A MADARAK MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKE AZ EMBER GAZDASÁGÁBAN.
A MADARAK MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKE AZ EMBER GAZDASÁGÁBAN.
Az előbbiek során kimutattuk, hogy minden anyagnak és erőnek, szervetlen és szerves testnek szükségszerű hivatása van a természetben, s az a hatás, a mit annak egészére gyakorol, okvetlenül lényeges, mert kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenképpen föltétele annak, hogy az egyensúly meg ne zavartassék.
Megismerkedtünk a madarak szerepével, munkálkodásuk jelentőségével, megtudtuk mennyiben és micsoda módon vesznek részt a természet rendjének biztosításában és reámutattunk azokra a fontosabb kapcsolatokra, melyek őket a többi szervezetekhez fűzik.
Igen természetes, hogy e viszonyokból kifolyólag működésüket sem hasznosnak sem károsnak nem mondhatjuk, mert annak csupán emberi szempontból, tehát annyiban lehet nem csak jelentősége, hanem igazában kisebb vagy nagyobb értéke, a mennyiben érdekeinket érinti.
Az ember kulturája, gazdasága legalább is jó részben önzésen sarkallik; mert utóvégre az a törekvés, hogy minél többet vegyünk el a természetből saját javunkra, nem mondható önzetlenségnek. Ennek kifolyása, hogy azok a tényezők, melyek a természetben egymásért s az összhangért működnek, egészen más jelentőséggel birnak az emberi kulturával meghamisított, átalakított természetben. Itt az ő szereplésök hasznos, kívánatos, de ártalmas és káros is lehet.
A madaraknak is a természet háztartásában kifejtett munkáját véve, kérdezhetjük hát: mennyiben Szolgál az gazdaságunk javára és mennyiben kárára?
Ennek felismerése azután nem csak érdekes, hanem szorosan szükséges is.
A kultura főtörekvése abban csomósul össze, hogy az ember olyan növényeket és állatokat, melyek egyenesen javára vannak, melyeket értékesíteni tud, melyekből tehát szükségletei kitelnek s melyek révén vagyonosodása is kedvezőbbé válik, tömegesen termeszt és tenyészt, minden eszközt, utat-módot felhasználva, hogy czélját minél teljesebben érje el. Ha gondosan számba veszi azokat a tényezőket, melyeket így a természet kihasználásában le kell küzdenie vagy megmarkolnia, vagyis ha tudatosan jár el, okszerüen gazdálkodik, nem ragadtatja magát féktelen zsarolásra, mely mindig megboszulja magát, könnyebben boldogulhat. Csakhogy napjainkban az igények túlzottak, az önzés nagy, tehát a természet csak annál ellenségesebb. A gazdaságra káros állatok felszaporodnak, a dudvák mindinkább kellemetlenkednek, elhatalmaskodnak, mert az önző gazdálkodással megfogytak azok a tényezők, melyek azelőtt őket féken tartották. Szóval a természet különböző munkaerői közt a kultura oly arányokat létesített, melyek magának a kulturának ártanak. Káros tényezők tulsúlyra tettek szert a hasznosak fölött. Ennek megakadályozására azonban – bár kétségbeesetten küzdünk – még sem tehetünk sokat, legalább addig nem, míg a követendő eljárás iránt nem lesznek tisztább fogalmaink. Hogy minél előbb legyenek, az lényegileg függ e tényezők ismeretétől s hatásuk mértékének kellő fogalmától.
Az emberek és madarak munkájának viszonyára alkalmazva e tételt, nagyon beláthatjuk, hogy e tekintetben sem maradhatunk tájékozatlanok. Ellenkezőleg törekednünk kell, hogy a különböző érdekek szempontjából mérlegelhető jelentőségökről, vagyis mint azelőtt mondták «hasznos és káros voltukról», tiszta képet szerezzünk, legalább annyira tisztát, mennyire a szervezetek kölcsönösségének útvesztői és alkalmazkodási képességök mértékének megbirálása, a táplálkozás kérdéseivel egyetemben, engedik.
De van-e egyáltalán értéke a madarak munkájának a mi külön kulturánk szempontjából?
A felfogás e tekintetben majdnem ugyanaz volt, olyan fejlődést tanusít, minőt a haszon és kár fogalmának ingatagsága.
Kezdetben a rovarevőket kivétel nélkül gazdaságilag rendkívül hasznosaknak, a magevőket közönyösöknek, a húsevőket, illetőleg a ragadozókat pedig igen károsaknak tartották. Utóbb – még pedig elismert nevű szakemberek – azt vitatták, hogy a madarak munkája általában gazdaságunkra közönyös s csupán aestetikai értékök az, miért számot tarthatnak védelmünkre. Legujabban azután egyesek, már annyira mentek, s ezt szóval, tollal hangoztatták, erősgették, hogy a madarak még rovarpusztításuk révén sem közönyösek, hanem inkább károsak, mert jóval több gazdaságilag hasznos rovart irtanak ki, mint károsat.
