Bessenyei elmélkedése
Bessenyei elmélkedése
Az isten léte nála nem az okoskodás eredménye, hanem lelki szükség, mely a kinyilatkoztatás hitéből fakad. A legragaszkodóbb gyermeki szeretettel csüng rajta: de a Szentháromság egységét kínosan taglalja, azonban mégis csak hiszi. Isten és a világ viszonyának magyarázatában reá jut a gonosz eredetének és feladatának vizsgálatára; s mint Voltaire a Lissaboni szerencsétlenséggel, ő is egy hosszabb leíró költeménynyel, Debrecen siralmával példázza 1802-ben. S nincs más megfejtése az összeütköző ellentétek és kétségek kiengesztelésére, mint hogy az isten közönséges atya. Bessenyei vallási és bölcseleti fejtegetéseiben általán sok az ellenmondás. A czeglédi plébánoshoz 1777-ben írt maró levelével hevesen küzd a katholicizmus ellen: a legújabban megjelent Bihari Remetében pedig a kálvinizmus dogmai, a hit által való megigazulás és az eleve elhatározás tana ellen harcol élesen. Az amerikaiak című elbeszélése 1773-ban a keresztyén vallás elsőségének, érdemének, emberszeretetének feltűntetésére céloz; a Természet világa szerint pedig töröknek, tatárnak, zsidónak egyaránt áldás van életén, mert az isten külön egyik hitéhez sem áll, mindenikkel közös áldás, élet, halál. A rendszeres bölcselők ennélfogva, mint Almási Balogh Pál, nem veszik sokba s nem ismerik el filozófusnak. Bessenyei maga sem számította magát hozzájok. »Az írók közt, mondja szerényen, ember nevezetnél egyebet kivánni sem kivánok, sem akarok, sem reám nem illik egy is.« Pedig mennyivel több volt: a megújhodásnak lelke!
