Vörösmarty elsősége a lírában
Vörösmarty elsősége a lírában
Közitélet szerint is a lírai költészetben állván legmagasabban a költészet három főfaja között, az összehasonlításban is ennek a fajnak kell az elsőséget adnunk. A klasszikai ódában – úgy a formában, mint a kifejezések költői erejében – Berzsenyit ő nem múlta felül, sőt talán utol sem érte; a modern ódában azonban Kölcsey csak egy pár darabjával – a Zrinyi két énekével – versenyezhetett vele; Bajza, Garay messze maradtak mögötte; ellenben Arany, de csak az ő elhallgatása után, s egy-két darabjával Petőfi is, méltó versenytársai lehettek. A balladában s általában az elbeszélő költészetben, mindent összevéve, csak az egy Arany áll fölötte, éppen úgy mint Kölcsey, Kisfaludy Károly, Czuczor és Garay felett, a kik közül mindeniket felülmúlja Vörösmarty. A nemzeti époszban, a mi a szerkezetet s jellemeket illeti, Zrinyit sem ő el nem éri, sem – még Arany sem múlja felül; de az előadás nyelvi oldalán mind a kettő messze túlhaladja a XVII. század e nagy epikusát. A Vörösmarty balladája, mint előzőié is, egészen más mint az Aranyé; s miután el van ismerve s irodalomtörténetileg megállapítva, hogy a magyar nemzeti-népies balladát csak Arany teremtette meg (bár Bürger és Goethe nyomain Kisfaludy Károly és Kölcsey is próbálkoztak vele), itéletileg ki lehet mondani, hogy Arany ballada-remekeivel Vörösmartynak még Salamonja sem, annál kevésbbé versenyezhetnek a Buvár Kund, az Ősz bajnok, az Özvegy, az Éjféli ház, Kemény Simon s a többi, a magok idejében s egészen Aranyig közkeletű balladák. Mert Vörösmartynál s kortársainál a költői fajok és alfajok nincsenek még oly élesen megkülönböztetve s inkább egymásba folynak, át-átlépve közös határaikat, mint később, mikor az irodalmi elmélet és gyakorlat biztosabban megállapította ezeket az elválasztó határokat. Végre a dalban s annak mindenik fajában, a hazafias, a szerelmi, a naiv és a népdalban, csak egy költőnk van, a ki Vörösmartyt felülmúlja, Petőfi; bár többen, a kik vele méltán versenyezhetnek, – elődei közül, a régiebbeket nem említve, különösen a szerelmiben Kisfaludy Sándor, Himfy-dalaival, kortársai s utódai közül pedig Kisfaludy Károly, Czuczor, Erdélyi és Tompa a népdalban, Bajza, Garay s kivált Arany a hazafias és érzelmi dalokban és a románcban, melyet, mint a ballada hugát, szintén inkább a lírai mint az epikai költészet alfajai közé sorolhatunk. S itt Petőfi ismét kiemelkedik, oly regedalokkal s képekkel, mint a Falu végén kurta kocsma, Egész úton haza felé stb. nemcsak a Bajza, Garay és Arany, de a Vörösmarty legszebb románcai – mint a Matild dala, a Haldokló leány, a Hű szerető, a Túri nője, a Hontalan stb. felett is. Még egy faját a lírai költészetnek, az epigrammát – melyről Bajza érdemesnek tartotta elméletet adni – említsük futólag. E fajt nálunk Kazinczy a Tövisek és Virágokban, Vitkovics, Kisfaludy Károly, később Tompa, Greguss, Kriza mívelték; de itt Vörösmartyt egyik sem közelíti meg, csak a görög anthologia legszebb darabjai versenyezhetnek vele. Nem a Martialis csipős, szúrós, gúnyos epigrammái ezek (bár ilyenek is vannak köztök); hanem a gyöngéd és méltóságosan komoly érzelmeknek képekben s váratlan fordulatokban gazdag kifejezései; kis szobor-remekek tele bájjal, eszmével s formai tökélylyel. E fajban – a görög epigrammában – Vörösmarty páratlanul, sőt versenytárs nélkül áll irodalmunkban; de a csipősben, különösen irodalmi emberekről s hamis irányokról szólva, szintén jeles, bár itt már Kaziczy s Kisfaudy Károly méltó társai.
Ámde Vörösmarty költészetének fénye nem az egyes műfajokban tündöklik s legfőbb érdemét mint költő nem a műfajok s azok alkotásai, hanem általában a költői nyelv körül szerezte.
