A HARIS. Crex crex (L.) 1758.
A HARIS.
Crex crex (L.) 1758.
Crex crex (L.) 1758.
VII. tábla
[Rallus crex L. – Gallinula crex LATH. – Ortygometra crex LEACH. – Crex herbarum, alticeps BRHM. – Crex pratensis BECHST.].
VII-ik tábla
HARIS (CREX CREX) (L) PETTYES VÍZICSIBE (ORTYGOMETRA PORZANA) (L)
HARIS (CREX CREX) (L) PETTYES VÍZICSIBE (ORTYGOMETRA PORZANA) (L)
Népies nevei: harismadár; hars (Alföld); kétkés (Pécs); harsmadár; őmadár (Pákh).
Jegyei: kisebb, soványabb, karcsubb a fogolynál, teste lapított keskeny; szárnyfedői és szárnyalja rozsdavörös; felül feketebarnán foltos, minden toll fakószürkés, olajbarnás szegélylyel, mely helyenként rozsdásba hajlik; lábai szennyes husszínűek; csőre is ilyen, de a felső káva – főleg ormán – barnás; szeme világosbarna vagy sargásbarna.
Leirása. Öreg hím: a szemen át a csőr tövétől halvány fahéjszínű, fölötte szürkés, alatta a pofák táján egy másik, valamivel sötétebb sáv; áll, torok, begy világosbarnás hamvasszürke; az evezők rozsdabarnák, feketésbarna hullámos csíkozással; a szárny hajlása sárgásfehér; a farktollak feketék, világos olajbarnán szegve. A tojó valamivel kisebb s nem oly élénk színű, mint a hím. A fiatalok felül egészben sötétebbek, barnábbak, alul pedig világosabbak, mint az öregek s álluk, torkuk, begyük nem szürke, hanem piszkos agyagsárgás.
Mértéke: H. 25–26. Sz. 14–14,3. F. 4,9–5,3. L. 3,5–3,8. Cs. 1,8–2,1 cm.
Majdnem egész Európában, Skandinávia északi részéig, de különösen a mérsékelt övben honos; szintúgy Ázsiában, kivált Szibéria nyugati részeiben. Nálunk közönséges s nedves réteken, kaszálókon, az ezekkel határos vetésekben tanyázik. Költözködő madár s április végén, május elején, az országos középnap szerint: május 3-án érkezik vissza. Költözködéskor nagyobb emelkedéseken is átrepül; egy izben ilyen vándorútban levőt 609 méter magasan az erdőben találtam. Életmódja, tápláléka a kövér rétekhez köti s ez okból nem minden évben ugyanazokat a területeket keresi föl, hanem ott üti fel otthonát, a hol a rétek nedvesek. Bizonyos pontokon némely évben sok van, máskor meg ugyanott hirmondója sem akad. A nép is tudja ezt, mert a haris jó ismerőse a mezei munkásnak, a ki úgy jövendölget: «Ha sok tavaszszal a haris, nedves esztendőt várhatunk». Mindenesetre tapasztalati alapon s a valóságot ellesve mondják. A magyarság nem tartja madarunkat a vándorló fürjek vezetőjének, a mint azt a német képzelemben látjuk, melynek révén a «Wachtelkönig» név is származott. A két felfogás közt a tanulság azután még szembeszökőbb, ha megjegyezzük, hogy madarunk egyik népies neve a «két-kés» hangjának jól festő elnevezése nyomán származott. Tudja a mi népünk azt is, hogy ez a szárnyas kizárólag a földön él s nem száll a fára, a mit humorosan- gúnyosan ez a közmondásszerű népdal bekezdője fejez ki:
«Száraz ágon szól a haris,
Enyém vagy te szivem Maris.»
Enyém vagy te szivem Maris.»
vagyis ellenkezőleg; nem sok biztatás van ebben, mert a haris soha sem szól ágon, hanem inkább, mint egy másik népdal kezdete mondja:
«Árok parton szól a harismadár»
Jellemző hangja, mely hajnalkor, este felé, sőt éjszaka is kiharsog a kaszálokból és sajátságosan erős kéttagu recsegéshez hasonlít, mindenkor elárulja madarunk hollétét, daczára, hogy magát a különös muzsikust, bujkáló életmódja, ritka mutatkozása miatt alig kapjuk szem elé. Ezt a tulajdonságát is híven tükrözi a nép felfogása, mert semmi nyomát sem találjuk közmondásainkban, népdalainkban, mondókáinkban, a haris alakjáról vett vonatkozásoknak, hanem ezekben is legkivált a hangja szerepel, így például ebben a közmondásban:
A harist szaváról megismerik = beszédedből tudom ki vagy (a latin: Noscitur ex sermone).
