A ZÖLD KÜLLŐ. Picus viridis L. 1758.
A ZÖLD KÜLLŐ.
Picus viridis L. 1758.
Picus viridis L. 1758.
[Gecinus viridis BOIE. – Brachylophus viridis JARD. – Chloropicos viridis MALH. – Gecinus pinetorum, frondium, virescens BRHM.]
XV-ik tábla
ZÖLD KÜLLŐ PICUS VIRIDIS (L) NAGY FAKOPÁNCS DENDROCOPUS MAIOR L
ZÖLD KÜLLŐ PICUS VIRIDIS (L) NAGY FAKOPÁNCS DENDROCOPUS MAIOR L
Népies nevei: zöld küllő vagy külü; zsolna v. zsóna (Borsodm.); sárküllő (Alföld); zöld harkály.
Jegyei: majdnem galambnagyságú; főszine zöld; fejteteje és a tarkója élénk karminpiros, csak a tollak töve szürke; a szem környéke a csőr tövéig, szintúgy erős pofasávja s a szem fölött hátranyomuló sáv, fekete; a hímnél a pofasáv közepe vörös; farka csíkozott. (L. I. köt. II., V. tábla és 35. kép.)
Leirása. Öreg hím: felül élénk olajzöld, helyenként kevés, homályos, alig észrevehető világosabb pettyekkel; torka világos zöldesszürke, egész alsó teste világos halványszürkés olajzöld, a has táján és farkalján szürke, sötétebb harántcsíkozással; farcsikja zöldessárga; a nagy evezők sötét szürkésbarnák és külső szélükön, a hátulsó evezők pedig belső szélükön, fehéres foltokkal; a fark hegye feketés, egyébként zöldesszürke és szürkésbarnán harántcsíkos. A tojó hasonlít a hímhez, csakhogy pofasávja fekete. A fiatalok homloka és szemöldöksávja finom fehéres foltozású, szintúgy a pofák feketesége is; torkuk sárgásfehér, némi fekete foltocskákkal.
Csőre sötét kékesszürke, az alsó káva töve világosabb; lábai szürkék; szeme fehér.
Mértéke: H. 32–33; Sz. 16,8–17,2; F 10,9–11,3; L. 3–3,4; Cs. 4–4,3 cm.
Egész Európában föl a 63° é. szél.-ig közönséges s átterjed Ázsia szomszédos részeibe is. Egyes vidékeken kisebbszerű eltérések mutatkoznak szinezetében; így a Spanyol-félszigeten élő fajtájának (Picus viridis sharpii) pofasávja egészen vörös. Hazánkban is a legismertebb harkályok közé tartozik s nem annyira a magas, mint közép hegységben, síkságon tanyázik, kivált mezőkkel, legelőkkel határos vén, odvas, lombosfájú erdőszéleken. Az erdő mélyét nem igen kedveli, különösen nem a sűrű, összefüggő erdőterületeket; hanem inkább a tisztásokkal bővelkedő, nyíltabb helyeket. Kertekben, gyümölcsösökben, gesztenyésekben is szeret tartózkodni, kivált ha a terület völgyes, halmos és előhegyek erdőségeivel határos. Télen – az időjárás szerint – kisebb vagy nagyobb kalandozásokat tesz, oda huzódik, hol élelmet talál. Belátogat az épületek közé is s gyakran láthatjuk, a mint valami régi falon megkapaszkodva vagy a földön vájkálva, majd meg fára kúszva táplálékát keresi. Néha-néha a méheseket is megnézegeti, sőt bejárót kopogat a kaptáron. A hangyabolyokat azonban legszívesebben látogatja s nyáron folyton dézsmálja. Általában a földön majdnem többször, vagy legalább is annyiszor található, mint a fákon. Az ágakon gyakran látjuk ülni, főleg a fa hegyén, a mit a fakopáncsok kivételesen és ritkábban tesznek, épp úgy, mint a hogy földre alig szállanak. Gyakran találkozhatunk vele fasorokban is, midőn a kocsi elől törzsről-törzsre száll. Repte erősen surrogó s hullámosabb mint a többi harkályé. Kúszás közben nagy szökkenéseket, ugrásokat tesz s mindegyiket éles, messze hallatszó glű, gjük, jük szótaggal kiséri. A fák hegyén, párosodáskor, néha hosszabban elidőzik s élénken klü, glü, klü, külü, klii, külü, glii szólását hallatja, mely kezdetben legerősebben, de fokonként leszálló ütemben hangzik. Elszálláskor is így szokott szólani. Nyugtalan, ideges, mozgékony természetű, a mellett meglehetős óvatos és félénk. Gondosan födözi magát a fatörzseken s ha észreveszi, hogy figyelünk reá, sőt közeledünk feléje, úgy repül el, hogy a fa lehetőleg eltakarja s későbben vegyük észre távozását. Márcziusban párosodik, de nem igen «dorombol». Április vége felé azután kotolni kezd. Fészkelő oduját (L. I. köt. 37 kép.)
2–14 méter magasan készíti s 6–8 fényes fehér tojást tojik, melyek 16–17 nap alatt kelnek ki. (XL. tábla.)
Tojásmérték: H. 28–29,7; Sz. 21,5–22,5 mm.
A szülők közösen osztják a költés fáradságait s az ülésben felváltogatják egymást. Legkedvesebb eledele: hangyák, hangyatojások. Csőrével megbontja a bolyokat, még télen is lefurakodik a mélyebbre huzódott hangyákhoz s hosszú nyelvével – mely jóval feléri a többi harkályfajok nyelvét – ügyesen keríti meg csemegéjét.
Valamint a többi harkály, úgy ő is kiváló ékesítője az erdőknek, kerteknek s károsságáról általában szó sem lehet, mint azt már előbb bővebben kimutattam. Bizonyos esetekben azonban a méhészeknek alkalmatlanságot okozhat, de védekezhetünk ellene, mert ijedős létére nem igen nehéz távol tartani a kaptáraktól.
