ETESSÉTEK AZ ÉG MADARAIT.
ETESSÉTEK AZ ÉG MADARAIT.
Tekintsetek az égi madarakra: mert azok nem
vetnek, nem aratnak, sem a csűrbe nem takarnak,
mindazonáltal a ti mennyei Atyátok eltartja azokat.
Máté Ev. 6. 26.
vetnek, nem aratnak, sem a csűrbe nem takarnak,
mindazonáltal a ti mennyei Atyátok eltartja azokat.
Máté Ev. 6. 26.
Az úr angyala pedig kiáltva mondá: minden
madaraknak, a melyek repdesnek vala az ég közepette:
Jöjjetek el és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára!
János Jelenései, 18. 19.
madaraknak, a melyek repdesnek vala az ég közepette:
Jöjjetek el és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára!
János Jelenései, 18. 19.
A könyvek könyve, a mint a bibliát nevezni szokás, olyan mint a tenger, mely megtermi a ragadozó czápát, de mely termi a drágagyöngyöt is. Ime e rövidke fejezet élére állítottam annak a nagy tengernek két igazgyöngyét. Az első mondja, hogy a mennyei Atya a természet madarairól sem feledkezik meg, nekik is terítve van a természet asztala. A második azt mondja, hogy a nagy Isten meghívja az ég madarait vacsorára, azaz: megeteti, nehogy éhen hajtsák ártatlan fejöket szárnyaik alá, a mikoron rájuk köszönt az éjszaka és a midőn az étel emésztése során gyűjtik fel az erőt, hogy a következő napon hozzálássanak a madármunkához az anyatermészet és a magunk javára.
Mikoron a kegyetlen tél betemeti a földet, zuzmarája pedig belepi a fáknak legvékonyabb ágacskáját is; a sík vizet ismét vastag jégkéreg vonja be; de még maga a csörgedező patak is hévaras jégkéreg alatt siet tova: akkoron az ég madarainak legkedvesebbjei beszorúlnak a szérüskert sövényére, innen lassanként az udvarokba és faluhosszat az útra, hogy valami silány eledelhez jussanak és ne vegye meg őket a tél kemény hidege. De sőt még a varjú is bevonúl; felborzolt tollal ott gubbaszkodik a házorom károgóján és csak néha-néha hallatja rekedt kiáltását.
A jámbor czinege pedig nagy bizalmasan beszáll az eresz alá, hogy a koszorúgerenda hasadékaiban keresse az alvó rovart; néha meg épen az ablakra száll, hogy a fája és az üveg között vizsgálgasson. És akkor mintha koczogtatná az ablakot és azt mondaná:
Szórjatok eledelt az ég madarainak!
Majd megszolgálják!
Majd megszolgálják!
Hát most már azt kérded éntőlem édes Népem, hogy mit és hogyan adjunk, szórjunk?
A ház végében, a szérüskertben, a hol valami csöndesebb hely van, melyre nem jár a majorság, sem az örökké éhes, falánk malacz, ott néha fel kell vágni egy-egy érett tököt, hogy a czinege hozzáférhessen a magjához, mert azt mondja a példabeszéd:
Örül a czinege a tökmagnak.
Egy kis ocsú – rostaalja – mindég akad, hát azt is ki kell szórni, megpótolva egypár marék törekkel a szénapadlásról, a melyben sok a fűmag, szegény sármánynak, pipiskének jó eledele. A jó gazdasszony könyörületes szive juttathat egy kis kölest, néhanapján egy kis kendermagot is. A ki pedig gyönyörködni akar kis madarak vendégségében, örömében, az a kert alkalmas helyén vastagabb végével leszúrja, leássa a fennálló, vékonyabb végén hegyesre faragott póznát és reányársal magjával fölfelé egynehány napraforgót – tányériczát – V. kép. Hogy terem aztán ott a természetnek minden magot is evő madara! Hogy kopácsolja ki és hántogatja a kövér magot!
V. MADÁRETETŐ
A mikor pedig a tányéricza üres, akkor a jó gazda leönti olvasztott faggyúval és behinti, jól benyomkodja kendermaggal. A pózna csúcsán csóva- vagy szalmaernyő legyen, hogy gonosz időben védje a kis madarak asztalát. Az alsó részen tövis legyen, hogy a macska se tehessen kárt. Ha elfogyott a napraforgó, közepén átfúrt deszkát tegyetek helyébe és arra szórjátok a madaraknak szánt eledelt.
Van az etetésnek ezer alkalma és ezer módja, le sem kell írni, mert úgy is kitalálja a jó magyar ember szive és irgalma. Úgy is legyen!
