Petőfi elbeszélő költészete
Petőfi elbeszélő költészete
Petőfi elbeszélő költeményeiben is mindenekelőtt lírikus. Annyira szubjektiv volt, annyira tele tulajdon zajongó érzelmeivel, hogy nem válhatott tárgyilagos epikussá. Ha elbeszélő költeményeinek személyei beszélnek, mindig a Petőfi szívéből tódulnak a szavak az ő ajkukra. A kutya és farkasokról szóló tanító mesét átalakítja és saját büszke, dacos szabadságszeretetét érzékíti meg benne. Hunyadi László című balladájában a költő belevegyűl a XV. századbeliek csoportjába s izgatni kezd, mintha forradalmi népgyülésen volna jelen a Muzeumkertben. A Bolond Istókban szintén önmagát, belső lelki világát, melegítő és világító humorát, házi életének költészetét jellemzi. Az Apostol című nagyobb elbeszélő költeménye is egészen szubjektiv; keserű hangulat és keserű, lázító irányzat kifejezője. Alig van meg benne a tárgyilagos igazság látszata is.
Leghíresebb elbeszélő költeménye a János vitéz. Petőfi huszonegy éves korában, hatvani-utcai lakásán, szűk, sötét udvari szobában, két hét alatt írta. A János vitéz a legmagyarabb elbeszélő költemény, a mely mindaddig irodalmunkban megjelent. A mit előtte legjelesebb költőink tehetségüknek legérettebb fokán meg-megkiséreltek: teljesen magyar epikus költeményt alkotni, azt Petőfi pályája kezdetén játszi könnyűséggel végrehajtja.
Petőfi A HELYSÉG KALAPÁCSA első kiadásának (1844) címképei.
A János vitéz valóban minden ízében magyar s eredeti. A külföldi nagy époszírók utánzásának semmi, de semmi nyoma. A magyar népéletből vannak véve alakjai mind; a főhőse, János vitéz, a juhászból vált katona, valódi magyar jellem. A költemény alakja és nyelve népiesek, mint személyei: alapja és háttere a magyar föld és magyar viszonyok. A hang, mely e művön átvonúl, a magyar népmesék hangja. A csodás motívumok, melyek benne előfordúlnak, a magyar nép képzeletéből valók: Petőfinek nem kellett magyar mithologiát összekombinálni, mint Aranyosrákosi Székely Sándornak vagy Vörösmartynak, hanem csak szerencsés kézzel bele kellett nyúlni a magyar mesék ősi kincsébe. A régebbi nagyhangú hősi eposzokkal ő már elébb végzett, midőn A helység kalapácsa című elbeszélő költeményében az eposzi körmönfont körülményességet kigúnyolta.
Petőfi utolsó nagyobb elbeszélő költeménye Az Apostol rikító színekkel végletes eszméket és lázasan túlzott eseményeket ad elő. Hőse egy nagy eszméktől áradozó, a gyakorlati életben azonban boldogúlni nem tudó rajongó, ki mint királygyilkos fejezi be életét. Petőfi e költeményt igen elkeseredett hangulatban írta 1848-ban, a budai Zugligetben, miután igen nemtelen eszközökkel meghiúsították képviselővé való választását. E kudarc keltette végletes elkeseredés nagyon is megérzik a költeménynek részben vérvörös, részben koromfekete alakjain. Az apostol, Szilveszter, szerelmi viszonyának elbeszélésében van néhány elem a Petőfi és feleségének történetéből: de inkább a keserű elemek vannak meg benne (a házasság akadályai), semmint a költőiek. Szilveszter boldogtalan gyermekkorának leírása Dickens regényeire emlékezteti az olvasót, melyeket Petőfi igen szeretett. Az a madárka pedig, mely a rab apostolt dalával vigasztalja, a Byronféle Chilloni fogoly börtönéből röpűlt a Szilveszter cellájába. A hős páthoszában Lamartine Girondistáinak is van valami részük, valamint hogy merész dacában Shakspere Corioláuusának hangját véljük hallani. Szerencsétlen sorsa pedig némikép a Táncsics Mihályéra emlékeztet, ki 1848-an rövid időre igen népszerű alak volt.
Petőfi János vitézének első kiadásából (1845.)
1. A mű címlapja. 2. János vitéz és az óriás csősz.
