Kazinczy emlékezete

Teljes szövegű keresés

Kazinczy emlékezete
Az akadémiában Kölcsey mondott róla emlékbeszédet, a mely mintegy szemrehányó szózat s egyszersmind intés volt, hogy ha már a több mint félszázadig küzdő író részvétlenség között roskadt sírjába, legalább özvegyét s hét árváját ne hagyja éhezni a nemzet. Dessewffy József gróf fölkérte az akadémia védnökét, József főherceg nádort, s felszólítá az akadémiát, hogy adja ki Kazinczynak hátrahagyott iratait, fizesse ki adósságait és segítsen az özvegy és árvák helyzetén. Az akadémia el is határozta Kazinczy munkáinak kiadását, a melyből összesen öt kötet meg is jelent, s minden ívtől négy arany tiszteletdíjat kapott özvegye. De a tetemes anyagi áldozattal járó vállalat elakadt. Később, Kazinczy születésének századik évfordulóján, 1859-ben Dessewffy Emil gróf a nemzet közlelkesedése között rendezett ünnepélyen kezdett gyűjtést, hogy újabbkori míveltségünk halhatatlan bajnokának maradandó emléket állítsanak s egyszersmind munkáinak kiadását is folytassák. Így közel ötvenezer forint gyűlt össze, a melyből egyrészt Kazinczynak szegény sorsú maradékait segélyezték; másfelől pedig megvásárolták a széphalmi birtokot, a hol a mester emlékére díszes dór stílű mauzoleumot építettek. Összes műveinek kiadását 1884-ben határozta el az akadémia, a melyből eddig nyolcz kötet jelent meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem