Drámái
Drámái
Tóth Kálmán lantos létére a dráma nemében is sikereket aratott. Még 1849-ben készült első kisérlete: a Puszták rózsája, a társadalmi osztálykülönbség indítékaiból szőve, aztán 1857-ben Az utolsó Zách, nem minden erő nélkül. De voltakép akadémiai pályanyertes drámája, az Egy királyné, nyitja meg 1858-ban ama színművei sorát, melyeket a közönség a színpadon is zajos tetszéssel fogadott. A harmadik magyar király, 1860-ban, a hős tragikai jellemével és a számüzöttek visszatérésének jelenetével, Dobó Katica, 1862-ben kardcsörtető hazafiságával és eleven csoportjaival, A király házasodik, 1863-ban, fordulatos helyzeteivel és költői részleteivel, A nők az alkotmányban, 1871-ben, találó életképével és közvetlen célzatával, a költőnek meg annyi csattanós diadala volt; mig az Ördög vánkosa, 1875-ben, laza szerkezete és pongyola nyelve miatt s A kis hóbortos, utolsó alkotása, hősnőjének képtelen jelleme és túlzó eszményisége következtében már rohamos hanyatlásról tanúskodott. Tóth Kálmán maga is szomorúan ismerte be a »Fuimust.«
Költői bíbora, a mint Vadnai meleg emlékbeszédében oly igazán mondja, Nessus-öltöny volt, mely megdicsőítette, de elégette. S mikor Baja is, melyet négy országgyűlésen keresztül képviselt, mi közben az irodalomnak kivívta izgatásával a hirlapbélyeg eltörlését, szülővárosának több emelő közintézet létesítését, elpártolt tőle: – egészen megtört. Mélázó, tépelődő lett, magában vívódott; mig 1879-ben agyszélhüdés érte s fényes elméje elborúlt. Beteljesűlt rajta, a mit a Halálban, e fenséges elégiában jósolt, hogy maga siratta önmagát, hogy a mi még hátra volt, már csak elköltözés volt. 1881 februárjában menekűlt meg szenvedéseitől: de emléke ma is él dalaiban, melyeket a nép szívébe fogadott és szívében őriz.