Ennyi felfogás, vélemény daczára is a tárgygyal foglalkozó kutatók java része nem tántorodott meg, hanem megtartotta azt a középuton haladó nézetet, mely legföljebb részleteiben módosult, de alapján mindig azt vallotta, hogy a madarak munkálkodása gazdaságunk szempontjából nem hogy nem káros, de még csak közönyös sem, hanem túlnyomóan hasznos; csak igen, kevés oly faj van, mely igazán károsítja az embert. Mennyiben birnak egyes fajok külön érdekeket tekintve és alkalmilag eltérő jelentőséggel, azt nem általában, hanem külön-külön dönthetjük el. Felemlítettem már más helyen, hogy idevágó itéletünk csakis az életmód, a táplálék pontos ismerete révén kerekedhetik ki, s hogy ennek eldöntésére legajánlatosabb a gyomor- és begytartalmak rendszeres gyüjtése. Itt csak azt kivánom még megjegyezni és újból hangsulyozni, hogy ilyféle vizsgálatokban is óvatosan kell eljárni, mert könnyen téves következtetésekre ragadtathatjuk magunkat. Példával szólva: a fogoly begyében található gabnaszemek nyomán nem mondhatjuk még, hogy, termékeinket fogyasztva, károsít, mert a gabnaszemek lehettek elhullottak vagyis olyanok, melyek reánk nézve különben is elvesztek volna. Vagy az ölyvnek gyomrában talált fogolymaradványokból sem következtethetünk károsításra, mert beteg, sebesült foglyot ehetett, mely a vadtenyésztés szempontjából úgyis értéktelen. Tehát legyünk elővigyázók, mielőtt itélkezünk.
Ugyanaz a tevékenység, melyet madaraink a természet háztartásában kifejtenek, mértékadó gazdasági jelentőségök elbirálásában is, a kérdés azonban itt mindig csak az marad: mennyiben hasznos vagy káros az nekünk? Kérdésünket tehát így formulázhatjuk még pontosabban: mennyiben ártanak vagy használnak ők
1. a növények terjesztésével vagy pusztításával; és
2. az állatok terjesztésével vagy pusztításával?
Mielőtt ezekre felelnénk, előre bocsátjuk, hogy emberi szempontból, az a madármunka sem közönyös, a mit a dögevők végeznek. Különösen nagy jelentőségű az Keleten, hol a keselyűk, varjak, kányák, stb. nagy számától, sok tekintetben és sok helyen, egyenesen függ az ember megtelepedhetése. Ha ők nem maradnának bántatlanul, mint a hogy vannak, a sok piszok, hulladék szemét folytonosan fertőző betegségeket, pusztulást eredményezne, mely csapások alatt összeroskadna az emberi társadalom, létezés. Ezt jól tudják még a vadnépek is, nem üldözik őket, sőt sok helyt vallási tiszteletben részesítik. S e madarak, érezve biztonságukat, félszeliden, nagy számban népesítik még az emberi telepeket is, ott gubbasztanak a háztetőkön, követik a karavánok nyomát s kényes pontossággal végzik hivatásos tisztogatásaikat.
A madarak növény terjesztésének és pusztításának gazdasági jelentősége. Mindazok a madarak, melyek a magvakat nem emésztik meg, sőt azok is, melyek rendesen megemésztik, de mellesleg sok magot elhurczolnak s véletlenül elvetnek, hozzájárulnak nem egy gazdaságilag művelt növény terjesztéséhez. Legnagyobb jelentősége van e tevékenységöknek az erdőgazdaság szempontjából, különösen a nem rendesen kezelt területeken. A szajkó, magtörő, vadgalambok stb. számos fa magvát vetik el, csak úgy, mint a rigók s mások különböző bokrok magvait. Fejlődött, gondos, teljesen modern erdőkezelésnél ennek persze nincs sok értéke, sőt esetleg kellemetlenséget, fölösleges munkát is okozhat.
A léprigó fagyöngy terjesztése szintén nem kivánatos, mert ez élősködő növény a fákat nem öli ugyan meg, de megakadályozza szabályos táplálkozásukat s így technikai értéküket csökkenti.
A bogyóvető madarak munkáját díszkertekben szintén nem minden kertész nézi jó szemmel, mert sokszor oda telepítenek – itt fölösleges bokrokat, bokorfajokat – a honnét megint ki kell azokat irtani, a mi csak munkába kerül; más részt azonban, ott a hol a kertész kiássa az ilyen szétszórtan felsarjadó fákat, bokrokat, hogy alkalmas helyre ültesse, meg van e madármunkának a maga értéke is.