Szavát különösen május végén és junius havában hallhatjuk; ez időre esik párosodásának szaka. Hol itt, hol ott szól a réten, a zöld vetésben, azt hisszük, hogy egy kis darabon 4–5 madár is harsol, pedig legtöbbnyire csak egy van ott, mely gyorsan ide-oda szaladgálva, különböző pontokon hallatja szavát s így megtéveszt. Felverni alig lehet; a futásban, a sűrű füvesben való bujkálásban találja meg legfőbb menedékét és védelmét. Sima, szinte sikos tollazata is alkalmazkodott ehhez a fortélyoskodáshoz, a mennyiben kiválóan alkalmas arra, hogy a sűrű szálak közt nesztelenül és föltünés nélkül könnyen ide-oda surranhasson. Repülése lassú, rossz. Csak a jó, kipróbált vizsla nyomozza s szorítja meg annyira, hogy végső elhatározásból szárnyaihoz folyamodjék. Ekkor gémszerűen lelógó lábakkal kel, kerek szárnyait nehézkesen mozgatva erőlködik, de alig repült puskalövésnyire, szinte kifáradva, mint egy leeső darab rongy, beledobja magát a fűbe. Sokszor azonban a jó kutyát is – a fiatal tapasztalatlant majdnem mindig – elbolondítja futásával s megtéveszti. Különösen, ha valami nagyobb gazos fűzbokor van a réten, nehéz kiverni, mert oda menekül s valósággal beveszi magát abba, nem tágít belőle. Juniusban fészkel, valami kis mohával, szálakkal némileg kibélelt kaparásba rakván 7–12 tojását, melyek sárgásfehér alapszíne ibolya szürkésen foltozott és vörösbarnán pontozott.
Tojásmérték: H. 31–36. Sz. 22–26 mm.
A fészekhez nagyon ragaszkodnak. Míg a tojó költ, a hím rendesen a közelben tartózkodik, szavával árulja el otthona táját. Mindazonáltal a fészket nehéz megtalálni, mert a gondos anyamadár jól elrejti. Három hét mulva kikelnek a tojások s ha e pillanatban a fészekbe néznénk, ámulva láthatnók, micsoda furcsa kis fekete pelyhes jószágok nyüzsögnek abban. Akár valami csudálatos szőrös apróságok inkább, mintsem madarak, melyek később barnaszínű, foltos hátú harisokká növekednek. Fészköket, alighogy megmelegedtek benne, máris elhagyják s egérszerűen silpz, silpz hangú pipegéssel bujkálnak a gazos alj közé. Később vetésekbe szorítja őket a kaszálás, de mikor a sarju feladta magát s az aratók döntögetni kezdik a rendeket, ismét visszatérnek a rétekre. Augusztusban megvedlenek, azután kezdik az utazást telelő helyök felé. Kis-Ázsiába, Európa délibb részeibe, sőt a tengeren át Észak-Afrikába. Szeptemberben javában költözködnek, egyesek azonban még októberben is fel-fel kapnak a sarjuból, luczernásból, lóherésből, sőt a nádasok széleiből is, a vizslával járó vadász előtt. A haris rovarokat, férgeket, kisebb csigákat, álczákat, pondrókat eszik s nagyétkű létére, sokat pusztít ezekből. Így tehát mindenképpen nagyon hasznos, kimélendő madár. Sokan azonban husáért, fürjészés és foglyászás közben, az esetlenül repülő madarat is lepuffantják. Lövése nem okoz izgalmat, mert a lehető legkönnyebb – hisz a rosz puskásokról mondják csak: «még a harist is elhibázza» – húsa pedig olajos ízű s nem mindenkinek van inyére. A mint a puskacső, úgy a kasza is számos harisnak okozza vesztét s ez apasztja leginkább számukat. Mert kaszálás közben a fiókák nem egyszer a szónak legszorosabb értelmében fejöket vesztik, csak úgy, mint a tojásain ülő s onnét nem tágító anyamadár is. A lefejezettnek azután tojásai vagy apróságai rendszerint durva kezek közé jutnak, sorsuk a pusztulás, enyészet.
Madarunkra is több neves természetbuvár reáfogta, hogy czivakodó; féltékeny, erőszakos természetű Megjegyzem, az ide vágó java megfigyelést fogságban tették s más madarakkal összerekesztett harisok után következtettek. Alig néhány «szabadból» való észlelet erősíti ezt. Megengedem, hogy úgy mint a guvat, szénczinke, a haris is adott esetekben szenvedélyes, mérges, garázdaságra vetemedő madár, mely indulatoskodásában gyengébb madárfiókákat, vele összezárt kisebb madarakat meg is öl; de azt kétségbe vonom, hogy e kivételes esetek hasznos voltának mérlegserpenyőjét csak kissé is alábillenthetnék. Én olyféle vérengzéseket, minőket NAUMANN, BREHM, WODZICKI gróf említ, nem tudok madarunkról, de számtalanszor tapasztaltam, hogy oly helyeken, hol harist rebbentettem föl, fiatal Sordélyok, pacsirták is tartózkodtak; már pedig, ha a haris annyira veszedelmes volna, mint állítják, alig hiszem, hogy gyengébb szárnyasok békésen közelében maradnának, sőt inkább, jól értenék a veszélyt s kerülnék őt mint a karvalyt.
