Balassi lírájának jellemzése
Balassi lírájának jellemzése
Ismeri a költészet minden forrását és azokat fel is tudja használni. Múzsája jórészt a népköltészet emlőjén táplálkozik; innen a sok rokon eszme és kifejezés virágénekeiben és népdalainkban. Azonban nem veti meg az idegen népek dalait sem; a honunkat környező német, oláh, lengyel, olasz és török népek nyelvét jól érti és nem egy költeménye ered ezek földéről. Sokat tanúl a klasszikusoktól is; korán megismerkedik a renaissance irodalmával s különösen kedveli Marullust és Angerianust, e kornak két latin nyelvű szerelmi lírikusát. De bár sok eszmét, képet és kifejezést vesz át e forrásokból, szolgai utánzóvá soha sem válik; az idegen költők eszméi módosúlnak nála; hozzájuk ad vagy elvesz belőlük, de mindenesetre eredetiséget önt el rajtok; kivált a magyar versforma az, a mely feledteti velünk e költemények nem honi eredetét.
Azonban az átdolgozott költemények csak kisebb felét teszik szerelmi énekeinek, túlnyomó részben eredetiek; amazokban több a mesterkélt finomság, tetszetősb az eszme, ezekben több a természetesség, erősebb az érzés. Szerelmében csapongása mellett is tudott mély és igaz lenni: éppen azért szerelmi lantjának a hangja is változatos. Borús hangulat, epedő bánat, kitörő és majdnem kétségbeeső fájdalom hangzik szerelmi elégiáiban és ódáiban, melyeknek jóltevő ellentétei az enyelgő, jókedvet lehellő dalok.
Költeményei számos ismeretes és sok ismeretlen nőhöz intézvék, a kik között annál nehezebb eligazodni, mivel a troubadourok példájára ő sem nejét dicsőíti és mivel a klasszikus és renaissance-kori költőket követve, ő is álnév alá rejti szerelmesét, a virágének szavával élve, kegyesét. Ifjúkori, különböző női nevekre szerzett költeményeiben a legtöbbször nem kell egyebet látnunk, mint olyan, mai felfogás szerinti emlékönyvbe szánt verseket, melyekben a lovagias ifjú köteles udvarlását tette ismerős szépének. Bár csapongó természete, könnyen hevülő szíve gyakran dalra fakasztja, de igaz, lángoló, éveken át tartó szerelmet csak az Anna, Julia és Coelia névre szerzett virágénekekben kell keresnünk, melyek bizonyára amaz Annát illetik, kiről az életrajzában emlékeztünk s a kit maga a költő is hol Anna, hol Julia néven dicsőít. S valóban lírájának gyöngyeit éppen ezen szerelmi költeményei között találhatjuk.
A csiszolt gyöngyök mellett – természetesen – akad sok darabos, durva is, melyeknek nemes fénye csak helylyel-közzel csillan elő. Balassi ugyanis szerelmi lírájának nemcsak tartalmával száll harcra hagyományos és balítéletek ellen, hanem formájával is utat kell törnie a vallásos költészet megcsontosodott formái közűl. E küzdelem, melynek célja a világi dalnak bel- és külalakját megteremteni, nem mindig vezet sikerre.
Balassi Bálint. (Az egykorú festmény a b. Balassák alsóhrabóczi kastélyában.)
A költő, kiben csak úgy teremnek a daleszmék, gyakran beleesik az egyházi énekszerzők hosszadalmasságába. Dalaiban az eszme szép, az érzés igaz, több strófa valóban költői, de gyakran feledi a mértéket, ismétel vagy nem tud megállani az indulat legmagasabb fokán; zavarólag hatnak azon epikus elemek is, melyekben a költő elmondja az alkalmat, sokszor az évet és helyet is, hol és mikor versét szerezte. De azért mégis őt illeti a magyar műdal megteremtésének dicsősége.
A külalakkal, a verseléssel való küzködését sem kevésbbé érdekes figyelemmel kísérnünk. Költői szükség bírja őt líraibb versformák megalkotására, nem pedig az eredetiség hiú keresése, mint a vele máskülönben oly rokon troubadourt és minnesängert. Balassi dallamosságra törekedett, melyet a régi hosszú sorokkal, egyhangú rímekkel és úntató strófaszerkezettel nem érhetett el; a hosszú sorokat tehát rövidre szaggatja, úgy hogy a metszet-elválasztotta részeket egymással rímelteti; az egyhangú négyes rímeket, váltó, ölelkező és rácsapó rímekkel helyettesíti; a régi nehézkes versszakokból változatos és könnyen énekelhető strófákat alkot. Így született többek között a dallamos versforma, mely Balassi-strófa néven ismeretes, melyet a múlt század végeig annyi hivatott és hivatlan Balassi-utánzó használt, és a melynek mintájára számos más lírai versforma is keletkezett.
Mint magános vándorszikla, melyet a renaissance sodort hozzánk: úgy emelkedik ki Balassi a XVI. század vallásos, általában egyházi színű irodalmának egyhangú, sok helyt sivár rónájáról. Már kora is megbámúlta, de csak részben értette meg; még Rimai is, Balassinak leghívebb tanítványa és istenes énekeinek kiadója, még ő is veszni hagyta a mester költői munkásságának javarészét, a virágénekeknek még ő sem tartotta fenn az emlékezetét. Csak a jelenkor méltányolja teljes értékében, midőn a vallásos és hazafias költészet babérán kívül homlokára fűzte a szerelmi líra mirtuszát is, midőn elismerte őt a magyar műdal és a lírai versformák megteremtőjének.
De azért Balassi korát sem vádolhatjuk hálátlansággal vagy közömbösséggel; ennek nemcsak a kortársak és a közvetlen követők tisztelő, sőt hódoló nyilatkozatai mondanak ellent, hanem – s még inkább – a kiadásoknak azon szakadatlan sora, melyben vallásos és hazafias költeményei Istenes énekek címe alatt megjelentek, az 1604. évtől kezdve, a mely évbeli kiadást Rimainak tulajdonítanak, az 1879-ik évig, a mikor a Radványi-kódex alapján összes műveit Szilády Áron adta ki részletesebb életrajzzal és bőséges, nagybecsű jegyzetekkel.
