A NYIRFAJD. Tetrao tetrix L. 1758.
A NYIRFAJD.
Tetrao tetrix L. 1758.
Tetrao tetrix L. 1758.
[Tetrao peregrinus, ericeus BRHM. – Lyrurus tetrix SWAIN.]
Nyirfajdkakas (Tetrao tetrix L.
)
Népies nevei: kis kakas, kis fajdkakas.
Jegyei: házikakas nagyságú; a fark kivágott; az alsó farkfedők túlterjednek a fark közepén és a középső két toll még a fark alól is kissé kinyúlik; a szárnyon fehér csík; az öreg kakas főszíne fekete, kékes zománczczal, farka lantalakú, álltollai kissé megnyúltak; a tyúk begye nem egyszínű rozsdás s az öregek alsó farkfedői fehérek, egészben a siketfajdtyúkhoz hasonlít; de nem annyira rozsdástarka, hanem sárgásbarna. (L. I. köt. III. és V. tábla.),
Leirása. Öreg kakas: főszine fekete, helyenként kékes zománczczal, főleg a nyakon, a hát alsó felén, fején; a vállfedőkön s egyes kisebb evezőkön, világosabb és sötétebb barnás finom czikázás; a szárnyon egy szélesebb és egy keskenyebb fehér sáv; 18 farktolla fekete; a csüd gatyája fehéresszürke, barnás feketén áttetsző; a szemkörület csupaszsága élénkvörös; csőr fekete; szem sötétbarna; lábak szürkésbarnák. Fiatalabb kakasok fekete testrészei barnásba hajlanak, a szinezet általában nem oly tiszta s a fejen, háton, alsó testen számos tollnak keskeny szürkésfehér szegése van, a két szélső farktoll rövidebb s nem oly szép lantalakú. A tyúk farka csak kivágott s nem lantalakú, egyébként a siketfajdtyúkhoz hasonlít, de attól kisebb termete és a faji jegyek alapján bizton megkülönböztethető, csőre feketésbarna.
Mértéke: H. 58–60, 
42–43; Sz. 27–28,9, 22–23; F. 21–23, 11 – 12; L. 5,1–5,6, 4,2–4,5; Cs. 2–2,3 cm.
58–60, 42–43; Sz. 27–28,9, 22–23; F. 21–23, 11 – 12; L. 5,1–5,6, 4,2–4,5; Cs. 2–2,3 cm.
Olyan területeken, hol sok siketfajd és nyirfajd van s tartózkodási körük egybevág vagy határos, gyakran előkerül a középfajd is (Tetrao hybridus SPARRM. – Tetrao urogallus X tetrix [hybr.], – T. medius LEISL. – T. intermedius LANGSD. – T. hybridus urogalloides MEV. – T. urogallo-tetrix REICHW.), mely a siket- és nyirfajd keresztezéséből származik.* E korcsok, több megfigyelő szerint, szaporodásképesek. A kakas főszíne fekete, biboros zománczczal; szárnya fehér, csíkos; farka fekete, kevéssé kivágott, de nem lantszerű; háta sötétbarna; csőre fekete. A tyúk hasonlít a siket- és nyirfajdtyúkhoz, de alsó farkfedői nem érnek a fark végeig csak annak közepén túl. Nagyságra a nyir- és siketfajd közt áll. Skandináviában leggyakrabban előfordul, de máshol, így nálunk is, került már.
Leggyakrabban siketfajdkakas és nyirfajdtyúk, ritkábban nyirfajdkakas és siketfajdtyúk a szülői.
A nyirfajd hazája Európa, Közép- és Észak-Ázsia; Amerikában újabban behonosították. Leggyakoribb Skandináviában és Északi-Oroszországban, föl a fatenyészet határáig; így hát a siketfajdnál magasabbra terjed. Közép-Európában helyenként, Svájczban, Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, az Alpokban gyakori, de nem megy annyira délre, mint a siketfajd. Magyarországban főleg az Északkeleti-Kárpátokban gyakori, Erdélyben sokkal ritkább s főleg a gyergyói havasokon tanyázik.* Nyugot-Magyarországban (Vas, Sopronmegye) szintén előfordul, de csak elvétve. Tartózkodási helyül nálunk nem annyira zárt, mint szakadozott – fenyővel és lombos fákkal kevert – erdőket választ. A hegységekben sokkal magasabb övekben, a tetőkön, a törpefenyők övében szeret legszivesebben tanyázni; máshol meg láperdőkben is, főleg fenyvesekben (így Csehországban) található. Mindenütt azonban életföltétele, hogy a talaj bokros, helyenként nedves legyen és kiváltképpen, hogy a hangafü (Calluna vulgaris) s más sűrű, bokrozatos növényzet (Genista, Spartium), afonya, málna stb. nagy bőségben tenyészszen.