Sokkal nagyobb gazdasági jelentősége van azonban a madarak növénypusztításának. Mikor tarlóinkon, ugarföldjeinken, szőlőinkben látjuk azokat a nagy, kenderikékből, pintyekből, zöldikékből, verebekből, sármányokból álló vegyes csapatokat, melyek tervszerűen fogyasztják a különböző dudvák, gazok magvait, hát ennek csak örülhetünk, mert javunkra szolgál. A galambok, pacsirták, tengelicz, csicsörke, zöldike, czinegék, stb. szintén tömérdek gyomot pusztítanak, noha másrészt gazdasági, tehát hasznos magvakat is elköltenek. A galambok vetés idejében tömegesen lepik a uj vetést s helyenként érzékeny kárt okozhatnak, különösen annak, a ki nem bőven vetett. Az erdei vetéseket a pintyek szokták károsítani; makk- és bükkvetést a szajkók is. Ez utóbbiak azonban a magfákat is rendszeresen, csapatosan látogatják, s ha ezek vetővágásokban állanak – vagyis természetes «maga vetéstől» várjuk az új erdőt – számításunkat megrövidíthetik. Ott azonban, hol sűrű aljazat van a magfák alatt – a lehulló makkok tehát nem fejlődhetnek ki s így értéktelenek – legföljebb akkor tesznek kárt, ha a makkot oly czélból gyűjtjük, hogy máshol vessük el. A bükk erdőben ugyan így kellemetlenkedhetik ez a csacska madár, noha a makk inkább csemegéje.
A fenyőmagvakban, különösen gyengébb termésű években és helyileg, károkat okozhatnak a galambok, a nagy fakopáncs (Dendrocopus maior), a magtörő (Nucifraga) és keresztcsőrűek (Loxia). Az utóbbiak táplálkozását tüzetesen vizsgálta F. STOLL s azt tapasztalta, hogy egy-egy keresztcsőrű naponként átlag 300 magvat eszik s körülbelül 30 fenyőtobozt ront el. Hozzávetőlegesen számítva, tehát 1000 keresztcsőrű egyetlen nap alatt 30,000 tobozt tehet tönkre, vagyis 30 hektoliter (45 klgr.) magvat.
A vadludak, darvak, vadréczék roppant seregei, a vetéseket látogatva, megrövidíthetik a gazdát; ha túlságosan buja a vetés, a kár kisebb vagy számba nem jövő lehet, de rendesen mégis érezhető, mert néha ezek a csapatok heteken át folyton járják a határt, bizonyos területet. Felhozták ugyan a vadludakra enyhítő körülményül, hogy az elköltött magvak fejében megtrágyázzák a földet; ez azonban sovány vigasz, mert a friss lúdtrágya túlságosan éget s nincs javára a gyenge vetésnek. Ők nem csak a szemeket eszik, hanem a már kikelt palántákat is kitépik. Ezt a varjak is megteszik; ők különben – szintúgy a csóka is – helyenként reájárnak a kukoriczacsévékre is, s nagy pusztítást visznek véghez bennök.
A mi szemtelen szárnyas proletárunknak, a verébnek, gabnapusztításai eléggé ismeretesek. Nagy alkalmazkodó képessége és szaporasága már-már oly fokot ért, mely gazdaságunk érdekeit sérti. Minél több lett a szántóföld, minél inkább hódított tért a földmívelés, gabona termesztés, annál inkább reászokott a gazdasági magvak elköltésére s a jómódban számuk is aggasztóan növekedett. Hajdanta közönyös jelentőségű, sőt alkalmilag hasznos volt, ma ott a hol túlsokasodott inkább káros. Az Ujvilágban, az Egyesült-Államokban, néhány évtizeddel ezelőtt örömmel befogadták őt, nem becsülte azonban meg magát, jó tulajdonságait a rosszak elnyomták s ma új hazájában halál van írva fejére. A verebek kártételeit még az is fokozza, hogy nemcsak a kalászból szedik ki a szemeket, hanem tömérdek kalászt letördelnek, elszórnak. Ha azután foglyok, fürjek felszedegetik az ilyen hulladékot s valaki ezek begyét bonczolva bevádolná őket, gyakran tévedne, mert a bűnös más volt. A verebek gyümölcsösben, kertekben úgy is tesznek kárt, hogy a fák rügyeit, bimbóit lecsipkedik. Azt mondják sokan, hogy evvel nem károsítanak, mert csak azokat a rügyeket és bimbókat eszik meg, melyekben bizonyos káros rovar petéje vagy álczája lappang. Meglehet, hogy véletlenül előfordul ez, de én külön figyelemben részesítve e pusztításukat, a bimbórontás közben lőtt verebek begyében és gyomrában csupán egészséges, féregtelen bimbókat találtam. Ők nem válogatnak.
