén egyaránt jeles volt. Galenus magasztalólag említette őt az újabb orvosok (νεωτεροι) között, Oribasius pedig nagynak nevezte. A lázról R. azt tanította, hogy ez a szervezet üdvös védelme különböző ártalmak ellen és hogy ezért nem kell a lázat mindig elnyomni, hanem ellenkezőlet sokszor kivánatos volna azt a természetes gyógyeszközt mesterségesen előidézni; érdekes, hogy a legújabb időben egyes orvosbúvárok ismét hasonló nézeteket hangoztatnak (Sigismundus Finály, De salubritate febrium in morbis, Budae, év nélkül). Nagy értéket tulajdonított a testgyakorlásnak és egészségi szempontból a leányoknak és asszonyoknak a táncz és ének művelését ajánlotta. Fennmaradt műveinek eredeti görög szövegét legelőször Jacobus Goupylus adta ki nyomtatásban 1553-ban Parisban; azóta több kiadásuk jelent meg, melyek közül a legtökéletesebb a Daremberg-féle, melyet Ruelle fejezett be 1879-ben Parisban. Galen. de comp. medic. sec. loc. 1, 1 ed. Kühn, 12, 425. de atra bile 1 ed. K. 5, 105 és t. Oribas, eupor. praef. és t. Aët. 1, 3. 119 és t. Fabric. Bibl. gr. ed. Harl. 4, 714–721. TI. M.
2. Író, a kihez az ifjabb Plinius több levelet intézett (v. ö. Plin. ep. 5, 21. 9, 38). – 3. Sext. Rufus (helyesebben Rufus Festus),Valens császár uralkodása alatt 369 körül Kr. u. egy kivonatos római történetet állított össze brevarium rerum gestarum populi Romani czím alatt. A régibb időre nézve főforrásul Livius egy kivonatát és Eutropiust használta; saját korára nézve hivatalos tudósítások állottak rendelkezésére. Kiadások: Verheyk (1762), Tzschuchke (1793), Förster (1874) és Wagener (1886). – Ezenkívül Rufus mint cognomen is gyakran előfordul, főleg a Caeciliusok, Minuciusok és Pompejusok családjában. N. G.