Legutóbbi időkig erdélyi előfordulása bizonytalan volt s újabban CSATÓ J. mutatta ki biztos előfordulását: l. Aquila 1896. 234. l. – A Magyarország vadlövése 1894-ben» (Vadászlap 1896. 484–488. l.) czímű statisztikai adatok nyomán nyirfajd lövetett következő megyékben: Abauj-Torna, Arad (31 db), Árva, Besztercze-Naszód (7 db), Borsod, Csik, Gömör-K.-Hont, Hunyad, Krassó-Szörény, Liptó (3 db), Máramaros (40 db), Maros-Torda, Sáros, Szeben, Szepes, Torda-Aranyos, Trencsén, Turócz, Udvarhely, Vas, Zólyom.
Életmódja és szokásai is sokban különböznek a siketfajdéitól. A vén kakasokat kivéve, sokkal társaságszeretőbb, nem oly mogorva és visszavonult, hanem gyakorta többedmagával jár, mint a hogy a tyúkok is szoktak. Nem is annyira állandó, mint amaz, hanem – főleg őszszel – nagyobb kirándulásokat tesz tanyázó helyeiről s idegen, messzebb eső vidékeket is meglátogat. Ezek a kalandozások mintegy átmenetet jeleznek az állandó és kóborló természet között s nagyrészt táplálékszűkéből erednek. Dürgése is igen sajátságos s még szebb, érdekesebb, mint a siketfajdé. Általán valamivel későbben kezdi a szerelmeskedést, mint az utóbbi s megfelelőleg későbben is végzi. A havasok tetőinek nyílt térségeit választja dürgőhelyül s ezt éveken át megtartja. Rendesen a földön, havon dürög, ellenfeleivel elkeseredetten viaskodik, de éberségét perczig se veszti el s nem siketül meg, mint a nagy kakas. Ezért egykönynyen nem is «ugorható be», hanem rendesen leshelyből vadászszák. A dörgőhely környéke körülbelül 1–1,1/2 hold nagyságú. Ezen belül járja el bolondos szerelmi tánczát, mely hevesebb, indulatosabb, mint akármicsoda más szárnyas udvarlási mókája. Lázas ide-oda sürgés, tollazatának felborzolása, ugrálás, szárnyrezegtetés, verdesés, majd embermagasságra való felugrálás váltakoznak hévséges érzelmeinek nyilvánítása közben. Majd a ragyogó havon kinyujtott nyakkal, farkát emelve, szárnyait lecsüggesztve, mintegy kábultan szédeleg, majd egy tuskóra ugrik, alacsony fára száll, közbe-közbe alig leirható módon így «bugyog» vagy «bugyborékol»: rutturu-rutti-ruki urr-urr-urr-rrrututturu. Emlékeztetnek e hangok a pulykakakas durukolásához, de tartósan, összefolyóbban hangzanak. Különösen érint e szózat, mikor félhomályban a havas ormán állunk, körülünk száz és száz fehér hegycsúcs, mely a pitymalatban mindinkább felragyog, sőt rózsás lesz; alattunk a völgyeket kitöltő ködtengerek terjengenek s mi a felséges, tiszta levegő szabadságát szíva, halljuk az ormokról, innen is onnan is, a dürgő nyirfajdkakasok tompán áthangzó szerelmi nótáját.
Durukolása végén erős tcsúhuj-í vagy tcsjo-íj vagy tschuhű-íj következik: a «csuhukulás». Ha e hangot jól tudjuk utánozni, a közelben szóló kakast odacsalhatjuk. Gyönyörű kép, a havas fák övezte hómezők felé szálló lantfarkú madár! S valóban remek látvány akkor is, midőn a fehér lepelre elénk szállt s nyakát feltartva, «neszelve», élesen rajzolódik a háttérre. A dürgés sokszor reggeli 8 óráig is eltart. A dürgés időszakának bevégeztével a tyúkok hangabokrok, bozótok aljában száraz szálakkal, levelekkel kirakott földkaparásba 8–15 tojást raknak, melyek hasonlítanak a siketfajd tojásaihoz.
Tojásmérték: H. 49–51; Sz. 35–36 mm.
A tyúk példás anya és nevelő, mindaddig vezetgeti csirkéit, míg nagykorúak nem lesznek.
A nyirfajd legszívesebben fák, bokrok rügyeit, friss hajtásait, különféle bogyókat, rovarokat, bábokat, álczákat, sőt virágbimbókat eszik; tűleveleket csak néha. Gazdaságilag közömbös. Husa sokkal izletesebb, mint a fajdé.