A rügyeket csipdesve, erdőgazdaságunknak ártanak: a fajdok, keresztcsőrűek, süvöltő (Pyrrhula); míg az olajos magvak (napraforgó, mák, kender stb.) falatozásával: a kenderikék, pintyek, sármányok, czinegék (kék-, szén- és barátczinege), zöldike, csicsörke, verebek, noha mindezek másrészt dudvamagokat, sőt némelyek káros rovarokat is hathatósan tizedelve hasznot is tesznek; a czinegék túlnyomólag azt.
A gyümölcsevők inkább alkalmi és helyi károsítók, mert a seregély, aranymálinkó rovar tápláléka révén túlnyomóan hasznos. Szőlőbirtokosok, cseresznye-, kajszinbaraczk-, szilva-, körtefa tulajdonosok azonban megérzik e madarak gyümölcsök iránt való hajlandóságát, csak úgy, mint a verebekét, meggyvágókét (Coccothraustes), mely utóbbi, hogy kemény magvakhoz jusson, a gyümölcsöt is tönkre teszi, főleg a cseresznyét, meggyet. A diót, mogyorót, gesztenyét a varjak szeretik, de nem vetik meg a husos gyümölcsöt sem; amazokkal a csúszka (Sitta) is elbánik, a czinegék azonban nem igen birják megdolgozni.
Sajátságos a kis őrgébics vagy szarkagábor (Lanius minor) kártétele, melyet néhol kertekben okoz. Ő ugyanis fészkét részben friss növényszálakból építi s e czélból frissen kiültetett virágágyak gyenge palántáit is kitépi. Tudok esetet, mikor egy kertben a gyenge violákat, alig hogy a kertész kiültette, egyik ágyból a szó szoros értelmében kigyomlálták e madarak s fészkükhöz hordták. A kertben több költő pár lévén: ezt a garázdaságukat meg is ismételték úgy, hogy végre is le kellett őket lőni.
Növények megrontásával is tehetnek bizonyos madarak kárt. Így a gémek, kárókatonák azokat az erdőrészeket a hol telepesen fészkelnek, nem igen kimélik, össze-visszaszennyezik s a fákat el is ölik.
A harkályok, miután a modern erdőgazda, gyümölcstermesztő, kertész odvas, korhadó fát meg nem tűr, szükségökben reászoktak az egészséges fákra, meg-megvagdalják s fészkük számára odut is vágnak törzsükbe, a mi a fát elértékteleníti s életét megrövidíti. Noha másrészt közvetve hasznot is tesznek így, mert az odukban költő, majdnem kivétel nélkül gazdaságilag hasznos madárfajoknak szaporodását előmozdítják, megfelelő fészkelőhelyeket készítve számukra.
Madarainknak azt a munkáját, melyet növényterjesztéssel és pusztítással gazdaságunknak tesznek megbecsülve, értékéről így nyilatkozhatunk:
1. Olyan madarunk, mely e tekintetben csupán csak károsítana, nincsen.
2. Legtöbb közönyös; helyileg, alkalmilag némelyek kárt tehetnek; a veréb, túlszaporodva, több kárt tesz, mint hasznot.
3. A dudvák korlátozásában kifejtett munkájuk nem kicsinylendő.
A madarak állatterjesztésének és pusztításának gazdasági jelentősége. Minő haszonban részesítik madaraink háztartásunkat az állatok terjesztésével, szaporodásuk előmozdításával: azt megbecsülni alig tudjuk. Ez irányban még tág tere nyílik a kutatásnak, de sok nehézséggel is kell küzdenie. A vizi madarak, melyek a halikrát áttelepítik különböző vizekbe, s elhurczolják az alsóbbrendű állatokat, hasznot és kárt is tehetnek így. Elvihetik a rendes halasgazdaságba a csuka és más ragadozó halak ikráját, elvihetik ikra- és halivadékpusztító rovarok, békák petéit is, a mivel nem szolgálják érdekünket; viszont benépesíthetik hal nélkül szűkölködő állóvizeinket. Hogy a harkály ácsmunkájával a hasznos, oduban fészkelő madárfajok szaporodását előmozdítja, jelenleg, mikor ezek alkalmas fészkelő helyeknek szűkében vannak, kétségtelenül gazdaságunk javára válik.
Többet azonban a madarak idetartozó munkálkodásának értékéről nem is igen mondhatunk.
Sokkal inkább felötlő, emberi szempontból megbecsülhető – legalább bizonyos mértékben – az a munkájuk, mely állatok pusztítására irányul. Az állatpusztítók sorát a ragadozó madarakkal kezdjük. Szorosan véve a «ragadozó» elnevezés nem egészen helyes, mert hiszen a rovarevők is ragadoznak, azért itt a húsevők csoportját értem, melyekhez az éneklők közül némileg a varjak, szajkó, gébicsek, szarka, csóka, holló, a gázlók közül a gémek, gólya stb. tartozik, a mennyiben mindezek húst is esznek; viszont a ragadozók közt is vannak, melyek túlnyomóan rovarevők s csak kivételesen nyúlnak hústáplálékhoz.
