Deák emlékező tehetsége, adomái
Deák emlékező tehetsége, adomái
Nem szándékunk e helyen, – idő és tér sem engedné – Deákunk életrajzát csak vázlatban is adni; egyes jellemző vonásokat azonban alig hallgathatunk el. Mellőzzük az elég nagy számban fenmaradó adomákat tanuló éveiből. Tudva van, hogy a legjobb »deák« volt, és sem professzorai elleni lázongásokban vagy apró csínyekben, sem pajtásaival való dulakodásokban, az akkori divat szerint nem keresett kitűnést; ha mérkőzésre kerűlt a sor, ezeket eldöngette, amazoknál játszva kiérdemelte minden tantárgyból az első eminenciát. Emlékező tehetsége késői élemedett koráig bámulatos volt. Úgyszólván mindent tudott. Híres adomáit, miket elégszer kelle ismételnie, helyhez és körülményekhez alkalmazottan, mindenkor híven mondotta el. Pontosan megnevezte az időt, a személyeket, szereplőket és jelenvoltakat s mikor elvégezte nem tudtuk: emberismeretét vagy vonatkozásainak találó voltát bámuljuk-e inkább? Igazi sokrateszi bölcsesség nyilatkozott azokban. Ha gyorsíró nyomban megörökíti, egy olyan kötet kerűlne ki abból, mely mint kor- és jellemrajz a legtanúlságosabb, mint az elbeszélő művészet egy remeke a legvonzóbb olvasmányainak egyike volna. Másod-harmad kézből már nagyon színtelenül, sőt olyor meghamisítva kaptuk át azokat. Tréfálódzva panaszlá fel egyszer, hogy sem a nevét viselő utcát, sem a keserű vizet, sem az adomás könyvet nem vallhatja magáénak. Volt egy idő, mikor a hazánk vagy a monarchia sorsa felett aggódó politikusok oly alig leplezhető szándékkal járogattak hozzá, hogy őtet »meginterviewolják«; mily pompás kitérő volt akkor neki egy jó anekdota! Kezénél volt az mindig, akár ismeretes cabanos-szivar szekrénykéje. Füstöt kaptak s jó képet vágva hozzá csak annyit tudtak meg Deák politikai nézeteiről és terveiről, a mennyit előbb tudtak vagy tudni véltek. Be tudta ő várni az idejét. Befolyása mily döntő volt a nyilvános vitatkozás terén, oly megmérhetetlen volt társadalmi téren s ama szorosab baráti körökben, hova bejutni legjobbjaink becsvágya volt.
Jó darab időn át az Angol Királyné ama két szobája volt a mi világunk közepe, melyben az öreg úr lakott. Ki-bejárt ottan boldog, boldogtalan. Rossz időkben enyhet, vigasztalást kerestünk, találtunk ott; a jobb idők hajnalán nem egyszer bezárultak már az ajtók, melyek megett az a toll működött, mely a béke helyreállítását, a szabadság diadalát, az ezeréves magyar haza új életre keltését volt megalkotandó.
Deák Ferenc söjtöri szülőháza.
Az a nyitott könyv, az írótollat tartó kéz, mely (mint a Turul olvasói is tudhatják) ott diszíti, valóban babonás jelentőséggel, a Deák nemes-család ősi címerét, a mely kifejezést nyert, – aztán ne legyek előitéletes! – még magában a család nevében is, melynek méltóbb viselője a karddal, buzogánynyal is egyaránt kitűnt elődök hosszú során át nem volt, mint a mi legnagyobb publicistánk, ez a Deák Ferenc! Bizonynyal senkit sem lep meg, ha azt olvassa, hogy már a nagy Verbőczy édesanyja is egy Deák-lány volt.
