Bessenyei kilép a testőrségből
Bessenyei kilép a testőrségből
Termékenysége, izgatása, tanítása, személyi vonzó ereje mind közrehat, hogy a mint elsőnek lép vala föl, első is maradjon társai közt: a megújhodás vezére. A testőrségtől a hetvenes évek közepe felé megválik ugyan, a párducbőrt az aranyrojtos karddal és ragyogó tarsollyal leteszi, mert élte legszebb idejében elnehezedett: de Bécset el nem hagyja. Mint a magyarországi négy református egyházkerület ügyvivője, évi 200 forint fizetéssel, tovább is fiatalsága örömeinek s irodalmi tervezgetéseinek színhelyén tartózkodik. S eleinte barátnéja, Mária Terézia komornája, b. Grasse Teréz segítségével kedvező sikerrel működik; míg később gróf Beleznay Miklós elhidegülése s Nagy Sámuel, a rendes udvari ügyvivő, áskálódásai miatt mind kevesebb eredményt érhet el; minélfogva az egyházkerületek egymásután vonják el javadalmazásukat. S Bessenyei 1779-ben egyszerre anyagi és lelki válságba jut. Kedélyére kedvetlenség borúl: kinos küzdelemmel viharzik. Nincs mód Bécsben maradására egyéb, mint vallásának változtatása, mire már ezelőtt is sokszor biztatták. Jelentkezik tehát Mária Teréziánál, a ki kiterjesztett karokkal fogadja, s a salzburgi érseket, ki a bécsi szent Károly templomban a térítő szertartást végzi, Schönbrunnban izgatottan várja. Bessenyei áttérése fejében 1780. februárjában a bécsi császári könyvtár címzetes tiszte lőn, évi 2000 forint kegydíjjal. Kettő, a mi e lépését mentheti, az egyik felfogása, hogy egy a keresztyén vallás lényegében, szertartásai csak külsőségek; a másik szándéka, hogy a nemzeti irodalomnak tovább szolgálhasson, mert Bécs akkor a magyar irodalom középpontja volt: de maga soha bele nem nyugodott. Áttérése tragikus fordulója pályájának: belső gyötrelmeit növeli s anyagi zavaraitól meg nem menti; mert II. József 1782-ben kegydíját eltörli; s még az évnek őszén kénytelen leköltözni Bercelre, honnan 1785-ben a biharmegyei P.-Kovácsiba telepszik át. S ezzel a Bessenyei pályájának fényesebb első fele bezárul. Az irodalmi álmok, remények, tervek eloszlanak, a finomabb örömek, szórakozások, élvek megszűnnek: az előkelő világfiból pusztai gazda lesz.
