Sajnovics János
Sajnovics János
Ilyen előzmények után lépett föl SAJNOVICS JÁNOS a maga Demonstratio-jával s erre az ösztönzést egy érdekes csillagászati esemény alkalmával kapta. Az 1769. év nyarán várták a Vénus elvonulását a nap előtt. Erre az alkalomra a többi közt Dánia és Norvégia akkori királya, VII. Keresztély is berendezett egy észlelő állomást, s az észleletek megtételére a magyarországi születésű Hell Miksát hítta meg, a bécsi csillagvizsgáló intézet nagymíveltségű igazgatóját. Ez pedig segédül magával vitte a fehérmegyei Sajnovics János jezsuitát, ki akkor Nagyszombatban működött, s útközben sokat beszélgetett vele a magyar, finn és lapp nyelv állítólagos rokonságáról.* Sajnovics Vardöhusban tanúlmányozta a lappok kiejtését s a lapp szótárt és csakugyan meglepő egyezéseket talált. Ezekről visszatértében értekezést olvasott a koppenhágai akadémiában, mely, elismerése jeléül, tagjai sorába is beválasztotta. Még ott Koppenhágában kiadta Sajnovics 1770-ben az ő híressé vált munkáját, s haza térve ugyanazon évben Nagyszombatban bővítve még egyszer kinyomatta: Demonstratio idioma Ungarorum et Lapponum idem esse.
Hell és Sajnovics vállalatát tüzetesen ismertette Herman Ottó Az északi madár-hegyek tájáról írott könyvében 1893.
Pápai Páriz F. szótárának címképe. (1782.)
A címben azonosnak mondja a magyarok és lappok nyelvét, de könyvének egész tartalmából kitűnik, hogy ő ez alatt csak hajdani azonosságot, vagyis azonos eredetet ért, hisz mindjárt az első fejezet fölirata megmondja, hogy »a magyarok és lappok nyelve azonos lehet, a nélkül, hogy egymás beszédét megértenék«. Korához képest valóban meglepő világos gondolatmenettel fejtegeti a nyelveknek rokonságát s elágazását, és meggyőzőleg bizonyítja, hogy idő folytán minden nyelv elváltozik, ha valamely nép két ágra szakad, mindeniknek a nyelvében más-más hangváltozások történnek, s így idővel nagy különbségek keletkezhetnek. Hogy a magyar nyelv valóban változott, a Halotti Beszéddel bizonyítja, s ezúttal teszi közzé Sajnovics (a nagyszombati kiadásban) legelőször a Halotti Beszéd teljes szövegét s mellékli a szövegnek olvasását is, melyet rendtársa, Faludi Ferenc, közölt vele. Azután egybeveti a két nyelvnek hangjait és szavait, de az utóbbiak közül tudatosan kirekeszti az idegen eredetű szókat, jelesen az államéletre, a fejlettebb gazdálkodásra vonatkozókat s egyéb míveltségi szókat. Szóegyeztetései közül harmincnál több van olyan, mely a mai tudomány kritikája előtt is helyt áll.
De Sajnovics nem szorítkozott csupán a szókra, hanem nyelvtani szempontból is összehasonlította a két nyelvet. Megemlíti, hogy a lappban is k a többes képzője, b a középfok jele, kiemeli továbbá a míveltető képző, a kicsinyítők, a személyragok megegyezését.
A lapp szókincs gazdagságát fejtegeve, elmondja, mennyire lehetne gazdagítani nyelvünket, ha egyes szavakat elfogadnánk a lappoktól, s a legérdekesebb a dologban az, hogy ajánlottjainak egyike csakugyan meghonosúlt nálunk. A 80. lapon a forma fogalmát említve azt mondja: »Ungari id vocant a Latinis mutuato vocabulo forma, sed Lappons dicunt Minta, magis certe ungarice quam nos; modulus enim ab Ungaris rectissime diceretur minta seu: sicut illud« (mint a).
Érinti a lappnak a finnel való közeli rokonságát is. Megemlíti különösen a karjalai (karéliai) finnséget, melyet a lappok Karjel-nek neveznek, s közölve e tartománynak címerét, melyben két fegyveres kar látható, előadja Hell véleményét, mely szerint Kar-jel tulajdonkép magyar név és karral jeleskedőt jelent, sőt a magyarok vitéz elei onnan jöttek mai hazájukba. Ezt az elméletet elfogadta Dugonics, mint egyik regényének címe is mutatja: Etelka Karjelben. Voltak még néhányan kik lelkesen üldözölték s költeményekben magasztalták Sajnovics fölfedezését, a többi közt Molnár János az 1783-i Magyar Könyvesházban:
Tordasi Sajnovicsom! Vardhúszai, Karjeli Félem!…
Nincs az az addaldás, noha szinte boándamus ország
Tsákkeszszel vinné, s szint olly bévséggel elődbe
A gyöngyöt vagy aranyt: … nincs olly kintse, minél még
Sok százszorta boándábbat nem érdemlene könyved.*
Nincs az az addaldás, noha szinte boándamus ország
Tsákkeszszel vinné, s szint olly bévséggel elődbe
A gyöngyöt vagy aranyt: … nincs olly kintse, minél még
Sok százszorta boándábbat nem érdemlene könyved.*
Félem: vö. HB. feleim. – Addaldás, lapp szó, ajándék; tsákesz zsák: boanda gazdag, boandab gazdagabb, boandamus leggazdagabb.
De többen voltak azok, a kik nemzeti hiuságtól indítva, tiltakoztak Sajnovics elmélete ellen s Barcsai Ábrahámmal riadoztak:
Sajnovics jármától óvjuk nemzetünket,
Ki Lappóniából hurcolja nyelvünket!
Ki Lappóniából hurcolja nyelvünket!
Azonban a tudós Pray György meghódolt a tudományos bizonyítékok erejének s midőn megírta az említett Annales című könyvéhez pótló munkáját,* ebben – saját kijelentése szerint – »inkább maga akarja megoldani, a mit előbbi művében kötött, mintsem mások kaszája vágja szét csomóját«. – Hager is húsz évvel utóbb e tárgyról kiadott könyvében* igen józanul ítél a dologról. »Nekünk magyaroknak – azt mondja – nincs mit szégyelnünk, hogy rokonaink között olyféle népek is vannak, mint a lapp; sőt dicsőségünkre szolgálhat, mert kiemelkedésünket, nagy míveltségi képességünket bizonyítja. Azután meg a lapp nem is olyan vad, alávaló nép, mint hiresztelik; vannak jelességek, miket más népek is méltán követhetnének. Lám a németek sem restelik az izlandiak atyafiságát, a gangesi népek sem a cigányokét, miért tegyük tehát épen mi ezt lapp testvéreinkkel?«
Dissertationes historico-criticae in Annales … Hungarorum. Bécs, 1774.
Neue Beweise der Verwandtschaft der Hungarn mit den Lappländern. Bécs, 1794.
Azzal minden esetre dicsekedhetik a magyar tudomány, hogy Sajnovics a tüzetes nyelvhasonlításban majdnem félszázaddal megelőzte Bopp Ferencet, az összehasonlító indogermán nyelvészet megalapítóját. Utána majdnem harminc évvel akadt csak ismét magyar ember, a ki szintoly behatóan, vagy még behatóbban foglalkozott a magyar nyelvrokonság kérdésével. Ez Gyarmathi Sámuel hunyadmegyei orvos volt, kinek a finn-ugor nyelvek Affinitas-át tárgyaló munkájáról alább szólunk.
