A SZERZŐ MEGNYITÓJA.

Teljes szövegű keresés

A SZERZŐ MEGNYITÓJA.
Nagyatyám és atyám örökségeként már a bölcsőmbe hoztam magammal a madárvilág iránt való érdeklődést; de az anyaföld és nemzetem iránt való szeretetet is.
Csak természetes tehát, hogy öntudatra ébredve, azok a nagyfontosságú elvek, melyeket e mű élén «A könyv története» szakaszában HERMAN OTTÓ kifejtett és azok a viszonyok, melyekre reámutatott, hamar felötlöttek előttem és lassanként mindinkább és mind élesebben rajzolódtak ki lelki szemeim előtt.
Minél inkább beláttam közművelődésünk e hézagát s minél tisztábban domborodtak ki a tátongó rés betöltésére szükséges teendők: annál hatalmasabban ragadta meg egész lényemet a lelkesedés, hogy erőimet összpontosítva, reávessem magamat e megoldatlan feladat teljesítésére s a madártant nem csupán csak magáért a tudományért, még kevésbbé saját kedvtöltésem kielégítéseért műveljem, hanem azért, hogy a nemzeti közművelődést és gyakorlati életünk javát is megszolgáljam. Így gondoltam legjobban teljesíthetni azt a kötelességet, melyet az édes haza tőlem is megkövetel.
Hogy a kitüzött czélt elérhessem, mindenekelőtt bizonyos tervet állapítottam meg, mely szerint munkálkodni akartam s így rendszeresen előre törtetni a nagyrészben még ki nem taposott ösvényen.
Munkarendem sarokpontjai röviden összefoglalva ím ezek voltak Legelsőbben is meg kellett ismerkednem a honi madárfajokkal, alakilag úgy mint életmódjukat véve, még pedig nemcsak azokkal, melyek nálunk rendesen tartózkodnak, hanem az időszakosan előforduló és átvonuló fajokkal is.
Miután a szabad természet ölében a közönségesebb madarakkal már gyermekkoromban barátságot kötöttem s kezdtem a ritkábbakkal találkozni, bele fogtam madártani naplóm irásába, melynek első szava 1877 ápr. 8-án kelt.
A megfigyeléseken kívül – miközben különös súlyt helyeztem a különböző madárhangok ismeretére, mert azt tapasztaltam, hogy a hang után indulva többre megyünk, mint bármi éles szemmel – az irodalomra is kiváló figyelmet fordítottam. Átolvastam minden hozzáférhető madártani munkát és dolgozatot, úgy a magyar irodalom folyóiratokban szétszórt termékeit, mint a külföldieket. 1886-ban azután rendszeresen elővettem az egész magyar madártani irodalmat, felkutattam nyilvános könyvtáraink anyagát s megirtam e szakunk történetét* és könyvészetét.*
Természettud. Közl. 1887. XIX. 416–418., 456–460. l.; 1888. XX. 53–62. l.
Magyar Könyvszemle 1889. XIII. 9–51. l.
Ez alapon tanulmányoztam tovább s megkezdtem kirándulásaimat is az ország madártanilag legnevezetesebb vidékeire. Hosszabb időt töltöttem 1887-ben a Velenczei tavon, melynek rendkívül érdekes és gazdag madárfaunáját azóta is minden évben, tavaszszal és őszszel, hónapokon, vagy legalább is heteken át tanulmányoztam.
Itt vetettem meg madárgyüjteményemet is, mely – noha pár száz példány a Nemzeti Múzeumba került – jelenleg 1500 darabot számlál.
A Velenczei tó után sorba kerültek – még pedig ismételten – Erdély, a Balaton, Fertő és Hanyság, majd a dunántuli megyék, a Kis-Kárpátok, a Duna felsővidéke, később az Alduna, a deliblati homoksivatag, a borsodi «Bükkhegység», a Tiszamente Hevesmegyében, a magyar tengerpart stb. Meglátogattam nevezetesebb madárgyüjteményeinket s pedig úgy az anyaországban, mint a horvátországi múzeumot Zágrábban. Kiváltképpen tüzetesen és többször is dolgoztam a pozsonyi és nagyszebeni természettudományi társulatok múzeumában, a kolozsvári természetrajzi múzeumban, HUSZTY ÖDÖN lékai – körülbelül 1000 darabot felölelő – és CSATÓ JÁNOS kir. tanácsos-alispán nagyenyedi magángyüjteményében, mely az országban gazdagságra a Nemzeti Múzeum után következik. Az ezredéves kiállításon szereplő nagy madártani anyagot is tüzetesen átnéztem és folytonos összeköttetésben álltam ALMÁSY GYÖRGY dr. barátommal, kinek 1400 darabból álló gyüjtéséből is sok tanulságot meríthettem. Hogy a Nemzeti Múzeum anyaga és a II-ik nemzetközi ornith. kongresszus alkalmából rendezett madárkiállítás is sok becses tapasztalatokat szerzett – már csak azért is, mert utóbbin a megszállott tartományok, Bosznia és Herczegovina, Ornisa is képviselve voltak – azt alig szükséges mondanom.
