A TALPASTYÚK. Syrrhaptes paradoxus (PALL.) 177.
A TALPASTYÚK.
Syrrhaptes paradoxus (PALL.) 177.
Syrrhaptes paradoxus (PALL.) 177.
[Tetrao paradoxa PALL. – Syrrhaptes heteroclita; – Heteroclitus tataricus VIEILL. – Pterocles syrrhaptes CAB.]
Népies nevei: ürgelábú vagy hörcsöglábú tyúk (Fehérmegye, Sopronmegye); tatártyúk (Szeged).
Jegyei: gerlenagyságú; evező tollai világos hamvasszürkék; a többire nézve a nemi jegyek biztosan eligazítanak. (L. I. köt. V. tábla.)
Leirása. Öreg kakas: főszíne agyagsárgás homokszínű; a fejtető, szemsáv, nyakoldalak egyszinű szürkék; a homlok, torok s a szem fölött huzódó sáv rozsdás-agyagsárga; a mell, melloldalak szürkés nevető galambszínűek; a begy táján fehér és fekete foltocskák 3–4 párhuzamos örvben folynak össze; a has felsőrésze feketésbarna, alább világos hamvasszürke, utóbbi szín átterjed a fark aljára is; a felső részek alapszíne agyagsárgás homokszínű, számos barnás sötét harántsávval tarkázva, a válltájon némi fekete és fehér tollszegések; az első evezők külső széle feketés, egyébként világos hamvasszürkék, mint a többiek; a farktollak sárgás homokszínűen és barnán harántcsíkosak, a nyársszerűen meghoszszabbodottak egyszínű barnás végűek; a lábakat fedő apró tollazat fakófehér; csőre szürkés szaruszínű; szeme sötétbarna. A tyúk hasonlit a kakashoz, de torka, homloka nem oly rozsdás, inkább sárgás; feje búbja és nyakoldalai nem egyszínűek, hanem sötétebb foltozásúak, a begyen nincs örve.
Mértéke: H. 36–39; Sz. 20–23; F. (a hosszú tollak nélkül) 10,7–10,11; L. 2–2,4 cm.
(A hosszúságba a meghosszabbodott farktollak is beleszámítanak; ezek hossza külön 19,3 cm.-ig terjed).
Még mindnyájunknak fris emlékezetében van az 1888. év kiváló madártani eseménye, midőn távol keletről, Ázsia nagy sivatagjairól, idegen szárnyasok csapatjai özönlöttek be egész Közép-Európába. A talpas tyúkok voltak, melyek hazája földrészünk keleti határától Ázsián át Khináig terjed, hol leginkább a roppant sivatagokat, a Khirgiz, Tarai-noor- és Gobi pusztákat lakja. A Kaspi-tengeren innen már ritka, úgy Khinában is. Észak felé a 46° é. sz. túl nem igen nyomul.
Vízhiány, vagy a szikesek, sivatagok gyér növényzetének – melyhez a talpastyúkot az élelemkérdés köti – kisülése s rossz magtermése, túlszaporodás vagy más okok indították-e madarunkat e hatalmas kivándorlásra? biztosan meg nem mondhatjuk; csak sejtjük, hogy ilyféle természetű körülmények játszottak abban döntő szerepet. Azok, kik hazájában figyelték a talpastyúkot, említik, hogy költés után rendesen bizonyos vándorlásokat tesz, melyek nem azonosak a költözködés jelenségével s inkább az élelem helyi megcsappanásából erednek. E helyen bővebben nem is foglalkozhatunk e kérdések megvilágításával; elég ha tudjuk, hogy mint ritka vándor, megjelent Európában s hazánkban is, még pedig már több izben, különösen nagyobb számban 1863-ban s még sokkalta tömegesebben 1888-ban. Régibb jelentkezésének is vannak némi nyomai. Ezek szerint Szegednél a század elején már látták volna, szintúgy 1861-ben Ásotthalmánál Csongrádm.), 1859-ben egyeseket Oroszországban, Dániában, Német-Alföldön, Angliában, Francziaországban is észlelték. 1863-ban nagyobb csapatok mutatkoztak egész Közép-Európában s nálunk Bán falván (Mosonm.), Csornán (Sopronm.), a Sárréten (Fehérm.), Parádon (Hevesmegye), Puszta-Farkason (Érsekujvár mellett), Bugyin (Pestm.), Nagy-Szebenben, Sepsi-Szt.-Györgyön (Háromszék), Nagy-Kúnságon és Aradmegyében lőtték és látták, mint azt hiteles feljegyzések bizonyítják. Akkoriban május közepe táján kezdtek jelentkezni; Bánfalván – JUKOVITS adatai nyomán – egész nyáron át tartózkodtak s marhanyomokba rakva tojásaikat, fészkeltek is. 1864 márczius közepéig látták ott őket, azután nyomtalanul eltüntek. Ez utóbbi évben úgy látszik már mindenütt kevés volt s hazánkból csak még egy adat tanusítja – a bánfalvin kívül – ittlétüket, mely Szegedre tartozik, hol a kubikgödröknél telelhettek ki, s januárban még előkerültek. Sok év múlt el azóta s már-már feledékenységbe szállott az ázsiai vendégek híre s egykori látogatásuk, nem számítva azokat a magukban álló adatokat, melyek szerint 1872-ben, 1876-ban is észleltek egyeseket Európában s 1879-ben Stiriában három darabot láttak s egyet lőttek, végre, hogy 1883 Sziléziában is két darab került puskavégre. Azonban 1887 október és november havában Grodzisko-Debno körül (Galicziában) két-három csapat tünt föl, a következő esztendőben történő nagy beözönlésnek, mintegy előhirnöke gyanánt. 