A FOLTOS SITKE. Calamodus schoenobaenus (L.) 1758.
A FOLTOS SITKE.
Calamodus schoenobaenus (L.) 1758.
Calamodus schoenobaenus (L.) 1758.
[Motacilla schoenobćnus L. – Sylvia phragmitis BECHST. – Calamoherpe phragmitis BOJE. – Salicaria phragmitis KEYS. & BLAS. – Caricicola phragmitis BRHM. – Acrocephalus phragmitis A. BRHM. – Acr. schoenobćnus RCHW.]
XXXIV-ik tábla
FOLTOS SITKE ACROCEPHALUS SCHOENOBAENUS (L)
NÁDIRIGÓ ACROCEPHALUS RUNDINACEUS (L)
ÉNEKES NÁDIPOSZÁTA ACROCEPHALUS PALUSTRIS (BECHST)
FOLTOS SITKE ACROCEPHALUS SCHOENOBAENUS (L)
NÁDIRIGÓ ACROCEPHALUS RUNDINACEUS (L)
ÉNEKES NÁDIPOSZÁTA ACROCEPHALUS PALUSTRIS (BECHST)
Jegyei: akkora mint előbbi; tollazatának rajzolata is azéhoz hasonlít, alapszine azonban alul fehér (a tollak töve szürke, a mi azonban nem látszik) agyagsárgásan árnyalt, kivált az alsó test oldalain; fölül agyagbarna; a szemsáv agyagsárgás fehér; a fültájék, orr és szem között lévő sáv sötétbarnás; fejtető feketésbarna, világos agyagbarna foltozással, főleg a közepén; a hátsó nyak és a hát sötétbarna foltozásu; a szárnytollak feketésbarnák, világos agyagbarnás szegésekkel; a farcsikja rozsdásba hajlik, egyszínű; a fark barna, világosabb tollszegésekkel; néha a begy táján keskeny, örvalakuan rendezkedő apró sötétes foltocskák, melyek a fiataloknál rendesen megvannak; a csőr szarubarna, az alsó káva töve világos; szemei barnák; lábai világosbarnás hússzínűek.
Mértéke: H. 12,5–12,75; Sz. 6,5–6,8; F. 5,2–5,4; L. 2–2,2; Cs. 1–1,2 cm.
A sitkék közül ő hatol fel legészakabbra. Tromső szigetén 69° 38' é. szél. alatt még mint gyakori fészkelőt találtam s ez a pont elterjedésének északi határa. Észak-Oroszországban a 68° é. szél.-nél nem megy magasabbra. Egész Európában közönséges, csak a legdélibb területekről látszik hiányozni s itt csupán költözködéskor mutatkozik. Szibéria nyugoti részeiben azonban fészkel. Hozzánk egy-két héttel a fülemile sitke után szokott megérkezni, az országos középnap szerint: április 22-én, a mi azonban határozottan túlkéső, s abban leli magyarázatát, hogy e fajra vonatkozó észleletek hézagosak s nem elég megbizhatók. Megfigyeléseim nyomán a Velenczei tavon április elején szokott jelentkezni (1890-ben április 2-án már több helyen énekelt Dinnyésen). A fiatalok nagykorúságot érve azonnal kezdenek elhuzódni s azért augusztus elején találkozhatunk vonulókkal, még inkább e hó végén, kivált a bükkönyökben, luczernákban, sűrű kukoriczákban, kenderföldeken és oly helyeken is, a hol máskor nem fordul elő s tó sincsen. Szeptemberben, októberben folyton vonulnak, sőt novemberben is – ha szép az ősz – találkozhatunk egyes késlekedőkkel. Ilyenkor a nád széléből gyakran kiszállnak a szomszédos gyepre, rétre, de közeledtünkre gyorsan visszasurrannak. Vagy pedig odajönnek ladikunkhoz, midőn valami nádbokorban lesben állunk s bizalmasan ugrándoznak nádszálról nádszálra, keresgélve, cserr, csrr, terr, cstt, cstt hangokat hallatva. Zsombékos, csillagsással, sisákkal, silány nádsággal váltakozó mocsarainkon, hol esetleg egyes fűzbokor s kivált kutyatejvirág (Euphorbia) díszlik, valamint a tóságok nem túlságos vastag, magas s tisztásos, szakadozott gyékényes, sűrű vizinövényekkel bővelkedő nádrészleteiben, mindenfelé gyakori. Ingó lápokat, szigetes tavakat szintén kedvel. Norvégia északi részében, füzbokros aljazatú, mocsaras nyirerdőben él, máshol meg mocsárban*; tehát alkalmazkodik a viszonyokhoz. Legnagyobb számban a Hanyságban és a Sárréten (Fehérm.) láttam.
ALTUM pl. megjegyzi, hogy Németországban nádban sohasem látta.
Élénk, vidám madárka, mely a nádszálak, vizinövények, füzfák ágain kész tornász ügyességével bujkál. Énekét többnyire valami kiemelkedő szálon ülve fecsegi el, közbe – a mit a többi rokonai nem tesznek – felemelkedik kissé a magasba, pillangószerüen mozgatja szárnyait, akár a csicsörke (Serinus) s folyton énekelve ereszkedik le ismét a mocsárba. Hangja bizsergő, csacsogó, érdes részleteknek – a mi a nádiposzátákra jellemző – bőviben van, de nem nélkülözi a dallamos változatokat, trillákat és tiszta hangokat sem; egészben véve friss, összefüggő, gördülő. Leginkább a serrr-serrrerre-zs-zs-ti-ti-ti-zserrre-zsr-zsr rész jellemzi szólását.
Fészkét valami zsombékra, lápra, nádbuczkára rakja, nem a viztükör fölé, hanem a növényzet tövébe vagy csak kissé magasabban a földszinétől, mindig alacsonyabban, mint a többi nádiposzáták. Készítési módja gondos, de alakra, úgy egész megalkotására nézve inkább előbbi faj fészkéhez hasonlít, mint a nádirigó, cserregő és énekes nádiposzáta fészkeihez. Külső burka zöldes mohaszerű hinár vagy durvább anyag, így nádlevél, száraz növényszálak, gyökerek; csészéje azonban finom szálakkal, szőrökkel, nádbojttal van bélelve. 4–5 tojása igen nehezen különböztethető meg előbbi faj tojásaitól s inkább a héj durvább szemcsézetére, mint szinezetre tér el attól, a mihez még azt adhatnám, hogy előbbinek tojásai valamivel fényesebbek is.
Tojásmérték: H. 17–18,5; Sz. 12,6–13,5 mm.
Április végén és májusban költ először, junius végén és julius elején másodszor. Különféle apró vizirovarokat, szunyogokat eszik, gazdasági jelentősége alig van.
