Eötvös mint publicista
Eötvös mint publicista
Midőn Széchenyi Kossuth taktikáját és modorát a Kelet népében megtámadta (1841), az e kérdés körül kifejlett harcban ott látjuk Eötvöst is, Kelet népe és a Pesti Hirlap című röpriatával. E röpiratban ügyes dialektikával boncolja Széchenyi vádjait s végeredményileg ő sem tartja bebizonyítottaknak Széchenyi aggodalmait Kossuth lapjával szemben, mint nem tartották a többi hozzászólók sem, az egy Dessewffy Aurél kivételével.
Eötvös József svábhegyi nyaralója.
(Rosthy Pál egykorú rajza Vécsey Tamás birtokában.)
1842 őszén Eötvös megházasodott, s a házasélet boldogságának élvezésében egy időre teljesen visszavonúlt a közélettől. De már az 1843–44-iki országgyűlésen ott találjuk mint a főrendi ellenzéknek, Batthyány Lajos gróf mellett, egyik vezérét, küzdve a szabadelvű javaslatok mellett, bár mindig föntartva saját egyéni meggyőződését, a mely több kérdésben eltért az alsóház ellenzékének fölfogásától. Különösen a városok képviseltetése körüli vitában fejtett ki nagy tevékenységet, úgy tekintvén azokat, mint a melyek neki, jövendőben, nagy reform-tervei keresztülvitelében biztos támaszai lesznek. Mert már ekkor Eötvös lelkében mind tisztább és határozottabb alakot nyer Magyarország újjászervezésének eszméje a központi felelős kormány által, a mint az az ezen országgyűlésen tartott beszédein már világosan meglátszik. Ismeretesek az ezen országgyűléshez fűzött nagy várakozások s az ezeknek meghiúsulta folytán bekövetkezett nagy csalódások. Azonban Eötvösnek, a véletlen éppen ekkor ád kezébe egy hatalmas eszközt eszméi terjesztésére. 1844-ben Kossuth, kiadójának ravaszsága folytán, megválik a Pesti Hirlap szerkesztésétől, s a lapot, 1844 derekán, Eötvösék veszik át. E kis csoport, a kiket centralistáknak neveznek el, az ország legjobb, legtanúltabb főiből állott. Heten voltak: Szalay László, Lukács Móric, Trefort Ágoston, Csengery Antal, Madách Imre, Szontágh Pál és Eötvös József, s tréfásan Magyarország hét bölcsének nevezték őket. Tehetségre nézve kétségkívül Eötvös állt közöttük legelöl s komoly tanúlmány dolgában méltó társa volt neki Szalay László. Őket a nyugoti alkotmányok tanúlmányozása vitte arra a meggyőződésre, hogy Magyarország baján, gyökeresen, csak a központi felelős kormány által lehet segíteni. S Eötvös azonnal meg is indít egy hatalmas cikksorozatot a reform érdekében; kimutatja, hogy a régi vármegyei rendszer mellett haladás nem lehető; hogy az, bár védője volt az alkotmánynak, de meglehetős gyarló védője, fejlődésünknek pedig végzetes akadálya. Hogy a közigazgatás központosítása s az azzal együtt járó kormányi felelősség sem a szabadságot nem veszélyezteti, sem viszonyunkat a monarchiával. Az alkotmány e megváltoztatását csak a törvényhozás eszközölheti, mely a képviselet kiterjesztésével folyvást erősbűl, az utasításokat elveti, s lesz lassankint az egész nemzet akaratának kifejezője. A cikkek később, Reform címmel, 1846-ban Lipcsében jelentek meg. »Rendszeresebben, magasabb szempontból soha senki sem tárgyalá még átalakulási legfőbb kérdéseinket« – mondja róla Csengery Antal.
