Emlékbeszédei
Emlékbeszédei
Gyulai még számos mesteri dolgozatot írt költészetünk egyes kérdéseiről, s irodalmunk egyes alakjairól: de különösen kiválnak közülök Emlékbeszédei, melyeket 1879-ben összegyűjtve is közrebocsátott. E beszédek Kazinczy Ferenc, Pákh Albert, Eötvös József, Toldy Ferenc, Kriza János, Szigligeti Ede, Kemény Zsigmond, valamint később 1881-ben Csengery Antal és 1883-ban Arany János felett, – nem merő magasztalások, nem is alkalmi általánosságok: hanem igazi jellemképek, az illető író alkotásainak és kora törekvéseinek megvilágításában. Gyulai összes elbeszélői és elemzői, költői és szónoki jelességei egyesűlnek és érvényesűlnek bennök s maradandó életet lehelnek beléjök. Hangjok hevüléseibe olykor a személyi vonatkozások és visszaemlékezések mélabújának rezgése, vagy büszke szeretetének és szerető büszkeségének fölcsendülése a legszebben és legösszhangzatosabban olvad bele; éppen mint az Enyhülésben, e gyönyörű kedélyi ódában. A kegyeletet bírálattal, a bírálatot kegyelettel mérsékli, mint kiadványaiban is; a Petőfi vegyes műveinek, Vörösmarty, Madách Imre és Kemény Zsigmond minden munkáinak, Pákh Albert humoros életképeinek, Lukács Móric iratainak és legújabban Arany László költeményeinek közrebocsátásában.
Gyulai 1873 óta szerkesztője az Akadémia nyelv- és széptudományi Értekezéseinek, a Budapesti Szemlének és 1875 óta az Olcsó könyvtárnak; 1876 óta a budapesti egyetemen tanára a magyar irodalomnak és 1879-től húsz évig elnöke volt a Kisfaludy-társaságnak, hol minden beszéde egy-egy hatásos szózat az irodalom eszményi érdekei mellett. A társaság 1895 február 10-én ép oly megtisztelő, mint fölemelő módon ülte meg írósága félszázados ünnepét.
