Eszthetika és irod. kritika
Eszthetika és irod. kritika
Eszthetikai gondolkozásunk fejlődése művészeti életünk gyarapodásával vett erősebb lendületet. A költészet emelkedésével mélyebbé vált műbirálatunk, régi művészetünk emlékeinek fölfödözése műtörténeti tanulmányokat kivánt, szobrászaink, festőink tevékenysége maga után vonta a képzőművészeti kritika szükségét. E tudománynak öntudatos művelése tehát oly mértékben szélesült, oly arányban emelkedett, a hogyan izmosodott művészetünk, e kifejezést tágabb értelmében fogva föl. Mindez a gyakorlati eszthetikát illette ugyan, de máris föltételezett bizonyos elméleti készültséget, általános bölcseleti szellemet. S ez irányban vizsgálódva, könnyen ráakadunk ama nyomokra, melyek e kor eszthetikai törekvéseit jelzik, melyeken haladását megfigyelhetjük. Irodalmi és művészeti tanulmányokban és bírálatokban, műtörténeti és régészeti közleményekben találunk rájok, s azok szerzőiben ismerjük meg eszthetikánk e korbeli művelőit. Az elméleti, a tudományos műbölcseletnek egyetemünkön 1872 óta újra külön katédrája van, de előzményei régebbről, szinte egy század óta ismeretesek. Inkább a külföldi eszméknek itthon megcsendülő viszhangjaiként, mint eredeti s önálló munkálkodás gyanánt tekintendők. Azonban elősegítik a művészeti fölfogás emelkedését, nemesítik az ízlést s előkészítik a rendszeres műbölcsészetet, mely gyakorlati alkalmazásában már ez időtájt nevezetes eredményeket, s elméleti kialakulásában nem egy kiváló eszthetikust bír fölmutatni, mint Greguss Ágostot is.
Ez irányban legjobban eszméltet irodalmi kritikánk ismerete. S ha igaz, hogy minden nagy művészetnek megvan a maga eszthetikája, műbirálatunk e korabeli állapotát tekintve, ismételten íróink dicsőségét kell hangoztatnunk. E kor műbirálata magasra emelkedik, midőn hangsúlyozza az alkotás gondosságának szükségét, követeli a formák tisztaságát, kutatja a költői nyelvnek és verselésnek törvényeit. Magyarázza a világirodalom nagy szellemeit, figyeli saját irodalmunk menetét s elmélkedik művészi törvényeiről; megismerteti a külföld eszthetikusait és tanul tőlük; sürgeti s kifejti nem egy elvnek tisztaságát – szóval minden lépten-nyomon a gyakorlati eszthetikát műveli. Hasonlóképpen jár el művészettörténeti emlékeink fölkutatása és méltatása körűl. Iparkodik megállapítani általános és különös becsüket, keresi a külfölddel összekötő kapcsokat s vizsgálja multunk művészi érzékét. Amott, az irodalom terén Erdélyi János mellett, a kritikának kiváló mívelői, Arany János, Gyulai Pál, Szász Károly, Salamon Ferenc és Greguss Ágost; emitt Henszlmann Imre körében, Ipolyi Arnold, Rómer Flóris és Pulszky Ferenc tűnnek leginkább ki.
Rómer Flóris.
