A Kisfaludy-társaság jutalomtétele
A Kisfaludy-társaság jutalomtétele
A krónikák olvasása közben és a kezdetleges összehasonlító nyelvészet révén felszínre kerűlt mithosz-kutatást először Pulszky Ferenc hozta a nép ajkán élő költészettel kapcsolatba (Athenaeum, 1840. II. 11.). A további kutatás helyes irányba való terelése azonban egészen a Kisfaludy-társaság érdeme, mely testület az Erdélyi-féle gyűjtemény első kötetének megjelenése alkalmából, 1846-ban, egy tájékozott pályakérdést tűzött ki a magyar mithologia megirására »Mit lehet – szól a kérdés – a régi bel- s külföldi krónikákból, valamint a hagyományokból, némely fenmaradt babonás erkölcsökből s végre a nyelvben található nyomokból, a pogány magyarok vallási hitéről és szertartásairól bizonyosat vagy hihetőt kivonni?« A kérdés részletezésében ott szerepel az isten, a magyarok istene, az úr, ördög, ármány, manó, óriás, boszorkány, fene, garaboncás, lidérc, ég, nap, világ-eredet, lélek, túlvilág, vallásfők, táltosok, jósok, bűbájosok, szent helyek, áldozatok, tor, áldomás stb. fogalma és az idegen népek hasonló mithikus fogalmaihoz való viszonya. Az élő népköltészetre vonatkozólag a kérdés ez volt: »Maradtak-e fenn, s mely nyomai a régi hitnek népünk babonás nézetei és szokásaiban?« És erre Henszlmann a következő év nyári ülésén a népmesék említett fejtegetésével felelt, nem is sejtve, hogy mig ő a tervezett nagy épület építéséhez hibásan égetett téglákat szolgáltat, adig valaki csendben már az egész terv megvalósításán dolgozik.
