Theopompus
Theopompus, Θευπομπος. – 1. Sparta királya, kinek kormányzata alatt az első messeniai háború (743–724. Kr. e.) kezdődött s be is fejeződött. Neki tulajdonítják az ephorusok intézményének behozatalát. Aristot. pol. 5, 9, 1. – 2. Történetíró, Damasistratus fia, Chius szigetéről, született 380 körül, honából elűzve atyjával együtt a vendégszerető Athenaebe menekült, honnan csak 45-ik életévében térhetett vissza Chiusba. Nagy Sándor halála után ismét idegenbe jutott, Ptolemaeus aegyptusi királyhoz fordult, de nem részesült barátságos fogadtatásban. Valószínűleg idegen földön halt meg. Ifjú éveiben mesterének Isocratesnek példáját követte s különböző városokban nagy sikerrel lépett föl az επιδεικτιχος szónoklás terén, különösen kitünt azon szónokversenyben, melyet Artemisia királyné férje, a cariai Maussollus tiszteletére rendezett, s a hol panegyricusával ő vitte el a pálmát versenyző társai elől. Két nagy történeti művet írt, egyike a ‘Ελληνικα 12 könyvben, mely Thucydides művének folytatásául 410–394-ig írja meg a görög történetet, a másik a Φιλιππικα 58 könyvben, mely macedoniai Fülöp király kormányzásából indult ki, de felölelte az egész kor történetét számos és nagyterjedelmű kitéréseivel. Így három könyv szól Siciliáról, a 10. Athenae demagogusairól, stb. A Philippicákat III. Fülöp király később 16 könyvben kivonattatta. Ezenkívül Th. írt egy két kötetes epitomét Herodotusból. A három mű együtt 72 könyvben mint Th. történeti műve szerepelt később. Az ő neve alatt adta ki Anaximenes (l. o. 2) rosszindulatból a πρικαρανος cz. könyvet, melyben Görögország minden szerencsétlenségének okául Athenae, Sparta és Thebae van feltüntetve. Ez a gúnyirat szolgált Varrónak mintául satira Menippeájához, a hol a három «fej» Pompejus, Caesar és Crassus. Minthogy ránk Th. műveiből csak töredékek maradtak, el kell fogadnunk a régieknek róla szóló itéletét. De itt ellentmondásokra találunk, Dionysius dicséri tiszta stilusát és Demosthenesre emlékeztető erejét, de különösen a cselekvő személyek belső lelki rugóinak beható ismeretét. Dion. Pomp. 6. Ellenben Polybius gáncsolja rosszindulatát Fülöp s környezete ellen és folytonos ócsáslásait, de főleg katonai dolgokban való járatlanságát, mely csataleirásait megbizhatatlanokká teszi. Cornelius Nepos azt mondja róla, hogy maledicentissimus scriptor (Alcib. 11). Az kétségtelen, hogy kedvelte az apró s nagy botrányokat és Athenaeus, ki maga sem idegenkedett ezektől, bőven fölhasználta. Neki is köszönhetjük legtöbb töredékének fennmaradását. Töredékeit összegyűjtötte Wichers 1829. Müller Fragm. hist. Gr. 1, 278–333. Büchner, Theopompea, 1874. – 3. Vígjátékíró, Aristophanes fiatalabb kortársa, 24 (Suidas) vagy 17 (Anonym. de com.) comoediájából 20 czím s néhány töredék maradt; egyik vígjátékának tárgya politikai lehetett, egy másiknak töredékében vonatkozás van Plato Phaedonjára. Töredékei Meinekénél, Fragm. com. Gr. 2, 2, 792 skk. S. K.
