Vegyes művek

Teljes szövegű keresés

Vegyes művek
Külön kell megemlékeznünk egy valóban becses, kitünő munkájáról, a Magyar példabeszédek és jeles mondások című két kötetes gyűjteményéről, melyet e nagy tevékenységű író halála után ügyesen írt életrajzi vázlattal rendtársa, Chrysostom Ince adott ki. Szegeden 1820-ban. E két vaskos kötetben összehalmozott nyelvkincset hazánknak különböző vidékeiről rendkivüli szorgalommal körülbelül negyven éven át gyűjtötte a fáradhatatlan író. E gyűjtemény nyelvünknek nemcsak a példákra és hasonlításokra épűlt éles szólásait foglalja magában, de axiomákban, csattanósan kimondott alapigazságokban is bővelkedik. Felöleli népünk mindazon közmondását, szólásmódját, példabeszédét, melyek a magyar ember gondolkodásának, érzelmi világának mintegy tükrét teszik. Az első kötet húsz, a második huszonkilenc szakra van osztva s a példabeszédek tárgyaik természete szerint vannak csoportosítva. Egy-egy szó körül a hasonlatok egész raja röpköd (szomorú: mint a kotlós tyúk, mint a fancsali feszület, mint a tökbe esett cinege, mint a gilice a száraz ágon, mint a megszedett szőllő, mint a havazó ősz stb.); tekintettel van a szólamok eredeti ritmusára (Vén szolgának, vén kutyának egy a fizetése – Kutyaábrázatból sohasem lesz orca – későn nyilt rózsa későn fonnyad el. – Pattog mint a száraz fenyű stb.) s a hol egy-egy közmondásnak tudja a történetét, azt a megfelelő helyen el is beszéli. Röviden: e gyűjtemény a népies szókincs oly gazdagságát rejti magában, a régi frazeologiának oly bőséges kútfeje nyilik itt meg, hogy Toldy teljes joggal mondhatta róla: e könyv a magyar népszellem ismertetésére állandó adalék.
A hazafias kegyelet híven megőrizte e régi jó iró emlékét; rendtársai 1847-ben márvány sírkővel jelölték meg hamvainak nyugvó helyét; szülővárosa a harmincas években arcképével diszítette a városháza nagytermét, 1876. aug. 19-én ércszobrot emelt emlékezetére; legújabban pedig 1892. novemberében ugyanott megalakúlt a Dugonics-társaság, melynek működésében és hatásaiban él e lelkes magyar író szelleme.

Dugonics síremléke Szegeden.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem