Forradalmi emléklapok
Forradalmi emléklapok
A politikai internáltak közt három nagynevű író várta elitéltetését vagy fölmentését: Kemény, Csengery, Kazinczy Gábor, s ezek a fiatalabb írói nemzedékkel koronként érintkeztek. Fölmerűlt az eszme, hogy mégis kellene valamiféle irodalmi vállalatot megindítani. Hogy a bizonytalanság és kétségbeesés e szomorú napjaiban lesz-e közönsége? ez volt a főkérdés, mert hogy valami jó dolgot lehet összehozni, azt mindenki lehetőnek tartotta. Mi legyen az? e felett folyt a tanácskozás, – s hogy mi legyen, azt egy véletlen döntötte el. Egy kis munka: A forradalom utolsó napjai 1849 végén jelent meg.
Az Új-épület 1850. körül.
A sajtó a térparancsnokság alá volt rendelve, a térparancsnok Machio, humánus, mívelt katona, ellenszenv és gyűlölet helyett részvétet hozott magával az állomásra, melyet elfoglalt. Ennek a munkának ő adta meg a megjelenhetési engedélyt. Az, hogy megjelenhetett, bizonyította, hogy a katonai hatóság nem ellenzi azt, ha az író forradalmi élményekből merít tárgyat, s az, hogy a kis könyv rövid idő alatt három kiadást ért, mutatta, hogy a közönség érdeklődését ezzel fel lehet költeni. Így született meg a Magyar Emléklapok 1848–49-ből, mely nemcsak a Pesten élő, hanem a vidéken szétszórt írókat is – Aranyt, Tompát, Szász Károlyt – a vállalat köré tudta gyűjteni. A vállalat állandó munkatársa volt Jókai, Sajó név alatt, kitől minden füzet hozott egy-egy dolgozatot s Gyulai, ki csak neve első betűjét (G.) írta közleményei alá. A hivatalos lapnak az a nyilatkozata, melylyel az első füzetet fogadta: »az írónak múlt és jövő egyaránt szabad tere: szellem-gyilkolás volna tőle egyiket vagy másikat elvonni«, megnyugtatólag hatott az írókra. S csakugyan a következő öt füzet hű maradt első programmjához.
A sajtónak ez a nagy szabadsága, mely valóban nem sok kivánni valót hagyott fenn, de a mely nagy térfoglalásával az irodalmat már egyoldalúvá tette, nem tartott soká. Machio máshová helyeztetett át s egy szigorú, durva, erőszakos katona foglalta el helyét: Heyntzl. De a közönség részvétlenségének jege már meg volt törve s az érdeklődés az irodalom iránt megkezdődött. Különben is ez még csak átmenet volt a polgári kormányzathoz, s ha nem merhetett is az író annyit, mint Machio idejében, de mégis messze volt attól, a mi nemsokára a katonai uralom megszünése után bekövetkezett. Az a különös jelenség, hogy a hatalom üldözte azokat, kik a forradalomban résztvettek, az irodalom pedig eszményítette magát a forradalmat, s bár többnyire burkoltan annak hőseit is, nem tarthatott soká.
