A FEHÉRHÁTÚ FAKOPÁNCS. Dendrocopus leuconotus (BECHST.) 1802.
A FEHÉRHÁTÚ FAKOPÁNCS.
Dendrocopus leuconotus (BECHST.) 1802.
Dendrocopus leuconotus (BECHST.) 1802.
[Picus leuconotus BECHST. – Dendromas leuconotus KAUP.]
Jegyei: akkora, mint előbbi, csakhogy nyulánkabb s így valamivel hosszabb; vállai feketék, hátának alsó része és farcsikja fehér; az öreg hím fejteteje vörös, a tojóé fekete; a has és farkalja rózsapiros, nem oly élénk, mint előbbié, hanem inkább mint a következő fajé s egyes feketés foltokkal tarkított. A fiatalok fejteteje elől feketés, egyes vörös foltokkal. Különben hasonlít a többi fakopáncsokhoz. Csőre ólomkékes, szeme sárgásbarna vagy sárgásvörös, lábai sötét ólomszürkék.
Mértéke: H. 25–26,7; Sz. 14,3–14,5; F. 9,5–10; L. 2,4–2,5; Cs. 3,8–4,2 cm.
Európa északi és északkeleti részein honos, nyugaton és délen ritka. A Balkán-félszigeten élők némileg eltérnek a typikus szinezetűektől, a mennyiben hátuk alsó részének fehérségében egyes fekete sávok látszanak s fejtetejök élénkebb vörös; ez a fajta a Dendrocopus leuconotus lilfordi SH. & DR. 1871. A szibéria példányoknál pedig – Dendrocopus leuconotus cirris (PALL.) – a másodrendű evezők hegye is fehér s az alsó test fekete szárfoltjai keskenyebbek.
Leginkább a közép és magas hegység erdeit lakja, különösen tiszta, vagy fenyőkkel váltakozó, bükkösöket. Télen a sikságba, ligetekbe, gyümölcsösökbe is lehuzódik. Tölgyesekben ritkán fordul elő; egy izben Kőszeg mellett Velemnél (Vasm.) gesztenyésekben fészkelt egy pár. Többször találkoztam vele a borsodi «Bükk»-hegységben. Erdélyben CSATÓ J. szerint, ha nem is közönséges, mégis gyakrabban szem elé kerül. Felső-Magyarországban (Zólyom-, Árvam.) gyakoribb. Április második felében költ s fészekalja három, ritkán négy, fehér tojás.
Tojásmérték: H. 24–24,8; Sz. 19,5–20,8 mm.
Több megfigyelő azt írja, hogy viselkedése nyugodt, nem feltünő; én ellenkezőleg sokkal élénkebbnek mozgékonyabbnak ismerem, mint az előbbi fajt. Hangját is gyakrabban hallatja.