Kiváló érdekénél fogva, a mennyire a körülmények engedték, évenként figyeltem a madarak költözködési mozgalmát, még pedig lakóhelyem; Kőszeg vidékén, de kiszállva is; így Dinnyésen a Velenczei tónál 1890 febr. 19-ikétől máj. 17-ig s rövidebb időközökben ugyancsak e tónál más években is.
Bizonyos általános tanulságok kedvéért azután 1891 nyarán elmentem Norvégiába s bejártam ez országnak különösen a Jeges-tengerre dülő partvidékeit – a Nordkapot megkerülve Vadsőig, a Varanger-fjordban – egy álló hónapot töltve Tromső szigetén is, a sarkköri madárélet vizsgálatával. Meglátogattam és tanulmányoztam a nagy európai múzeumokat, még pedig az ausztriaiak közül a bécsit és gráczit, a németországiak közül a drezdait, berlinit és hamburgit; azután a legnevezetesebb dániai, belgiumi és skandináviai madárgyüjteményeket s végre a londoni és párisi páratlan múzeumot.
A hazában végzett kirándulásaim közben szorgalmasan jegyeztem nemcsak a nép ajkán élő különböző madárneveket, hanem kikérdeztem a népnek azt a romlatlan nyelvű és eredeti észjárású rétegét – kivált a halászokat, pákászszámba menő embereket, pásztorokat – mely bizonyos ősi elemeket megőrizve, közmondásaiban, mondókáiban, köszöntő versikéiben és egyebekben, is legbővebben bugyogtathatta azokat a forrásokat, melyekből a madárvilág és a magyarság viszonyának megértését meríthettem.
Így tervezgetve, dolgozgatva értem meg a Magyar Ornithologiai Központ szervezését, mely intézet kebeléből fakadt – mint tudjuk – e mű megalkotásának eszméje.
Az intézet szervezője és főnöke a szöveg megirására felkért, én kész örömmel vállalkoztam.
Tudva az előzőket, a munka nem lepett meg, mert majdnem készen talált. Hiszen alig volt más teendőm, mint az évek hosszú során összehordott adatokat és nyers anyagomat rendezve feldolgozni, összeszerkeszteni, esetleg itt-ott bizonyos irányban kibővíteni.
Nyugodt lelkiismerettel fogadhattam el tehát a megbizatást is s nyugodtan igérhettem meg a feladat megoldását aránylag rövid időn belől. Még a mű létesülése érdekében folytatott tárgyalások idejében, tervezetem beadása előtt, megcsináltam a magyar madárfajok rendszeres névjegyzékét és pedig úgy, hogy alaposan megbirálva az eddig megjelent hasonló jegyzékeket, – faunistikai, systematikai mint nomenklaturai szempontból – alkalmaztam a prioritás elvén sarkaló latin elnevezéseket, ama szabályok megtartásával, melyeket a Budapesten összeült II-ik nemzetközi ornith. kongresszus elfogadott. A magyar madárneveket szintén belevettem e jegyzékbe, gyüjtött nyelvi anyagom alapján.
Az ezredéves forduló alkalmával a magyar ornithologusok összejövetelének egyik határozata lévén a magyar madárfauna rendszeres jegyzékének kiadása is, kész munkámmal nyomban előállhattam. A magyar madárnevek előleges tervezete azonban módosult, mert PUNGUR GYULA és különösen HERMAN OTTÓ rendkívül gazdag anyagával az enyémet összevetettük. A névadásnál azon elv vezérelt bennünket, hogy a több ezer közül a lehetőleg legegyszerűbbet, legelterjedettebbet és nyelvileg is kifogástalant válaszszuk. Ha közkeletű, jó név helyett akadt elavult, de magyarosabban hangzó, ezt a közszájon forgó helyébe felelevenítettük.
A rendszeres névjegyzékkel – mely e munka II-ik könyvének váza – végezve, a magyar remekírók tanulmányozásába mélyedtem. Végig mentem a költőkön, nevezetesen népies költészetünk gyöngyein, sorba ejtettem közmondásainkat, mondáinkat, regéinket, szóval irodalmunk mindazon termékeit, melyekből a magyar lélek sugárzik felénk, úgy a mint a madárvilágot felfogja és ismeri.