1888 tavaszától azután – főleg április havától számítva – nap-nap után kaptuk a hireket, hogy itt is, ott is kisebb-nagyobb csapatok mutatkoztak. Különösen május havában szinte egész Közép-Európában tömegesen jelentkeztek s nagyobb síkságokon, ugarföldeken, legelőkön, tarlókon tartózkodtak. Fel Norvégia délibb részéig s nyugatra Angliáig, a Farők szigetcsoportjáig, délen a Középtengerig nyúlt a vándorsereg útja. Magyar földön következő helyeken és vidékeken észlelték vagy lőtték: Alvincz (Alsó-Fehérm.), Bajcs (Nyitram.), Bereg- Ujfalu, Bértz (Zemplénm.), Borgó-szoros (Besztercze-Naszódm.), Bőny (Győrm.), Család (Nyitram.), Czéke (Sátoralja-Uhelynél, Zemplénm.), Félegyháza (Biharm.), Fehéregyháza (Sopronm.), Ferendia (Temesm.), Gémes, Görgény-Szt.-Imre (Maros-Tordam.), Garany (Zemplénmegye), Ipoly-Nyék (Hontm.), Jászalattyán (Jász-Nagy-Kun-Szolnokm.), Karánsebes (Krassó-Szörénym.), Késmárk, Kis-Marton (Sopronm.), Karczag, Kis-Jenő (Aradm.), Medvezse (Sárosm.), Mező-Telegd (Biharm.), Nagy-Enyed, Nagy-Szeben, Oszlop (Sopronm.), Puszta-Kamarás (Kolozsmegye), Petrozsény (Hunyadm.), Rimaszécs (Gömörm.), Röjtök (Sopronm.), Rókusz (Szepesm.), Rákos (Sopronm.), Sepsi-Szt. György, Somorja (Pozsonym.), Simánd (Aradm.), Szentes (Csongrádm.), Szepes-Béla, Szinyér-Váralja (Szatmárm.), Szombathely (Vasm.), Szt -Margita (Sopronmegye), Székesfehérvár, Szt.-Mihály (Fehérm.), Tartaria (Alsó-Fehérm.), Tótmegyer, Trsztena (Árvam.), Tasnád-Szántó (Szilágym.), Thurdossin (Árvam.), Torda, Vajasd (Alsó-Fehérm.), Vereb (Fehérm.), Úrmező (Mármarosm.). Szeben-, Máramaros-, Gömör-, Moson-, Szabolcs megyékben több helyen is látták, s bizonyára egyéb vidékeken is, a honnét tudósítást nem kaptunk. Horvát-Szlavonországban szintén észlelték, Varasd táján s egyebütt. Hogy a mi területünkön fészkeltek volna, arra hiteles adat nincsen; csak az tény, hogy egy május végén Parndorfnál elejtett tyúkban teljesen kifejlődött tojás volt. Általában európai nyaralásuk alig egy-két pontján találták költve. Az egész bevándorlásból az tűnik ki, hogy május óta mindinkább kevesebb példány került s ősz felé alig néhány vidékünkön volt még belőle. Kisebb számban át is teleltek ugyan, de már 1889-ből csak Győr-Szt.-Ivánról, Leányvárról (Zemplénm.) s Kúnhegyesről jött hírük s ez utóbbi észlelet márczius 16-áról kelt, mely alighanem az utolsó adat vendégeskedő talpastyúkjainkról. Annyi bizonyos, hogy azóta ismét nyomtalanul eltüntek. Miért nem telepedtek meg, habár sok területünkön alkalmas tanyát találhattak volna? nem mondhatjuk meg. Felmerült ugyan, hogy 1891 szeptember havában Székesfehérváron ismét lőttek talpastyúkot, de ezt hitelesen bizonyítani nem lehet. Az azonban igaz, hogy Közép-Európa néhány pontján egész 1892-ig még találkoztak egyesek vagy kisebb társaságok, mint a nagy vándortömeg silány, itt rekedt, de azóta elpusztult maradványai. A nálunk megfigyelt talpastyúkokról az összes észlelők úgy nyilatkoztak, hogy meglehetős félősen, vadan viselkedtek ugyan, néha azonban jámboran bevárták az embert. Utóbbiak alighanem kifáradt, tájékozatlan példányok vagy csapatok voltak. Zajos szárnycsapással keltek; kitünően repültek, magasra is felemelkedtek, s többnyire csak nagy messze szálltak ismét le vagy nagy ívben újra visszatértek régi helyükhöz. Felrebbenéskor krik, kirig, kakaka, kükerikszerű hangon szóltak. Ragadozó madár megpillantásakor meglapultak s bízva tollazatuk alakoskodó szinében, így védték meg életöket. Néha egyes talpastyúk fogolycsapathoz is társult.
A lövöttek begyében leginkább magvakat s kevés esetben rovarokat is találtak. Következő növények magvai legtöbbször fordultak elő: Chenopodium, Atriplex, Medicago, Polygonum, Vicia, azután fűmagvak, s a gabonák közül: árpa, zab, búza. Ha tehát a jövendőben újra ellátogatnának hozzánk ázsiai vendégeink, sőt meg is telepednének, óvásuk teljesen jogosult volna, mert leginkább dudvamagokat pusztítanának.
