Első regényeinek fogadtatása
Első regényeinek fogadtatása
A mikor Jósika Miklós föllép: az író és olvasó közönség újjongva üdvözli, mint a magyar regény megalkotóját. A bírálat meghajol előtte és Szontágh Gusztáv, a komoly bölcselő, Abafiját a legjobb műnek nevezi a maga nemében, mióta a nyelv zeng. Honnan ez a föltétlen elismerés? Mert azt hozza meg az irodalomnak, a mint Gyulai helyesen jegyzi meg, a minek leginkább híjával volt: iskolai tudomány helyett a tapasztalást, a hazai és külföldi társadalom sokoldalú ismeretét, a világfias modort és eleven szellemet, mely a puszta fecsegésbe is érdeket önt. Már mint gyermek a nemzeti történetek és családi hagyományok ereklyéi közt eszmélkedik. Apjának fegyvertárában örömest szemlélgeti a hősök szablyáit, köves nyergeket, skófiumos szerszámokat. Minden darabhoz a múltnak egy-egy emléke, egy-egy mondája fűződik, melynek magva később kihajt lelkében és a romantika bájos virágait növeli meg. S mint katona és világfi aztán is mindig és mindenütt meleg vonzódást érez a történeti múlt maradványai, a büszke várromok és elátkozott kastélyok iránt, hol valaha a lovagi és szerelmi merény ereje és zaja tombolt. Hajlam és tanúlmány önkénytelenül a romanticizmus felé vonja, melynek az angol elbeszélő irodalomban ép az ő fellépésének ideje előtt alig pár esztendővel korszakos képviselője s a történeti regény hírneves megalapítója Scott Valter. A mily szerencsével fordúl ez a skót hegyek és síkok százados emlékeihez vissza: ép oly szerencsével merít Jósika az erdélyi bércek és mezei udvarházak hagyományaiból. Hisz már kora ifjúságától fogva legkedvesebb olvasmánya a történelem és utazások voltak, s a történelemből alig hagyott olvasatlanul valamit, a mennyiben kora és ideje engedte. Különösen a hazai krónikák érdekelték s már ebben az esztendőben úgy teli szedte fejét Erdély regényes múltjával, mintha valami titkos ösztön előre sejtette volna irodalmi pályáját. S már kora ifjuságától fogva maga is szenvedélyes utazó volt, ha katona létére néhány napi szabadságot nyerhetett, rögtön utazásra fordította, pedig a nélkül is eleget bolyongott.
Így készült el lassan-lassan, a nélkül, hogy maga is célozta volna, annak a hivatásnak betöltésére, melyet Angliában Scott Valter teljesített. Hatása alatt áll: Abafijának első jeligéje is belőle való, így az ő kezével indúl meg pályafutásra; hatása alatt áll: nem egy alakjában annak az alakja ismerhető meg, így az ő példájára teremt. A mint már Ferenczi Zoltán kiemeli, Abafi és Waverley, Dandár és Callum Beg, Deli Marko és társai élete, meg a skót felföldi rablók rajza feltűnően hasonlít egymáshoz; még észrevehetőbb a rokonság a Csehek Magyarországon és Ivanhoe személyei közt. Elemér és Ivanhoe jelleme alapszínében megegyezik, még sorsukban is sok a közös vonás. Aztán a regény szerkesztése, és a mese szövése a széles alapvetéssel, a részletező leirásokkal, a gondos korrajzi tanúlmányokkal, a színi hatásra számító megszakításokkal, szintén mind a Scott befolyására vall: csodálkozik mégis, ha ismerősei magyar Scott Valternek nevezik. Miért? Mivel hajlama, tanúlmánya, szelleme, lelke, helyzete regényeinek elemei közt hasonló lévén, magát e közös vonások és találkozások mellett is nem utánzónak, hanem eredetinek, legfölebb rokonnak tekintheti. Aztán nemcsak a történeti regény alapítója, de Bulwer, Cooper, Hugo Viktor és Sue Jenő is hatott reája; s később regényei inkább a francia, mint az angol romanticizmus szellemének hódolnak, eszközeivel s fogásaival élnek. Képzeletének bámulatos leleménye és frissessége egyre ihleti, s munkásságával egész irodalmat támaszt.
Pályája első fele 1848-ig terjed.
Dandár és Izidóra.
Jelenet Jósika Abafijából. (Emlény, 1841.)