Mikor azután a munka sorsa végleg dülőre jutott, belekaptam a madárfajok leirásába és életrajzuk fogalmazásába. Feldolgoztam az irodalmi adatokat is, de kellőleg megrostálva s a kétségeseket elhagyva, a hibásakat helyreigazítva.
De egyidejüleg még egy fontos teendőm is akadt.
A munkának ugyanis gyakorlati irányzata főleg gazdasági érdekeket is kivánt szolgálni, a mi okvetetlenül követelte, hogy megfelelő idevágó anyagon épüljön föl.
Itt állott elém a legnagyobb nehézség. Ez az elhatározó alap ugyanis majdnem merőben hiányzott, vagyis a fajok gazdasági jelentőségének megvilágítását a meglevő adatok és irodalom nyomán csak hiányosan tehettem volna, mert a döntő ebben a madarak táplálkozása; ezt illető vizsgálataim pedig több tekintetben hézagosak voltak. Irodalmunkra szintén csak keveset támaszkodhattam, a külföldit pedig, éppen viszonyaink sajátossága miatt, szintén nem használhattam.
Előmunkálatok híján az alapot tehát magamnak kellett megteremteni mert csak a táplálkozás és a táplálék ismerete nyomán lehetett pozitiv eredményre kilátásom.
E czélból az ország lehetőleg sok különböző pontjáról, különböző időszakból, különböző nemű és korú példányoktól származó, azonkívül egy-egy fajból nagyobb számú, madárbegy- és gyomortartalmakat gyüjtöttem s kiváló figyelemmel voltam arra, hogy azokra a fajokra essék a fősúly, melyek gazdasági jelentősége vitatott és eldöntetlen. Így pl. a vetési varjak táplálkozásáról tiszta képet úgy véltem szerezni, hogy a bonczoltakon kívül, egy körülbelül 1300 fészekből álló telepről, azokból a fészkek alatt ezernyi számban heverő gumócskákból, melyeket e madarak, mint emészthetetlen részeket, ki szoknak hányni, az év különböző szakában nagy sorozatokat gyüjtöttem. Ez az anyag és a különböző helyekről eredő példányok begy- és gyomortartalma–a hol tehát a később megemésztendő táplálék is felismerhető – egész biztos tájékoztatást, nyujtott e madár táplálkozási viszonyairól s így gazdasági jelentőségéről is.
A húsevők begy- és gyomortartalmát nem őriztem meg, csak feljegyeztem; a többi fajokét azonban kis skatulyákban tettem el. Az egész rendezett gyüjteményt, mely több mint 200 madárfaj táplálkozására vet világot s több mint 2000 darabot ölel föl, a magyar ornith. központnak ajándékoztam.
A gyomor- és begytartalmak meghatározását, a mennyiben kényes, nehezen felismerhető maradványokról volt szó, részben az áll. rovartani, részben az áll. magvizsgáló állomás végezte. Az eredmény, összevetve az irodalom feljegyzéseiből, gazdák, erdőbirtokosok bemondásaiból és a magam megfigyeléseiből kikerülő adatokkal, döntötte el a madárfajok gazdasági jelentőségét, annyira a mennyire az ez idő szerint egyáltalán megitélhető. Valószínű, hogy még nagyobb anyag és tüzetesen folytatott vizsgálatok egyben-másban módosítani fogják az itéletet; de azt bizvást mondhatom, hogy lelkiismeretesen, soha sem egyoldaluan jártam el a vizsgálatokban s az előttem fekvő táplálékot nemcsak magában tekintettem, hanem összehangoztattam a madár életével is, a szabadban végzett megfigyelésekkel.
Az alap eddig nem volt meg, most megvan, ha másban nem, ebben megnyugvást találok.
És még egy – látszólag nem mutatós, de igazában sok időt emésztő – dologgal is kellett végeznem. Ez a madárfajok mértéke volt, melyre nézve irodalmunkban, egyes elszigetelt adatokon kívül, semmi sem állott rendelkezésemre.
A kezem ügyébe kerülő madarakról vett mértékeket évek óta feljegyezve, bizonyos anyaggal rendelkeztem ugyan, de ez nem látszott elégségesnek. Ez okból a gyüjteményekben több ezer madarat megmértem, hogy minden fajnak nagyságára vonatkozó ingadozásokat nagyobb sorozatra alapíthassam. Mindegyiknél 5 mértékszám van adva s ez annyi ezer példánynál huzamos dolgot jelentett. Hogy csak egy példát is említsek e munkám megvilágítására, felhozom a zsezsét (Cannabina linaria), melyből 440 darabot mértem meg. Szintúgy végezni kellett a tojások megmérését is, még pedig tisztán magyar példányok és fészekaljak nyomán.
