Költői elbeszélések
Költői elbeszélések
Szász Károly az eredeti költés terén a legnagyobb kedvvel és hivatással az elbeszélést mívelte. Már 1848-ban pályadíjat nyert Murány hölgye, négy énekes költői beszélye a Kisfaludy-társaságnál; de szerénységből, az Arany, Petőfi és Tompa művei miatt, máig sem adta ki. Majd évek múlva, 1856-ban újra megszólal és két évtizeden át a műfajnak legszorgalmasabb munkása lesz. A monda, történet és élet a maga tüneményes asszonyaival és korszakos férfiaival egyaránt vonzza és sugallja. Hedvig 1856-ból, Lorántfi Zsuzsánna szőnyege 1862-ből, Losárdi Zsuzsánna 1865-ből, Jolán 1875-ből és A visszatért 1890-ből költői beszélyek, mikben a nőiségnek megannyi vonzó képe tűnik elénk, teli lírai szépséggel. Nándor ostroma, öt énekben, az ötvenes évek végéről maig ismeretlen: annál ismeretesebbek későbbi regényes és történeti elbeszélései, melyek közűl hárommal nyerte el az Akadémia koszorúját; 1861-ben Trencsényi Csákkal és 1868-ban Álmossal száz-száz aranyat, 1874-ben pedig Salamonnal a kettős Nádasdy-díjat, kétszáz aranyat.
Szász Károly kézirata.
Trencsényi Csákja tíz énekben, egészen ama viharos időszak izzó levegőjével terhes. Nagy alakok szertelen szenvedélylyel küzdenek és szeretkeznek benne, de az emberek tömeges csoportja, az események zajduló árja a szerkezetet elnyomja és elborítja, úgy hogy egysége is meglazúl. Kerekebb és folyamatosabb történeti beszélye, Zrinyi, a költő, hasonlókép tíz énekben, 1862-ből. Szász Károly a költő idillumaiból, új vára építéséből, törökellenes küzdelmeiből, Viola iránt való szerelméből, szerencsétlen vadászatából és a nép gyanújából alkotja meg, a képzelet szabadsága szerint. De Zrinyi magasztos jellemével megfelel a történetnek és hagyománynak, hős és dalnok, harcos és szerelmes. A vers, a Zrinyi verse, pompásan cseng, csupa lendület, elevenség és erő.
Más húrokat érint a költő regényes éposza, Álmos, 1868-ból. A mondák világa éled meg előttünk, mikor Hadúr és Ármány, angyal és lidérc avatkozik isteni kézzel vagy rontó igézettel a magyarság sorsába; mikor Hadúr sugallatától az Előd intésére Álmos, az Ügek fia, alatt egyesűl, s új hazába készűl; de Ármány mesterkedéséből, Árpád erőszakolására, előbb a görög császár segítségére a bolgár Simon ellen indúl, hogy a mig oda jár, a besenyő feldúlja Etelközt. Árpád ugyan győzve, de daliás fiát és serege virágát elvesztve, bűne-bánva tér meg. S megtisztúlva, Álmos vezetése alatt, kél az új hazába, melynek határán hálálkodva lobog Hadúrnak az áldozat tüze. S mig a nemzet ünnepel, Álmos barlangba vonúl, máglyára száll, a Csaba kardjába dől, s a felcsapó lángok között hamvad el; a mint Hadúr kivánja vala, hogy népét az igéret földére elvezesse, de maga be ne menjen. Áldor pedig, a Csaba aranyhajú papja, veszi a hamvat s elszórja a szélbe, áldásul a völgyekre és halmokra; s veszi a kardot és átadja Árpádnak, kit az ősök, fejedelmül választva, pajzsaikra emelnek. Az egész, mint valami mozgalmas, színgazdag körkép, egyaránt kápráztat és gyönyörködtet.