Káros húsevők azok, melyek baromfiakat, a vadászat körébe tartozó rendesen óvott állatokat, nemkülönben háziállatokat s egyéb gazdaságilag hasznos állatokat prédálnak. Károsításuk mértéke igen különböző lehet, mert vidék szerint, évszak szerint, alkalomszerüleg különböző s kinek-kinek külön érdekétől is függ. Minél tökéletesebbek valamely vidék gazdasági viszonyai s minél többfélék a termelési ágak, annál inkább károsak, míg a természetes állapotjukból kevésbbé kiforgatott vidéken inkább közönyös szerepet játszanak. Igen könnyen belátható, hogy azért, mivel ők sem rabolnak csupán hasznos állatokat, hanem károsakat is. Aránylag csak kevésről mondhatjuk, hogy minden körülmény közt többet irhatunk rovására, mint javára. Ilyen «megbélyegzettek» a héja, karvaly, szarka, nagyobb sasok és a sólymok, no meg a buhú. A kisebb baglyok, vércsék, ölyvek azonban túlnyomóan hasznosak, mert sokkal több, gazdaságilag ártalmas állatot ölnek meg, mint feltünően hasznost. Különösen a réti fülesbagoly, gatyás ölyv, – melyek nálunk nem is költenek s így vadjaink, hasznos apró madaraink szaporodását sehogy sem akadályozzák – egérfogyasztásukkal a mezőgazdának érdekeit hathatósan támogatják. Működésökben segítik őket más fajok is, így a varjak, vércsék, kányák stb.
Nem lehetünk közönyösek a madarak e nagy arányú egerészésével szemben, különösen mikor meggyőződhetünk, hogy ott, a hol az egér, poczok s egyéb kártékony rágcsálók felszaporodnak, a ragadozó madarak is megsokasodnak s hetekig, hónapokig elidőznek. Így az 1897/8. év őszén, telén, mikor hazánk nagyrészét, különösen Vas-, Moson-, Sopron- s más dunántúli vármegyéket egérjárás sujtotta, e megyékben a varjak, szarkák, csókák, vércsék s más húsevők, főleg egérből éltek, bagoly pedig megbecsülhetetlen nagy számban lepte a sújtott vidéket. A máskor csak kis mennyiségben mutatkozó, átvonuló réti fülesbaglyok ez alkalommal nem vonultak el, hanem nálunk teleltek s a vágásokat annyira népesítették, hogy egyben-egyben 30–40–100 darabot is lehetett felverni. Ezek a baglyok, a mint száz és ezer példából meggyőződtem, merőben egeret ettek. A baglyok sok káros rovart is pusztítanak, épp így a darázsölyv és a vércsék, sőt a kis kaba sólyom (Falco subbuteo) is. A kékvércse tisztán tücsökből, szöcskékből, rovarokból él s kivételesen nyul talán csak máshoz; mindazok, kik gyomortartalmát vizsgálták, egyhangulag állítják ezt, s én egy fél százat tevő példányszám vizsgálata alapján ugyanezt mondhatom.
A nagy őrgébics vagy szarkagábor (Lanius excubitor) és tövisszúró gébics (Lanius collurio) – utóbbi főleg zárt területeken, kertekben – úgy válik károssá, hogy az apró hasznos madarak fészkeit kifosztogatja, előbbi az öregeket is rendszeresen üldözi s mindakettő, onnét, a hol megfészkelődik, a többi kis madarat elzavarja. A kis őrgébics (Lanius minor) azonban ártalmatlan, mert rovarevő.
Kárt tehet a gólya és tehetnek a gémek is – nem tekintve a haltáplálékot – úgy a gazdának, mint a vadásznak, mivel a mezőn a földön fészkelő hasznos madarak tojásait, fiókáit elemésztik, a gólya méheket is fogdos, s a gémek azonkívül a vizi madarak fészkeit, is kifosztják; de a gazdának hasznot is tesznek, mert alkalmilag a gólya sok káros rovart is összeszed, azonkívül a gémekkel együtt egerészni is szokott.
