92. A magyar természettudományi irodalom fejlődése. Pethő Gyula

Teljes szövegű keresés

92. A magyar természettudományi irodalom fejlődése.
Pethő Gyula
A MAGYAR TUDÓS TÁRSASÁG megalakulásakor, 1830-ban, természettudományi irodalmunk hasonlított a szervezkedés kezdetével küzdő hadsereghez, a melynek van már egy-két tisztje, de se táborkara, se igazi katonája nincs. Voltak ugyan természettudományi íróink előbb is és akkortájt is, a kik egy-egy szakban jeleset alkottak, a kik nemes tűzzel és lelkesedéssel művelték, némelyek inkább csak művelgették a mathézist, s a természettudományok egy-két szakát: a fizikát, a természetrajz három országát s a geografiát, de mindezek csak szórványos jelenségek. Fel-tünedező meteorok, a mikben egy ideig elgyönyörködött, a mikről egy ideig elbeszélgetett az érdeklődők – szinte azt mondhatnók: a voltaképeni támogatók és pártfogók – kicsiny csapatja; de igazi közönség vagy épen »nagyközönség«, mely e szórványosan megjelenő írásokért lelkesűlt volna, mely számottevő csapatba tömörűlve, vagy ha egyenként is, de nagyobb számmal követte volna e jelesek hívó szózatát, – az nem volt akkoriban.
Nem is lehetett; mert sok olyan intézmény hiányzott még a hazában, melynek az a feladata, hogy a közmívelődés és a szaktudományok előmozdítása mellett híveket, érdeklődőket és oly pártfogókat neveljen a természettudományoknak, a kik nem csupán hazafias buzgalomból vagy áldozatkészségből, hanem benső szükségérzetből, meggyőződésből, a saját maguk hasznáért legyenek pártfogói, és ez által közvetve előmozdítói az akkoriban nálunk még csak kisebb körökben érdeklődést ébresztő s meglehetős újnak nevezhető tudományoknak.

 

A műegyetem keletkezése Az Akadémia első választásai Hanyatlás az eredetiségben Magyarság túlsúlyra emelkedése Száz év előtti magyar term. tudósok Idegenség a term. tud. irodalomban Nyulas Ferencz magyarsága Zsenge kor a XVI–XVIII. században Emelkedés időszaka 1750–1830. Bertalanfi Pál, Mátyus István Molnár János Benkő Ferencz, Zay Sámuel Rácz Sámuel, orv. és egészségtani munkák Vallásos természettudom. művek Rendszeres természetrajzok Földi János. Állattani művek Diószegi és Fazekas. Növénytani munkák Varga Márton. Fizika, Csillagtan Pánczél Pál mathem. geografiák Természetrajzok Folyóiratok Az emelkedés időszakának befejezése s a nyelvújítás hatása Föllendülés 1830 után Az akadémia működése és hatása Orv. és term. vizsg. vándorgyűlései Természettudományi társulat Brassai Sámuel Hunfalvy János Kisebb természetrajzok Népszerű olvasmányok Bonctani és élettani kézikönyvek, orvosi folyóiratok Fizikusok, chemikusok és mathematikusok Fiziologia, botanika, zoologia Újra alakulások az Akadémiában s a Term. tud. Társulatban A természettudósok új nemzedéke, a modern népszerűsítés megindítása B. Eötvös József, Trefort Ágoston Táborkar, hadsereg, döntő sikerek Műnyelvi korszakos átalakulás Tudományos társulatok és folyóiratok 1867 után Önálló tudományos intézetek Állami földtani intézet Semsey Andor Széchenyi Béla gr. keletázsiai utazása Lázár Kálmán gróf Greguss Gyula Szabó József Margó Tivadar Than Károly Szily Kálmán Herman Ottó Az elhunyt jeles természet-tudósok Deák és Kossuth nyilatkozatai

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem