A SÁRGA BILLEGETŐ. Motacilla flava L. 1758.
A SÁRGA BILLEGETŐ.
Motacilla flava L. 1758.
Motacilla flava L. 1758.
[Motacilla chrysogastra BECHST. – Budytes flava BRHM.]
XXV-ik tábla
SÁRGA BILLEGETŐ MOTACILLA FLAVA (L) BARÁZDA BILLEGETŐ MOTACILLA ALBA L
SÁRGA BILLEGETŐ MOTACILLA FLAVA (L) BARÁZDA BILLEGETŐ MOTACILLA ALBA L
Népies nevei: sárgyóka (Somogy-, Zalam.).
Jegyei: hasonlít előbbihez, csakhogy az öregek főszine alul élénkebb sárga, felül zöldes; a fiataloké alul halványsárgás fehér, felül szürkés; a fark sokkal rövidebb, mint előbbié s két szélső tolla nagyobbrészt fehér; a hátulsó karom oly hosszú, mint a hátulsó ujj, nem görbült, majdnem egyenes. Az öregek fejebubja szürke.
Leirása. Öreg hím nyári tollazatban: fejtető, tarkó és fülfedők a typikus példányoknál hamvas kékesszürkék, szemöldöksávolyuk pedig fehér; a hát olajzöld; alsó test élénk sárga; a szárny barna, két világos fehéressárga szárnycsíkkal s a hátulsó evezők külső szélén ugyanily színű szegélylyel; a fark feketésbarna; kivéve a két túlnyomóan fehér szélső tollat; csőre és lábai feketék, szeme barna. Őszszel alsó testök nem oly szép sárga, inkább szalmasárga s a has táján halaványabb, mint a torkon, egyéb szineik is elmosódottabbak. A tojó feje és háta barnásan árnyalt, alul halaványabb sárga s egészben nem oly élénk színű, mint a hím. A fiatalok melle sötéten foltozott, pofáik és torkuk szennyesfehér, hátuk barnásszürke, pikkelyes rajzolatú, a csőr tövétől torkuk két oldalán feketésbarna sáv nyomul le, alsó testök szennyes, halványsárgás-fehér, szárnyfedőik barnák.
Mértéke: H. 15,2–15,67; Sz. 7,2–8,5; F. 7–7,6; L. 2,2–2,4; Cs. 1,2–1,3 cm.
Igen figyelemre méltó a sárga billegetők fejszinezetének változékonysága, mely a szürke szin különböző árnyalataiban jelentkezik s bizonyos területek példányait megkülönbözteti. Ezek a fajták ím ezek:
1. Déli sárga billegető. – Motacilla flava cinereicapilla SAVI 1831. [Mot. melanocephala (+ feldeggi MICH.) BRUCH. – Budytes cinereocapilla BP. – Mot. flava dalmatica SUND. – Mot. flava cinereocapilla TEMM. – Mot. feldeggii (nec MICH.) Hom. – Mot. viridis (+ borealis SUND.) GRAY. – Motacilla cinereocapilla BLAS.] Fejteteje hamuszürke; fülfedők palafeketések; szemöldök sávolya többnyire kivehető, néha elég jelentékeny; álla és torka többnyire fehér. Hazája Olaszország, Dalmáczia, Balkán félsziget.*
Ennek és a következő fajtának nem typikus példányai alig külünböztethetők meg s csak úgy határozhatók meg biztosan, ha délen vagy északon költve találtuk, azaz nyár közepéből valók. Hazánkban Temes-Kubinból való példányokat ismerek, melyek valószinűleg e fajtához veendők. Ha ott fészkét meglelnék, akkor bizonyosan.
2. Északi sárga billegető – Motacilla flava borealis SUNDV. 1840. [Mot. viridis GM. – Budytes viridis BP. – Bud. atricapillus BRHM. – Bud. cinereocapillus (nec SAVI) SWINH. – Bud. flava melanocephala (nec LICHT.) De SELYS. – Bud. melanocephalus var. viridis RADDE. – Mot. nigricapilla (non MÜLLER) BRHM. – Bud. borealis SEV.] Fejebúbja palaszürke és kormosszürke között változik; szemöldöksávolya rendszerint nincsen; fülfedők egyszínű feketések vagy feketék, csak kevéssel sötétebbek mint a fejtető; áll és torok sárga, kivételesen fehéres; a nyakoldalokon és begy táján gyakran egyes olajbarnás, elmosódott foltok láthatók. Hazája Skandináviától átterjed Szibériába s költözködéskor, főleg májusban, nálunk is mutatkozik.