A halevők, minthogy minden hal egyaránt emberi táplálék – legfölebb silányabb vagy értékesebb van közte – mind károsak, noha káros voltuk nagyon különböző értékű lehet. Mindig tekintetbe kell ugyanis vennünk, vajjon rendszeres halasgazdaságon, vagy pedig nagy vadvizeken garázdálkodnak-e? Utóbbiakon, melyek természetes, tehát szűzi állapotban vannak, csupán a káros túlszaporodást korlátozzák s nem irtják a halat; ellenben minél rendesebben, okszerűbben tenyésztjük a halat, káros voltuk annál szembeszökőbb, mert viszonylagosan fokozódik. A gödény, mely naponként átlagosan 6–7 klg. és a kárókatona, mely átlagosan 2–3 klg. halat eszik s azonkívül nagy seregekben halászgat, egy-egy halastó halait rövid idő alatt kifogná; itt tehát nagyobb veszedelem nem volna képzelhető, mint ha e madarak többször ellátogatnának oda. Ellenben az Al-Dunánál, a Kaspi-tengernél káros voltuk számba alig jön, valamint nem jött hajdanában a Tiszánál sem. Akkor volt folyamainkban, vizeinkben legtöbb hal, mikor a gödények még ezernyi számban fészkeltek nálunk s a kárókatonák, meg a többi halevő madárfajok is sokkalta nagyobb mennyiségben tartózkodtak hazánkban. A folyók szabályozása, a mocsarak lecsapolása, a rétgazdaság eltünése és az árterületeknek a kulturába vonása rontotta meg halászati viszonyainkat, nem a halellenségek. Hogy azok egyes esetekben a túlszaporodás korlátozásával használnak, igazolja a gődény, mely a Kaspi-tenger mesés halbőségét, egyéb halevőkkel együttműködve, hatalmasan fogyasztja ugyan s még sem árt e falánkságával, mert nem engedi, hogy a halak még inkább elszaporodjanak, a mi okvetetlenül fertőző betegségek keletkezését vonná maga után, melyek időnként irtózatos pusztítást vinnének véghez a halállományban.
A mi viszonyaink közt természetesen mind a gődény, mind a kárókatonák, gémek, búvárok, vöcskök, bukók, halból élő réczék, ráró, réti sasok stb. inkább már csak kárt tesznek, kisebb halastavakban pedig a küszvágócsér, sirályok, jégmadár sem szívesen látott vendég, noha ez utóbbi inkább silány, ujjnyi halacskákat, értéktelen fajokat (keszeget stb.) fogdos, mert pisztrángos vizeknél ritkán fordul elő. A vizirigó is el-elkap néha egy-egy tűhosszú halacskát, valami kevés, halikrát is eszik, de főtápláléka rovarokból állván, a halászat szempontjából bűnösnek nem mondható. A varjak halevése magában véve nem sok jelentőséggel bir, de szaporítja egyéb rossz tulajdonságaikat. Szerkőink (Hydrochelidon), úgy a nálunk költő sirályok – ezek közül csak a danka vagy kaczagó sirály a közönséges – táplálkozása nem igen esik itt számba; előbbiek főleg rovarevők, utóbbiak haltáplálékát pedig értékben szintén felülmulja az a kitartó munkájuk, melyet – a szántásokat nagy csapatokban járva – a káros pajorok, kukaczok, férgek elpusztításával gazdáinknak tesz. A kisebb halastónál megforduló sirályokat azonban nem nézhetjük jó szemmel; valamint a költözködés közben hozzánk látogató, átvonuló nagyobb fajokat sem.
Ezek után forduljunk a rovarevő madarakhoz. Ne felejtsük, mint a régiek felejtették, az ő gazdasági értékük méltatásában, hogy a rovarok közt is temérdek faj van, mely az emberi czélokat közvetve kiválóan támogatja. Azért az a még most is közszájon forgó beszéd: «a rovarpusztító madarak mind kiválóan hasznosak» , igazán csak beszéd s nem állja ki az elfogulatlan, szakszerű birálatot. Hiszen már az előbbi fejezetben reámutattunk arra a szerepre és hivatásra, a mit a rovarvilág a természet háztartásában játszik s ha az ott mondottakat kiegészíthetem itt azzal, hogy igen sok tekintetben ez a működésök a mi javunkat is öregbiti, akkor fogalmat kaphatunk annak értékéről. Éppen a rovarok és az alsóbb rendű állatok közt vannak a legtöbb egyfélét evők (monophaga), vagyis azok, melyek létezése kizárólag bizonyos növény- vagy állatfajtól, tehát egyetlen föltételtől, függ; azonkívül ők a legjobb étvágyú, legszaporább állatok közé tartoznak. A mily mértékben óriási károkat okozhatnak gazdaságunknak, épp oly mértékben megbecsülhetetlen hasznot is. Így például a fürkészdarazsak (Ichneumonidae) és a bábölő legyek (Tachinae) petéiket legtöbbnyire gazdaságilag igen káros hernyókba, álczákba, bábokba rakják, melyek azután ott kifejlődve, azok nedvéből táplálkoznak s így a gazdájokat megölik. Oly vidékeken, a hol bizonyos hernyófajok túlságosan elszaporodnak, a fürkészdarazsak és bábölő legyek is aránylag szaporodnak és mutatkoznak, megsemmisítik azokat s helyrezökkentik az egyensúlyt, melyet e túlsokasodás megbonthatott volna. A rovarok egyéb emberi szempontból is hasznos tevékenysége: a virágok megtermékenyítése, dög- és szemételtakarítás s a túltermelés folytonos korlátozása. De károsításaik is rendkívüliek, még pedig annál érezhetöbbek, minél inkább szaporítjuk egyes növényfajoknak roppant mennyiségben való termesztésével életföltételeiket. Ijesztő összegek azok, melyeket az emberi gazdaság a rovarok kártételei következtében veszít. Francziaország évenként 600 millióval fizeti meg e kis állatok garázdálkodását s Magyarországon – HORVÁTH GÉZA dr. szerint – a rovarok kártétele 80–100 millióra tehető.
