A protestánsok üldözése
A protestánsok üldözése
Íme, Eperjesen 1673. március 10-én Volkra tábornok az egri püspök és jezsuiták kiséretében, éjjel, fáklyák világánál rohammal foglalja el a főiskolát és templomokat. A tanárokat és lelkészeket számüzik és esküvel kötelezik, hogy Magyarországra többé vissza nem térnek, hacsak nem katholikusokul; még a készülődésre is csak két napot hagytak nekik. Pozsonyban, 1672-ben, rendszeres támadással és vívással ragadják el a tanintézeteket és egyházakat, a rektort és konrektort, kik a tanulókat ellenállásra tüzelik, megkötözik és számkivetik. Sopronban 1674-ben simábban, a királyi fiskussal kötött szerződés szerint veszik el a főiskolát, templomokat, egyházi birtokokat és javadalmakat, legalább kegyelmül élni és futni eresztik a tulajdonosokat. Sáros-Patakon Báthori Zsófia a földesúri jogok cimén adja át a jezsuitáknak a Rákócziak örökét, a híres kollégiumot, összes vagyonával, s a tanárok, Pósaházi János és Buzinkai Mihály, vándorbotot vesznek kezökbe, s a tanulókkal bujdosásnak indúlnak Debrecenbe, majd Gyula-Fehérvárra, hol mint pataki iskola működnek tovább, legalább a nevöket megőrzik. Pápán Eszterházy Pál, az új birtokos, katonai karhatalommal kergeti ki a protestánsokat iskolájokból, templomokból, papi lakaikból, s minden jószágukból, egyszerre több mint 600 lakos hagyja el a várost. Váradon a török megvétel dúlásában pusztúl el a jeles tanintézet és züllik el népe.
Az első lap Alvinczi Péter »Magyarország panaszá«-ból. (1620.)
A jezsuiták a király engedelméből, a földesurak támogatásával járnak faluról falura, a protestáns főiskolák után a protestáns templomokat szedik el. Mi van még hátra? Szelepcsényi György prímás 1673-ban Majláth Miklós ügyigazgató vádjára a bányavárosok kerületéből minden protestáns papot helytartói széke elé idéz; megjelen ott 33 közülök, kiket halálra ítélnek, mig a királyi kegyelem számüzetésben vagy lemondásban ád nekik menedéket; 1674-ben pedig vértörvényszéke elé szólítja az összes protetáns papokat és tanítókat: s 300-nál többen mennek szembe a veszedelemmel. Megindúl Czeglédi István is, összetörve, betegen, híveinek zokogása közt és megérkezik holtan. Még Szelepcsényi és Majláth is összedöbben: de a többi iránt nincs irgalom szívökben. Vagy le kell mondaniok, vagy börtönbe kerűlnek, aztán 61-en gályarabok lesznek, hogy Trieszt és Nápoly terhes hajóit húzzák, s inségben keserűségben énekeljék a vértanúk dalát. Szó, tanítás, vitatkozás elcsügged: de a Thököly és Rákóczi ágyúi már dörögnek.