3. Keleti sárga billegető. – Motacilla flava taivana SWINH. 1863. [Budytes melanotis SWINH. – Bud. flavus taivanus SEEB. – Bud. campestris (nec PALL.) TACZ.] Homloka szürke, fejebúbja zöld; szemöldöksávolya élénk sárga. Eddig főleg Kelet-Szibériából, Amurlandból, Khinából és Formozából volt ismeretes; Európában nem találták. 1895 április 22-én azonban ALMÁSY GY. barátom Diós-Jenőn (Nógrádm.) egy vén hím sárga billegetőt lőtt, melyet – a szóban forgó fajta leirásával összeegyeztetve – nem lehet máshoz vonni. Ugyancsak hazánkban, Székesfehérvár vidéken, SZIKLA G. is szerencsés volt két idetartozó példányt (
és 
)elejteni.* E fajta leirása talál 1898 szeptember 2-án Sopronból a magyar ornithologiai központ gyüjteményébe került billegetőre is, melyeket a sárga szemöldöksávoly igen jellemez.
és )elejteni.* E fajta leirása talál 1898 szeptember 2-án Sopronból a magyar ornithologiai központ gyüjteményébe került billegetőre is, melyeket a sárga szemöldöksávoly igen jellemez.
Ez említett magyar példányokat ALMÁSSY GY. dr. barátom felfogása szerint soroltam fel, mint a «taivana» fajtához tartozókat. (Orn. Jahrb. 1898. 107. l.)
A typikus sárgabillegető főleg Közép-Európát lakja s északon, úgy délen is közel álló fajtái részben helyettesítik, részben vele együtt fordulnak elő. Európából átterjed a szomszédos Ázsiába, Szibériába, Khinába* s Amerika nyugoti részeiben Alaskától a Rocky Mountins hegylánczolatig.
Közép-Ázsiában és Nyugot-Szibériában a typikustól eltérő Motacilla flava beema SYKES 1832. fajta is előfordul, mely vonuláskor esetleg nálunk is előkerülhet; ennek fejteteje sokkal világosabb szürke, mint a rendes sárga billegetőé, szemöldöksávolya, fülfedői, álla és torka egybefolyólag fehér, szemei alatt egy-egy keskeny szürke sáv. ANZINGER F.: «Die unterscheid. Kennzeichen d. Vög. Mittel-Europas» cz. művében 26. l. azt irja, hogy hazánkban is előfordul, a mi azonban eddig nem bizonyult be, mert csak hozzá közel álló példányok kerültek.
A sárga billegető ellentétben előbbivel, – mely a havasok, hegyi patakok lakója s a síkságban legföljebb őszszel, tavaszszal, gyenge teleken mutatkozik – soha sem nyomul a hegységekbe, hanem éppen a nagy legelők, nedves kaszálók, tószélek, mocsaras vidékek jellemző madara. Kivált a hol a jószág legelget, bizonyosan reá fogunk találni. Itt a juhok, marhák lábai alatt futkos kényes mozdulatokban, ragyogtatva szép sárga hasát, fogdosva a nyájat kisérő rovarokat. Hullámos szökkenésben repül, miközben ficzüp-ficzüp szótagokat hallat s ha valami kiemelkedő fűszál tetejére ült, finom szfiü, szriü hangon fejezi ki megelégedését. A nyájat többnyire kisebb-nagyobb számban szokták kisérni, mert társaságszeretők, e mellett jámborak, s cseppet sem félnek a csordától, gulyától, sem a pásztorembertől, hanem folyton ott settenkednek, bogarásznak, közbe-közbe fel is röppenve s úgy, mint rokonai és a pipisek egymást kergetve, csipdesve, ha a falatozás közben holmi kis irigykedések pillanatokra szenvedélyességre lobbantják. Hozzánk az országos középnap szerint márczius 31–április 1-én érkezik meg s április végén, májusban költ. Fészkét valami nedves árokpartra a fűbe, zsombékra, nádkévébe, kaszálók, luczernák stb. sűrűjébe a földre rakja. Egy izben halászkunyhó nádból rakott falazatában is találtam fészkelve. Fészekalja 4–6 gömbölyded, szennyesfehér alapszínű, vörösesbarnás és vörösesszürke pettyezésű, foltozású, helyenként márványos rajzolatú tojásból áll. A tojások szine azonban meglehetős változékony; néha az alapszín halvány olajbarnába, majd rózsásbarnásba, sőt zöldesfehérbe játszik. A foltozás is, hol összefolyóbb, elmosódott, hol tisztább; néha egyes finom fekete karczok is mutatkoznak a héjon.
Tojásmérték: H. 17–19,5; Sz. 14–15 mm.
Költés után az öregek őszi tollazatukat öltik föl s augusztusban, szeptemberben csapatosan költözködnek – Afrikába.
Mindenféle legyeket, bogarakat, apró rovarokat, kis szöcskéket, álczákat, hernyókat fogdosva és pusztítva, a kaszálókon, mezőkön haszonnal működik javunkra. De nemcsak ezért szolgál reá oltalmunkra, hanem úgy is, mint a legelő jószág jóltevője, mely a seregélyekkel együtt leghathatósabban üldözi a juhokat, marhákat folyton zaklató kellemetlen rovarokat; nemkülönben mint igazán szép, a róna egyhanguságát megélénkítő madárka.
