A HÁROMUJJÚ CSÜLLŐ. Rissa tridactyla (L.) 1758.
A HÁROMUJJÚ CSÜLLŐ.
Rissa tridactyla (L.) 1758.
Rissa tridactyla (L.) 1758.
[Larus rissa BRÜNN. – Gavia hiberna BRISS. – Gavia tridactyla BOIE. – Rissa Brünnichi STEPH. – Rissa cinerea EYT. – Laroides tridactylus, rissa, minor BRHM. – Larus brachyrhynchus BRUCH. (nec. GOULD). – Cheimonea tridactyla Kaup.]
Jegyei: varjú nagyságú; hátulsó ujja hiányzik; feje fehér (fiatalok tarkóján szürkésbarna sarlóalakú folt, úgy a fültáján is ilyszínü folt); a négy első evező hegye fekete, a legelsők külső széle azonképen; az 5-ik és 6-ik evező hegye fehér, a fiatalok négy elsőrendű evezőinek külső széle és hegye fekete, a következő három evezőn a feketeség fogy, a többi evező fehér, külső fele szürke; az öregek nyáron egész fehérek, csak hátuk és szárnyfedőik halavány szürkék, télen a nyak hátul szürkés, a szem előtt kisebb, a fültájon nagyobb sötétes folt; a fiatalok háta feketés szürkén, barnásan habozott; a fark fehér, végén feketebarna szegéssel; a fiatalok csőre feketés-szürkészöld, majd zöldessárga, a véneké czitromsárga; a lábak piszkos hússzínűek a fiataloknál, később barnássárgák, majd feketés barnák; szem a fiataloknál fehér, később sárga, majd feketebarna; szemhéj tavaszszal vörös.
Mértéke: H. 38–40; Sz. 32–33; F. 12–13; L. 3–3,4; Cs. 3,5–3,6 cm.
E sirálynak hazája az Új- és Ó-világ sarki része. Télre Észak-Németország tengerpartjaihoz s nagyobb folyamaihoz is lejön, ritkábban délebbre. Nálunk nem közönséges jelenség, s néha-néha kerül elő a költözködés szakában. Lőtték: Luzsnón (Zólyomm.) 1849. márczius 24 
téli toll. Losonczon (Nógrádm.) 1878 fiat. Drávafokon 1881-ben; Ruszkicán (Krassó-Szörénym.) 1894 márcz 30; Rahón (Máramarosm.) 1894 ápr, 1; Kisutca-Ujhelyen (Trencsénm.) 1894 április 2; Rozsnyón két darabot 1894 április 8. Ez az a sirályfaj, mely Norvégia nagy madárhegyeit rengeteg számban népesíti. Oly nagyszerűeknek mondták és írták le e sirálytelepeket, különösen a Nordkapon túl fekvőt, mely a Laxe- és Porsanger-fjordok közt kinyúló földnyelv végén, Svaerholtklubbenen van, hogy ez is egyik főösztökélője volt annak, hogy Észak-Norvégiát 1891 nyarán meglátogattam, szemtől-szembe gyönyörködve Európa legnagyobb s talán legjobban lakott madárhegyének képében. A leírások, miket az itt kibontakozó madáréletről, a sirályok számáról olvastam, a valóság mögött maradnak. Élben a Jegestengernek dülő 300 méter magas s egészben kétszer oly hosszú, számtalan kiugrással, párkányzattal, omlásokkal tarkított palakőzetfalat lepnek el az itt költő madarak. Egymás fölött rendezkedő ezernyi óriási gyöngysorokként mutogatják fehér mellüket, s ha a hajó ágyúja megszólal, a rakéták pedig sisteregve ívelnek át a madárbirodalomba, hogy ott elpukkanjanak, a lakosságnak körülbelől 1/5 része szárnyra szabadul s ez is olyan hófergeteges felhőben tánczol, hullámzik, hogy egy világtájt, mint valami fátyol, eltakar. A milliónyi hang egy roppant bődüléssé olvad össze, mint a gőzhajók ködkürtjének bőgése; csapkodásuk, kavargásuk pedig elszédíti a tekintetet. 1891 július 20-án élveztem e felejthetetlen látományt, mikor a Nordkapot megkerülve, Vadsö felé hajókáztam. Láttam e sirályokat a szabad Jeges tengeren is, midőn a tenger bizonyos pontjai fölött ezernyi tömegekben tánczoltak, s láttam őket a syltefjordi nagy madárhegy felé «hazaszállani», mikor is a tengerpart vonala – a meddig csak előre és hátra láttam – fehérlett egy végtelen hosszú fehér szalagtól: a fészkeikhez megtérő sirályok roppant menynyiségétől. Tartott jó ideig, míg a madárhegyhez értünk, de a hazatérő sirályok hosszú sora nem végződött el, folyton ott kísért a part mentén. Roppant is az a szám, mely ilyen madárhegyet népesít! Svaerholtra kiszámítható az ott lakozó sirályok száma, ha tudjuk, hogy a hegyfal 300 méter magas és 600 méter hosszú, vagyis 180.000 méter a fészkek lepte terület. Erre körülbelől 400,000 költőmadár kerül; az ifjakkal, még éretlenekkel együtt pedig vagy 2,1/2 millióra tehetjük a madárbirodalom népességét! Nem lehet azt leírni, szóval kifejezni, micsoda élet zsibong itt; de a ki látta, az nagyszerűbbnek találja, mint előre képzelhette, s nem fogja soha sem elfelejteni. HERMAN OTTÓ 1888-ban e madárhegyet megmászta; a legtöbb kutató csak hajóról szemlélte.
téli toll. Losonczon (Nógrádm.) 1878 fiat. Drávafokon 1881-ben; Ruszkicán (Krassó-Szörénym.) 1894 márcz 30; Rahón (Máramarosm.) 1894 ápr, 1; Kisutca-Ujhelyen (Trencsénm.) 1894 április 2; Rozsnyón két darabot 1894 április 8. Ez az a sirályfaj, mely Norvégia nagy madárhegyeit rengeteg számban népesíti. Oly nagyszerűeknek mondták és írták le e sirálytelepeket, különösen a Nordkapon túl fekvőt, mely a Laxe- és Porsanger-fjordok közt kinyúló földnyelv végén, Svaerholtklubbenen van, hogy ez is egyik főösztökélője volt annak, hogy Észak-Norvégiát 1891 nyarán meglátogattam, szemtől-szembe gyönyörködve Európa legnagyobb s talán legjobban lakott madárhegyének képében. A leírások, miket az itt kibontakozó madáréletről, a sirályok számáról olvastam, a valóság mögött maradnak. Élben a Jegestengernek dülő 300 méter magas s egészben kétszer oly hosszú, számtalan kiugrással, párkányzattal, omlásokkal tarkított palakőzetfalat lepnek el az itt költő madarak. Egymás fölött rendezkedő ezernyi óriási gyöngysorokként mutogatják fehér mellüket, s ha a hajó ágyúja megszólal, a rakéták pedig sisteregve ívelnek át a madárbirodalomba, hogy ott elpukkanjanak, a lakosságnak körülbelől 1/5 része szárnyra szabadul s ez is olyan hófergeteges felhőben tánczol, hullámzik, hogy egy világtájt, mint valami fátyol, eltakar. A milliónyi hang egy roppant bődüléssé olvad össze, mint a gőzhajók ködkürtjének bőgése; csapkodásuk, kavargásuk pedig elszédíti a tekintetet. 1891 július 20-án élveztem e felejthetetlen látományt, mikor a Nordkapot megkerülve, Vadsö felé hajókáztam. Láttam e sirályokat a szabad Jeges tengeren is, midőn a tenger bizonyos pontjai fölött ezernyi tömegekben tánczoltak, s láttam őket a syltefjordi nagy madárhegy felé «hazaszállani», mikor is a tengerpart vonala – a meddig csak előre és hátra láttam – fehérlett egy végtelen hosszú fehér szalagtól: a fészkeikhez megtérő sirályok roppant menynyiségétől. Tartott jó ideig, míg a madárhegyhez értünk, de a hazatérő sirályok hosszú sora nem végződött el, folyton ott kísért a part mentén. Roppant is az a szám, mely ilyen madárhegyet népesít! Svaerholtra kiszámítható az ott lakozó sirályok száma, ha tudjuk, hogy a hegyfal 300 méter magas és 600 méter hosszú, vagyis 180.000 méter a fészkek lepte terület. Erre körülbelől 400,000 költőmadár kerül; az ifjakkal, még éretlenekkel együtt pedig vagy 2,1/2 millióra tehetjük a madárbirodalom népességét! Nem lehet azt leírni, szóval kifejezni, micsoda élet zsibong itt; de a ki látta, az nagyszerűbbnek találja, mint előre képzelhette, s nem fogja soha sem elfelejteni. HERMAN OTTÓ 1888-ban e madárhegyet megmászta; a legtöbb kutató csak hajóról szemlélte.
Nálunk gazdaságilag alig jöhet tekintetbe.