Mennyivel nagyobbodnának ez összegek, ha a madarak nem volnának?!
A rovarevő madarak értékét vizsgálva, legelőször is azokat a fajokat vegyük szemügyre, melyek kizárólag rovarokat esznek. Ezek elsősorban a fecskék összes nálunk honos fajai. Ők kizárólag repülő rovarfajokból élnek, mert táplálékukat csak repülve foghatják el. Főleg tehát légy- és szunyogféléket, apró pilléket stb. esznek; így azután temérdek alkalmatlan, veszélyes állatkától szabadítják meg házunk táját, jószágunkat. Itt-ott a méheket is fogdossák, de inkább csak a heréket s nem annyira a dolgosakat. Oly vidékeken azonban, a hol fecske sok van, méh pedig kevés s a fecskék a kaptárokhoz közel fészkelnek, bizonyos időszakban a dolgos méheket is pusztítják (főleg a füsti fecske); ellenük azonban könnyen védekezhetünk s így károsításuk igazában alig lesz valaha érezhető. A gyurgyalag már inkább okozhatna kárt a méhészetnek; szerencsére azonban e szép, ragyogó tollú madár túlnyomóan a vadméheket üldözi. A kecskefejő, mint az éjjeli rovarok szorgalmas irtója érdemel figyelmet, igen sok cserebogarat is elpusztít, de itt-ott méheket is. Kiváló rovar, még pedig tücsök és szöcskepusztító a kékvércse, mely seregesen is szokott vadászni s alkonyattájban repkedő rovarfajokat is zsákmányolni. A legelőkön a búbos banka tehet hasznot, mert rovarokat, kukaczokat, férgeket szedeget, még pedig nem hasznos fajokat. Erdőben a kakuk haszna kiváló, melyet nem csökkenthet az a sajátsága sem, hogy tojásait többnyire hasznos rovarevők fészkeibe rakva, a kikelő kakukfi mostoha testvéreit kiszorítja és így elveszti. Előzőleg már méltattuk működését, ezért itt csak újra felemlítjük.
Azok sorába, melyek tisztán rovarokat, de hasznos, kár os, közönyös fajokat vegyest esznek s e réven érezhető haszon gazdaságunkra nem háramlik, tartoznak: a fülemile, a csaláncsúcs, a kerti rozsdafark, az ökörszem, a nádi poszáták, a légykapók stb.; ők mint a rovarélet szabályozói, összhangzatosságának őrei jöhetnek szóba és figyelembe. Munkálkodásukat nem érezzük, de hiányukat annál inkább éreznők.
A növényevők csoportjában szereplő némely fajok is szót kérnek itt, t. i. azok, melyek rovarokat is esznek vagy legalább fiókáikat jó részben rovartáplálékkal nevelik föl; ilyen a veréb, pinty, tengelicz. Bizonyos jelentőséget tehát tőlük sem vitathatunk el, noha kérdés: gazdaságilag milyen értékű rovarokat fogyasztanak. A mennyire most tudjuk, részben károsakat, részben hasznosakat vagy közönyöseket. A verébnek, azok, kik túlnyomólag hasznos volta mellett kardoskodnak, a rovarfogyasztást mindig kiváló érdeméül tudják be s igazukat különösen azzal is vitatják, hogy a veréb sokszor költ s fiókáit mindannyiszor merőben rovarokkal neveli föl, tehát igen sok hasznot tesz. Gyomor- és begytartalomvizsgálataim erre nézve arra tanítottak, hogy a veréb csak kezdetben, pár napig hord apróságának tisztán rovarokat, de azután magvakkal, gabnával is – melyeket begyében felpuhít – eteti őket. Hogy a káros rovarokat nagyobb számban hordja-e, mint a hasznosakat, vagy közönyöseket, nem valószínű.