A mértékeknek azért van kiváló fontosságuk – ha sorozatokon alapulnak s bizonyos területen élő madarakról, ott talált tojásokról vétettek – mert a fajok földrajzi változandóságára vethetnek világot. Ezek révén sült ki pl. hogy a kis füzike (Phylloscopus acredula) Nyugot-Európában legkisebb termetű, Ázsia felé azonban határozottan nagyobbodik.
Csak miután a madárfajok külsejének és életmódjának leirásával – vagyis a könyv második részével – elkészültem, vettem elő az általános részt, mert az összefoglalás csakis a részletek tudása nyomán volt lehetséges.
Eleve tisztában voltam azzal, hogy a mi körülményeink közt e munka megoldása egyoldalúan nem történhetik, hanem csak úgy, hogy fel kell markolnom egész terjedelmes madártani anyagunkat, tárgyalnom kell az összes honi madárfajokat – noha a tér kimértségét tekintve, csak a legfontosabbakat ismertethetem tüzetesebben – s a feldolgozás módját, alakját olyképpen kell megejtenem, hogy az necsak a gazdákat, hanem a szakembereket és a nagyközönség minden rétegét egyaránt kielégítse.
Minden egyéb elmondani valóm helyett beszéljen maga a könyv. Hálás szívvel köszönöm meg DARÁNYI IGNÁCZ földmívelésügyi m. kir. miniszternek azt a megtisztelő bizalmát, melylyel alkalmat nyújtott arra, hogy egy jó ügy érdekében szolgálataimat felajánlhattam. És igaz, meleg hálámat fejezem ki a magyar ornithologiai központ tb. főnökének, HERMAN OTTÓ-nak, azért a perczig sem lankadó, szívből-lélekből eredő gondoskodásaiért, sok irányú fáradozásáért, melyet e munka létrejötte érdekében önzetlenül kifejtett. De mélyen érzett. köszönetemről biztosíthatom mindazokat is, kik kutatásaimban – területeiket, gyüjteményeiket, adataikat rendelkezésemre bocsájtva, vagy egyébként is – segítségemre voltak.
Különösen szól ez MESZLÉNY BENEDEK és PÁL, Velencze; LENDL ADOLF dr., Budapest; CZYNK EDE, Fogaras; CSATÓ JÁNOS alispán, Nagy-Enyed; LAKATOS KÁROLY, Budapest; HUSZTY ÖDÖN, Léka; KOTSIS GYULA, Hegykő; MOLNÁR LAJOS, Molna-Szecsőd; ALMÁSY GYÖRGY dr., Borostyánkő; KUNSZT KÁROLY, Cs.-Somorja; ROSONOWSKY FRIGYES udv. präparator, Budapest; MENESTORFER GUSZTÁV, Temes-Kubin; CERVA FRIGYES, Sziget-Csép, uraknak.
Kivánom, hogy e könyv sokfelé elterjedjen, sok ember kezében megpihenjen és támaszszon érdeklődést a madarak iránt. Fakadjon belőle életmódjuk, tulajdonságaik kifürkészésének és jövendő kutatásoknak vágya s így az ismeretek fejlődése.
És fakadjon belőle az a szeretet is, melyet én irányukban mindenkor változatlanul éreztem s melyet másokba átcsepegtetni hivatásomnak gondoltam.
Nem zárhattam magamba e helyen bizonyos egyéni érzelmeket, hiszen e lapok tartalma egy fél életidőn át lelkemmel teljesen összeforrott.
Annyian futnak boldogság után, keresik azt – – – és nem találják meg!
Jól érzem ebben a pillanatban is emberi gyarlóságomat, erőim fogyatékosságát, bensőmet mégis édes megnyugvás tölti el. Talán nem egészen hiába gázoltam annyit a mocsarat, jártam az erdőt, mezőt, másztam a hegyeket; talán nem hiába hajókáztam a tavak, folyók és tengerek hátán, itthon és a messze idegenben, daczolva az évszakok és időjárás megpróbáltatásaival, hideggel és forrósággal, feláldozva kényelmet és a rendes életmódot és nem volt hiába való, az iróasztal mellett töltött hosszú időszak sem.
Boldogan pillantok vissza és boldogan nézek előre is újabb munkásság és kötelességteljesítés elé, melyet az alap kiépítése után, a maradt hézagok betöltése vagy elkövetett tévedések kijavítása még reám mér.
Kelt Kőszegen, 1898 október havában.
Chernel István.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages