Az Encyclopaedia méltatása
Az Encyclopaedia méltatása
E könyv 1655-ben jelent meg. Formája kis nyolcadrét, hogy a tanuló kényelmesen zsebre dughassa. Címe: Magyar Encyclopaedia, Azaz, minden igaz és hasznos, böltseségnek szép rendbe foglalása és magyar nyelven világra botsátása. Apátzai Tsere János által. Az előszóban pontosan és lelkiismeretesen felsorolja, kit követett a metafizikában, a logikában, a geometriában, a fizikában, az astronomiában stb. s a forrásaival való összevetések igazolják a saját állítását: többnyire kivonatot csinál vagy éppen szóról-szóra fordít. Nagyobb baj, hogy forrásait nem mindig tudja jól megválogatni; középkort és újkort, tudást és babonát egészen meglepő elfogulatlansággal sorol egymás mellé az ő mohó, de kritika nélkül szűkölködő tudásvágya. Mindazáltal büszkeségünk e könyv, még pedig általános európai és szorosan nemzeti szempontból: öt évvel Descartes halála után ismerteti már nálunk Apácai az új filozófiát, midőn még sem Olasz- sem Angolország nem hallott a korszakos gondolatokról, – s magyarul szólaltatja meg Ramust és Amesiust, Regiusté s Copernicust, Schnelliust és Scriboniust, a tudomány minden ágát nemzeti nyelven, oly időben, mikor hasonló vállalkozásra még a németek sem merészkedtek. Azt teszi ő, a mit tizenhat évvel ezelőtt ugyancsak Hollandiában megjelent: Discours de la méthode című művével Descartes kisérlett meg a francia nyelvre nézve, melyet a nagy filozófus 1637-ben tesz először az elvont gondolkodás eszközévé. De mig ez a nyelv erejét, tömörségét, hajlékonyságát, hogy úgy mondjuk, csak nagyjában teszi győzelmes próbára, Apácai egyformán bámulandó merészséggel és sikerrel a tudomány összes ágainak terminologiáját igyekszik megteremteni. E nemzeti oldala az ő nagy kezdeményének marad örök dicsősége. Szinte bámuljuk, mennyi erő és simulékonyság, mennyi kifejező és árnyékló tehetség van nyelvében. Konkrétre és elvontra, fogalmakra és viszonyaikra annyi a szava és fordulata, hogy nyelvtehetség dolgában egyenesen Balassi és Pázmány mellé helyezhetjük. De mig amazoknak voltak előzőik, még pedig tárgy és nyelv dolgában egyaránt, Apácai – és ebben nagyobb mindkettőnél – minden közvetítés és előkészítés nélkül honosítja meg irodalmunkban a tudományt és teremti hozzá az alkalmas nyelvet. Könyvének tartalma már akkor sem állott mindenben európai színvonalon, a midőn megírta, de könyvének nyelve ma is megérdemli nemcsak a csodáló elisemrést, hanem a beható tanulmányt.
Apácai »Encyclopaediá«-jának címlapja. (Utrecht, 1653.)
Az Encyclopaedia tizenegy részből áll és a (latin, görög, héber s tán még arab) grammatikát és a retorikát kivéve – melyek hihetőleg a tervezett, de el nem készűlt 12. résznek tették volna tartalmát – az akkori tudományos összes ágaira kiterjed. Az első rész a tudománynak kezdetétől ötödfél lapon Descartes alapelveit fejtegeti: »Magával ellenkeznék, ha azt vélnők, hogy a’ mi gondolkodik, azonba hogy gondolkodik, ne légyen. Minekokáért ez: Én gondolkodom, azért vagyok; minden megtudható dolgok között legelsőbb és bizonyosabb. Holott a gondolkodáson értetnek mind azok, mellyek mü tudtunkra lésznek bennünk: és így nem tsak az értés, akarás, képzés, hanem az érzés is annyit tészen itt mint a gondolkodás«. Istenről való fogalmunk bizonyítja Isten létét: »Igy azért az Isten bennünk találtatott képzése felől ha megkérdjük magunkat, honnan legyen mü bennünk; oly megmérsékelhetetlen tökéletességget találunk abban, ha jól gondolkozunk felőle, hogy lehetetlen legyen tellyességgel annak mástól belénk oltattatása, hanem tsak attól, a kiben minden tökéletességnek tellyessége vagyon, azaz az voltaképpen levő véghetetlen Istentől«. A tévedés előáll »mikor ha valamit elégségesképpen nem értünk is, rólla itéletet tészünk«. A temészeti testes dolgok létezése felől kételkedhetünk ugyan, de azért valójában léteznek. »Mert akárminek érzése is olly dologtól ered mü bennünk, mely a mü elménktől külömböz«. Filozofiával foglalkozik még a következő két rész, mely 22 oldalon a logikát és dialektikát tárgyalja Ramus és Amesius: a humanista és a theologus művei alapján. Már forrásainak ily megválasztása mutatja, hogy Apácai távolról sem volt filozófiai fő, a mint nem is volt filozofus, sem általában bármiben is önálló szaktudós; mint a gyulafehérvári nagyhirű Alstedius, vagy a most vele együtt működő Bisterfeld, ő is enciklopedista volt, kinek a theologia volt szaktanumánya.
A következő két rész mathematikával és geometriával foglalkozik, a hatodik az égi dolgokról, astronomiáról értekezik. A hetedik a földi dolgokról a négy elem – föld, víz, levegő, ég és tűz – fonalán adja elő a különböző tudományrészeket, érdekesen s önmagát és tudását jellemzően emlékezvén meg, a hol csak lehet, hazájáról és ennek nevezetességeiről. Így midőn Európa napkeleti részeit fölsorolja: »Felső és alsó Magyarország, Erdély (szegény hazám, vallyon mikor látlak!), Dácia, Mysia, Rátz és Görög ország«. Majd áttér a hegyekre: »Amerikában Popoc Ampeche, Syriaban Lybanus, Hermon. Erdélyben a Fogarasi havasok; ugyanitt Fejérvárhoz nem messze a Kecskekő, Bartzában a’ Kotla, Vargyas mellett a Tsudakő, melynek az oldalában egy nagy kerekded lik vagyon, kire nehezen hághatni fel és osztán oda bé rettenetes üregek vagynak, s denevéreknek sokasága; egynehány óráig jártam tizeneggyel magammal gyertyáknál benne, de végét soha nem érhettük; sok emlékezetre méltó dolgokat láttam benne«. Megjegyzendő, hogy Magyarország egyetlen hegyének sem tudott helyet szorítani. Áttér a vizekre s a nevezetesebb forrásokról szól: »Német Országban sok jó savanyó (bor) vizek vannak; mint Erdélybennis, kik közül az Erdő vidékiek legnevezetesebbek, mellyek mellett a b. e. és mindenfelé tündöklő hírű nevű Bethlen Gábor, halála előtt nem sockal Medicusi tanátsaikból három holnapig mulatott«. Itt magyarázza a színeket, a hangokat és zenét, meteorologiát, anatomiát, fiziologiát stb. E helyütt fordúl elő a következő mondata is: »A hét bokor inak különböző hasznait ime két versben foglalva vehedd eszedbe:
Lát az elő, mozdít szemet a más, harmada kóstol
S a negyed, hull az ötöd, vándor hatodik, heted a nyelv.
S a negyed, hull az ötöd, vándor hatodik, heted a nyelv.
Holott a hatodik vándornak mondatik, mivel sok felé szolgál.
A nyolcadik rész a csinálmányokról értekezik, melyeket különböző szempontok szerint sorol föl, a közelebbi részletek iránt is érdeklődőket ekkor még Sárospatakon működő nagy kortársának, Comeniusnak Aranyas Ajtajára utalván. