Terentii, valószínűleg sabinus nemzetség, melynek főbb képviselői: – 1. C. Terr. Varro, a ki mint consul 216-ban Kr. előtt Cannae mellett Haniballal szemben vereséget szenvedett. Pol. 3, 107. Liv. 22, 43. Később 215–213-ban Picenumban táborozott. Liv. 23, 32. 25, 6. Mint követ 200-ben Africába ment. Liv. 31, 11. – 2. A. Ter. Varro, 184–182-ben Kr. e. a hispaniai suessetanusok és celtiberek ellen győzelmesen harczolt. – 3. Ter. Varro, Hortensiusnak a híres szónoknak rokona; egy ideig Ázsia kormányzója volt, 75-ben Kr. e. e minőségében elkövetett visszaélései miatt pörbe fogták, de Hortensius segítségével s a birák megvesztegetése következtében fölmentést nyert. – 4. M. Ter. Varro, Roma legnagyobb polyhistora, Reatéban 116-ban Kr. e. született lovagi családból. Bár kora ifjúságától fogva nagy buzgalommal foglalkozott a tudományok legkülönbözőbb ágaival, a nyilvános élettől sem maradt távol. Hogy néptribunus volt, maga említi. Gell. 13, 12. A kalózháborúban 67-ben Kr. előtt Pompejus alatt mint tengerésztiszt szolgált. App. Mithr. 95. A polgárháborúban is Pompejushoz csatlakozott s 49-ben mint legatus harczolt Hispaniában Caesar ellen. Caes. b. c. 2, 17. A pharsalusi csata után Caesar, szokott nagylelkűségével megbocsátott neki s megbízta egy nyilvános könyvtár rendezésével. Suet. Caesar 44. Caesar halála után csak nagy nehezen menekülhetett el Antonius üldözései elől. App. b. c. 4, 47. Élete utolsó éveit a nyilvános élet zajától távol egészen a tudománynak szentelte s késő vénségében halt meg 28-ban Kr. előtt. – Varro egyike az ókor legtermékenyebb íróinak. Írt 74 különböző munkát, melyek összesen 620 könyvre terjedtek. Költői művei a következők: pseudotrogoediarum ll. 6, poëmatorum ll. 16 (lyrai és elegiai mértékben), saturae Menippea (tréfás tartalmú költemények versben és prózában vegyesen), saturarum ll. 4. Leghíresebb tudományos munkája volt az antiquitates rerum humanarum et divinarum (41 könyv), mely a római állami és vallási régiségeket tárgyalta s az összes későbbi hasonló tárgyú munkáknak főforrásul szolgált. Ugyancsak régiségtani és történeti tárgyúak voltak a de vita populi romani, de gente populi Romani, annales, aetia (bizonyos szokások és intézmények eredetének megfejtése). Mint irodalomtörténész is kitünt következő műveivel: de originibus scaenicis, de actionibus scaenicis, quaestiones Plautinae. A de poëmatibus a költészet különböző műfajairól szólt, a de poëtis pedig római költők életrajzait tartalmazta. Népszerű volt imagines v. hebdomades cz. képeskönyve, mely 700 kiváló görög és római ember arczképét tartalmazta rövid magyarázó szöveg kiséretében. Plin. 35, 2, 11. Gell. 3, 10. Grammatikai munkái közt legjelentékenyebb volt a de lingua Latina, valószínűleg 25 könyvben, melyet egyes specialis értekezések, mint de sermone Latino, de similitudine verborum, de utilitate sermonis egészített ki. A de lingua Latinából ránk maradt az 5–10. könyv, a régibb latin nyelv ismeretére nézve nagyfontosságú forrásmunka. Valóságos encyclopaediája volt a tudományoknak a disciplinarum ll. 9, mely alapjául szolgált az ú. n. artes liberales összes későbbi feldolgozásainak. Inkább practikus, mint tudományos czélt szolgált a földmívelésről szóló, reánk maradt munkája, a de re rustica (három könyvben). Részben historiai, részben philosophiai tartalmú népszerű értekezések voltak a logistorici. Ezenkívül írt még egész csomó részben szónoki részben költői munkát, melyek azonban csak czímükről ismeretesek. Nyelve Ciceróval szemben sok régiséget (archaismus) mutat, stilusa mindazáltal nincs erő és tömörség hiján. – A de lingua Latinát kiadta O. Müller (1833) és Egger (1837); a de re rustica megtalálható a Gesner és Schneider-féle Scriptores rei rusticae czímű gyűjteményben, külön kiadta Keil (1889). – 5. Terentia, Maecenas felesége. Sen. ep. 114. – 6. P. Ter. Varro Atacinus (melléknevét a galliai Atax folyótól nyerte), az első római költő, ki Gallia Transalpinában született, élt 82–37. Kr. e., bellum Sequanicum cz. alatt epost írt Caesar egyik háborújáról, lefordította Apollonius Rhodius Argonauticáját s több tudós tanító költeményt írt alexandriai minták után (chorographia, ephemeris). Mint satirairót említi őt Horatius (sat. 1, 10, 46), mint elegikust Propertius (3, 34, 85) és Ovidius (trist. 2, 439). Töredékeit lásd Baehrens fragm. poet. Rom. p. 332. – 7. Q. Terentius Culleo, a második pún háborúban a carthagóaiak fogságába jutott, honnan csak 201-ben Kr. e. került vissza. Majd 189-ben néptribunus, 187-ben praetor lett s mint ilyen nagy szigorúsággal, sőt ellenséges indulattal vezette a vizsgálatot L. Scipio ellen. Livius 83, 55. – 8. C. Ter. Lucanus, nagyatyjának temetése alkalmából pompás gladiatorjátékokat rendezett; később e játékok képes ábrázolását Diana berkében helyezte el. Plin. 35, 7, 33. N. G.
10. L. Ter. Massiliota, mint követ járt Antiochusnál 196. Kr. e., 187-ben Siciliát mint praetor kormányozta. Liv. 33, 35. 38, 42. – 11. Terentia, Kr. e. 77. óta Cicero felesége, kivel hosszú ideig a legjobb egyetértésben élt. Később azonban anyagi zavarok miatt a házasfelek annyira meghasonlottak, hogy 46-ban Kr. e. az elválás elkerülhetetlenné vált. Cicero fam. 4, 14. Att. 11, 16. 24. Plut. Cic. 41. – 12. M. Ter., Sejanus barátja, a ki ezt a barátságot a viszonyokhoz képest csodálatos bátorsággal a mindenható császári kegyencz bukása után sem tagadta meg. Tac. ann. 6, 8. – 13. Q. Ter. Scaurus, a leghíresebb grammatikus Hadrianus korában, írt grammatikát, poëtikát, commentariusokat Plautushoz, Vergiliushoz és Horatiushoz. Reánk maradt de orthographia cz. kis műve, melyet Keil adott ki, Gramm. Lat. 7. k. N. G.