A vegyes élelmet evők, ide számítva mindazokat, melyek nem csupán növényeket, gyümölcsöket, magvakat és rovarokat, (poszáták, aranymálinkó stb.) hanem e mellett csúszómászókat, halakat stb., vagy csak halakat, csúszómászókat és rovarokat is elköltenek, rovartáplálékuk révén helyileg, időleg, alkalmilag igen különböző gazdasági értékkel birhatnak; kiváló hasznot tehetnek, de lehet, hogy semmit sem s nem rovar fogyasztásuk, hanem egyéb táplálékuk a döntő. Ilyenek a varjak, némely ragadozók, gébicsek, rigók, szajkó, szalakóta, némely tyúkfélék és a legtöbb vizi- és mocsári madár, továbbá a futók. Ezeknek egy jórésze különben izletes pecsenyéjével közvetetlenül szolgálja háztartásunkat, azért rovartáplálékát külön méltatni fölösleges, noha az is bizonyos, hogy némely vadászható» s a konyhán kevés becscsel biró madár lényegesen használ gazdaságunkban s már-már nem is kérdéses, hogy elpusztításával nem teszünk-e magunknak nagyobb kárt, mint hasznot.
Szándékosan mellőztük mindeddig e helyen a harkályokat és czinegéket, a csúszkát és fakúszt. Ezek elsősorban a fákon és fatörzseken élő rovarokat, rovarbábokat, álczákat, petéket pusztítják. Ők az igazi farontók ellenségei. A harkályoknak, – s a nyaktekercsnek különösen – kedves eledelök a hangyák is s a nagy fakopáncs kivált a fák magvait is kedveli. Gazdasági jelentőségöket e könyv második részében, az őket megillető helyen tüzetesen méltatjuk, azért most csak annyit jegyzünk meg, hogy működésök, a mi viszonyaink közt, túlnyomóan hasznos. A fakúsz, czinegék s a velük szövetkező királykák egész tevékenységök tervszerűségével és módjával – mire már az előzőkben utaltunk – leghasznosabb rovarpusztítóink közé tartoznak.
E nagyjában vázolt kép, azt hiszem, elegendő tanulságot szolgáltat. Majd csaknem egész madárvilágunkat felöleli az, tehát összeségében igazán sok munkát, s ebben számunkra sok hasznot jelent. A madárélet gazdaságunkra közönyös nem lehet, káros bizonyos esetekben, túlnyomóan azonban hasznos; a rovartáplálék révén mindenesetre. A rovarevők is, mint a magevők a dudvák elhatalmaskodásának leküzdésében, a rovaroknak bizonyos , területen való túlságos elszaporodása alkalmával, közös erővel támadják meg azokat, különböző fajok – olyanok is, melyek máskor csak mellesleg ették az illető rovart – egyesülnek s tizedelik őket, noha épp úgy, mint a ragadozók és szövetségeseik az egérjárást, ők a rovarcsapást, ha már kitört, elfojtani nem birják. Ez már nem az ő feladatuk; mert ismételjük, a madarak csupán a rendőri s nem a katonai hatalmat képviselik az állatok közt. Ők mint a felsőbbrendű állatok mind, ilyen veszedelmekkel szemben merőben megelőző tevékenységet, folytonos korlátozást fejtenek ki. Ha mégis időjárás, a termesztés zsufolása, túlsága jobban kedvez a bajnak, minthogy azt tovább megakadályozhatnák, az nem rajtuk mulik, mert megtettek minden lehetőt s késleltették azt, sőt tán elejét is vették volna, ha elegendő, a viszonyokhoz mért számban népeséthették volna a területet. S ez az, a mi gondolkozóba ejtheti az embert, a ki számít és mérlegel. Igen, valósággal igaz: sok függ attól, micsoda számarányban állanak a madarak a kultura szolgálatába szegődött természethez! mert az arány nem lehet ugyanaz, mint volt akkor, mikor a természet ősi érintetlenségében mosolygott.
Sajnos azonban, hogy éppen azok az ingyenes, javunkra dolgozók fogynak a kultura térfoglalásával, melyekre megfelelőleg nagyobb számban volna szükségünk.
De ejtsük el e fonalat, mely immár átvezet a később tárgyalandó madárvédelem kérdésére.
Végezetül azonban, összegezve még az elmondottakat, a madarak állatterjesztésének és pusztításának gazdasági értékéről következőleg nyilatkozhatunk
1. állatok terjesztésével nem sokat használnak az embernek, a gazdaságnak, legföljebb közvetve a harkályok;
2. állatok pusztításával néhány faj az emberi háztartásnak feltétlenül csupán ártalmas; jó részök közönyös; igen sokan helyileg, alkalmilag s különféle érdekek szerint, hol csak hasznot, hol csupán kárt tehetnek; tekintélyes számban pedig – főleg káros rovarok pusztításával – igazán javunkra vannak s ennek jelentőségét fokozza, hogy a csak alkalmilag hasznosak is támogatják őket;
3. káros állatok túlszaporodását (rovarcsapást, egérjárást) nem birják elfojtani, csak néha a kakuk bizonyos rovarcsapást; megelőző munkásságuknak azonban van annyi hatása, hogy e bajok ne sokszor ismétlődjenek. De kitört veszedelemmel is szembe néznek s védekező munkánkban hathatósan támogatnak.
