HÁNYFÉLE MADARÁT SZÓLITJA NEVÉN A MAGYAR NÉP?

Teljes szövegű keresés

HÁNYFÉLE MADARÁT SZÓLITJA NEVÉN A MAGYAR NÉP?
Nem igen akad nép, a mely az ég madarai közül annyit ismerne és annyit tudna meg is nevezni, mint a magyar. Pedig ímitten minden madárnak csak egy, szokottabb nevét teszem ki, a mikor pedig egy és ugyanazon madarat más-más vidék népe más-más névvel is illet!
A mi a kőrösmenti embernek Halászcsér, az a középtiszainak Halászszerkő, a balatonmellékinek pedig Küszvágó. A Kormoscsérnek akárhány a neve: Czigánycsér, Feketecsér; Sorja, Sörje, Czerkó. A Barátrécze a régiségben Barátfú, Hamvasfú. A Gojzer meg hol Szélkiáltó, hol Póli, Hujtó meg Teös-teös is. A Bölömbika meg Dobosgém, Nádibika, Ökörbika is. A Poczgém éppen tömérdeknevű, mint: Aprógém, Kisgém, Nádmászó, Panna, Kabak, Kákabiró, Kisbölömbika, Faszkagém stb. Az Aranymálinkó Sárgarigó is, meg Sármálinkó, majd Aranymál, a szaváról Szolgabiró. Aki ki akarja meríteni, úgy készüljön, hogy életét rááldozza és könyvet ír, mert nincs két magyar falu, a mely szakasztott egyformán nevezné minden madarát.
De a mi már azután czímeres madár, az mind egynevű. A Holló mindenütt Holló, talán azért is, mert a magyarság nagy királyának, Mátyásnak czímeres madara; így a Daru, a Hattyú, a Túzok, a nemes Kócsag, a Kerecsen is egynevű.
Hej de aztán a Banka! Mert piszokban turkáló madár ő keme, hát mintha megszólná a sok-sok név, a melylyel a magyarság illeti. Halljuk csak:
Banka
Bugybóka
Dutka
Pokloncza
Bubos Banka
Babuk
Daduk
Jututu Banka
Büdös Banka
Babuka
Dudoga
Baták
Babuta
Babutyka
Dod
Szalakakóta
Babuba
Budoga
Büdös dod
Sáros Banka
 
Pedig ez a húszféle elnevezés a soknak csak a föle; az alja is sok, meg olyan is, hogy bizony minden egyes név előtt meg kellene követni az olvasót; hát még utána!
 
1
Fülemüle
 
Poszáta
 
Barátka
 
Vörösbegy
5
Csaláncsúcs
 
Findzsa
 
Nádirigó
 
Örvösrigó
 
Feketerigó
10
Fenyőrigó
 
Borosrigó
 
Énekesrigó
 
Körösztösrigó
 
Hajnalmadár
15
Famászó
 
Csuszka
 
Szénczinege
 
Kékczinege
 
Bábaczinege
20
Őszapó
 
Függőczinege
 
Királyka
 
Ökörszem
 
Pintyőke
25
Házi veréb
 
Mezei veréb
 
Meggyvágó
 
Kenderike
 
Zsezse
30
Csíz
 
Stiglincz
 
Süvöltő
 
Keresztorrú
 
Sármány
35
Surgyé
 
Nádiveréb
 
Pacsirta
 
Pipiske
 
Barázdabillegető
40
Sárgyóka
 
Leánykamadár
 
Seregély
 
Aranymálinkó
 
Holló
45
Pápistavarjú
 
Kálvinyistavarju
 
Csóka
 
Szarka
 
Mátyás
50
Mogyorószajkó
 
Kecskefejő
 
Sarlós fecske
 
Marti fecske
 
Gatyás fecske
55
Füsti fecske
 
Légykapó
 
Őrgébics
 
Bábaszarka
 
Tövisszúró
60
Feketeharkály
 
Höcsik
 
Zöldküllő
 
Tarkaharkály
 
Nyaktekercs
65
Kakuk
 
Jégmadár
 
Gyurgyalag
 
Banka
 
Szalakóta
70
Keselyü
 
Sas
 
Parlagsas
 
Héjja
 
Karvaly
75
Ülü
 
Kánya
 
Vércse
 
Sólyom
 
Kaba
80
Ráró
 
Téli ölyv
 
Egerészölyv
 
Fülesbagoly
 
Réti bagoly
85
Macskabagoly
 
Kuvik
 
Fogoly
 
Fürj
 
Fajd
90
Fáczány
 
Császármadár
 
Vadgalamb
 
Örvösgalamb
 
Gerlicze
95
Lovaskócsag
 
Fattyúkócsag
 
Szürkegém
 
Vörösgém
 
Hajasgém
100
Poczgém
 
Bölömbika
 
Bakcsó
 
Gólya
 
Feketególya
105
Kanalasgém
 
Túzok
 
Reznek
 
Daru
 
Haris
110
Vizicsirke
 
Vizityúk
 
Szárcsa
 
Batla
 
Juhászka
115
Czankó
 
Pajzsos czankó
 
Kölessneff
 
Paprikasneff
 
Pólimadár
120
Bibicz
 
Gólyatős
 
Lotyó
 
Ugartyuk
 
Sárszalonka
125
Erdei szalonka
 
Székicsér
 
Vadlud
 
Nyári lud
 
Lilik
130
Gyöngyvér
 
Hattyú
 
Tőkés rucza
 
Kendermagos rucza
 
Czigányrucza
135
Jegesrucza
 
Kanalasrucza
 
Orsófarkú
 
Telelő rucza
 
Pergő rucza
140
Paprucza
 
Kerczerucza
 
Fütyülő rucza
 
Gödény
 
Kárakatna
145
Muszkabukó
 
Kisbukó
 
Lósirály
 
Dankasirály
 
Halfarkas
150
Lócsér
 
Halászcsér
 
Kormoscsér
 
Buvár
 
Bubosvöcsök
155
Öklömvöcsök
 
 
 
Nagyon lehetséges, hogy hosszabb is lehetne ez a sor; de mikor most nem telik több!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages