A KIS FAKOPÁNCS. Dendrocopus minor (L.) 1758.
A KIS FAKOPÁNCS.
Dendrocopus minor (L.) 1758.
Dendrocopus minor (L.) 1758.
[Picus minor L. – Piculus pusillus BRHM. – Xylocopus minor CAB. & HEIN.]
Népies nevei: kis harkály; kis höcsik.
Jegyei: verébnagyságú; farkalja nem vörös, egész szárnya és háta közepe fehér és fekete harántcsíkokkal; a hím fejteteje vörös, a tollak közepén fehér foltocskák; a tojóé fehér, fültáján barnásfehér folt; az alsó test a begytől lefelé fehér, feketés finom szárfoltokkal, főleg az oldalakon. A fiatalok fejteteje vörös, de a tojóknál csakhamar megfeketül. Csőre ólomszürke, úgy lábai is, szemei vörösesbarnák.
Mértéke: H. 13,8–14,7; Sz. 8,7–8,9; F 5,4–5,8; L. 1,3–1,45; Cs. 1,5 cm.
Körülbelül ugyanaz a földrajzi elterjedése van, mint a nagy fakopáncsnak. Délen azonban gyakoribb, noha Skandináviában a 70° é. szél. alatt is találták. Afrikában Algériából ismeretes. Nagy földrajzi elterjedése következtében szinezetében nem állandó. A szibériai példányok valamivel nagyobbak s alsó testök tisztább fehér alapszínű (Dendr. minor pipra PALL.), a kaukázusiak szárnyán pedig csak négy fehér csik van (Dendr. minor quadrifasciatus RADDE); a kis-ázsiaiak még jobban eltérnek. (Dendr. minor danfordi). Életmódja inkább előbbi fajra emlékeztet csakhogy – mint alakja is törpe – finomabb kiadásban. Hazánkban, különösen a lapályon, ligetekben mindenütt előfordul, de a magas hegységben is; noha még sem oly számos, mint előbb említett nagyobb rokona. Kiválóan puhatörzsű fákon tartózkodik (nyár- és még inkább füzfán). Élénk, víg természetű madárka, mely a kóbor czinegerajoknak is rendes kisérője. Hangja igen magas, vékonyan, nyújtottan ejtett gík, gík, gí, gík. Fészkelő odujokat 1–20 méter magasan készítik s apró bejáró lyukat hagyva, mindenkor megismerhetjük lakásaikat. Fészekalja 5–6 tojásból áll, melyeket áprilisban rak s két hétig kotol.
Tojásmérték: H. 18–19; Sz. 13–14 mm.
