Veresmarti
Veresmarti
Kevésbbé feltünő volt az a tevékenység, a mit VERESMARTI MIHÁLY fejtett ki. Ez kálvinista lelkészből lett katholikus pappá. Megtérésének, melyben Pázmány is közreműködött, történetét kimerítő munkában írta meg.* Pázmány tanácsára magyar fordításban kiadta Leys Lénárd belga jezsuita könyvét: Tanácskozás a felett, melyet kell a különböző vallások közűl választani. (1611.) Több mint húszévi szünet után, mint báttai apát nyomatta ki második munkáját: Intő és tanító levél, melyben a régi keresztény hitben a báttaiakat erősíti apáturok. (1633.) A Pázmányhoz intézett ajánló levélben melegen tolmácsolja háláját megtérítője, mestere és főpapja iránt.
Ezt csak 1875-ben bocsátotta közre Veresmarti kéziratából Ipolyi Arnold, ki egyúttal kimerítő bevezetésében Veresmarti élettörténetét megírta. (A kétkötetes mű a Szent-István-Társulat kiadásában jelent meg.)
Mikor Pázmánynak a szentírásról és az anyaszentegyházról írt, Bihar-vármegyének ajánlott munkáját Pécsváradi Péter váradi lelkész (1629.) megtámadta, ez ellen az esztergomi egyházmegyének egy harmadik papja lépett a küzdtérre, ily című könyvvel: Jó nemes Váradnak gyenge orvoslása, melylyel Sallai István püspöki plébános gyógyítgatja farkasmarásból esett sebeit Bihar-vármegyének, és oltalmazása a szent-irásról és ecclesiáról írt könyvét az esztergomi érseknek. (1630.) A nyelv tisztasága és az érvelés ereje azt a gyanút keltheti föl, hogy a könyvet Pázmány maga írta; de valószínűtlen, hogy dolgozatát egyik plébános neve alatt bocsátotta volna közre; valószinűbb, hogy a munkát a saját felügyelete alatt iratta és gondosan átjavította.
Nagy része volt Pázmánynak azon jelentékeny műben is, a mit KÁLDI GYÖRGY jezsuita-atya az egész szent-írás magyar fordításának elkészítésével és kinyomtatásával (Bécs, 1626.) létesített. Ballagi Mór – a protestáns nyelv- és hittudós – itélete szerint a régibb magyar bibliafordítók között Káldi foglalja el az első helyet; mert – úgymond – »öntudatos műgonddal fordít; keze alatt a nyelv elveszti merevségét és könnyű szerrel simúl az idegen észjáráshoz; az előtte szokásban volt körülírásos modor, a fogalmakat inkább leíró mint jelző kifejezésmód nála eltűnik, s ez által a beszéd szintúgy nyer érthetőségben mint szabatosságban.* Ezen előnyöknek tulajdonítható, hogy Káldi fordítását két századon át használta kizárólagosan a katholikus egyház Magyarországban. Figyelemre méltó, hogy az 1626-ik évi kiadás nyomtatási költségeinek fedezéséhez Pázmány mellett, a magyar királyi kincstár és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is járultak adományokkal. Ekként a szent könyvek és a nemezti nyelv kultusza áthidalta a válaszfalakat, a miket vallási és politikai ellentétek emeltek.*
Nyelvtudományi közlemények. III. 70.
Káldi 1631-ben Pozsonyban közrebocsátotta »Az vasárnapokra való prédikáczóknak«és »Az innepekre való prédikáczióknak« első részét. A második rész nem látott napvilágot. Ellenben halála után, 1681-ben Nagyszombatban kinyomtatták »Istennek szent akaratja« cím alatt a tízparancsolat magyarázatát tárgyaló prédikációi gyűjteményét.
Eszterházy Miklós.
»Második Pázmány« dísznévvel ruházták föl XVIII. századbeli írók gróf ESZTERHÁZY MIKLÓSt, ki Pázmánytól a kath. egyházba vezérelve, mellette az ellenreformáció leghatalmasabb tényezője volt. Nemcsak politikai súlyával és anyagi áldozatkészségével szolgált egyházának, hanem alapos hittudományi képzettségével is, mely lehetővé tette neki, hogy a protestantizmus vezérfiaival hitvitákba bocsátkozzék. Ezek között nevezetes az, a mit 1627-ben Hodik János ágostai hitvallású superintendenssel folytatott, s ez latin nyelven nyomtatásban közzétett. Magyar nyelven folyt vejével gróf Nádasdy Ferenccel vitatkozása azon kérdés fölött, »kit kellessék minekünk a szenírásnak érelmében követnünk, hogy mi is eretnekségbe ne essünk?« Fejtegetéseiben nem szorítkozik arra, hogy a feltett kérdésre válaszolva a szentírás értelmezésében az egyház illetékességét bizonyítsa be, hanem kiterjeszkedik annak kimutatására, hogy az egyes hitágazatokban a kath. egyház tanítása a szentírással teljes összhangzásban áll. Fejtegetéseit a theológiai irodalomban való nagy jártasságot tűntetnek ki. Nyelve különösen a mondatok szövésében nem éri el Pázmányét; de »előnyeihez tartozik azon velős, erőteljes, eleven és tősmagyaros kifejezésmód, a helyökön alkalmazott átvitt beszédek, a közmondásokból merített hasonlatok, s gyakran költői képek, mik a gondolatnak világosságot és hatályt kölcsönöznek.*
Az 1642-ben készűlt Értekező levél című könyvecskét Esterházy nem nyomatta ki. Azt Toldy Ferenc 1852-ben a Nemzeti Könyvtár I. kötetében adta ki. Ellenben közzétett, Esterházy két politikai levélgyűjteményt: a) A magyarországi Palatínusnak gróf Esterházy Miklósnak, Rákóczi György erdélyi fejedelemnek írt egynehány intő leveleinek igaz páriái. (1644. Pozsonyban és 1645. Bécsben.) b) A magyarországi Palatínusnak gróf Esterházy Miklósnak Lónyai Zsigmondhoz és némely vármegyékhez írt egynehány leveleinek igaz páriája. (1645. Bécsben.)
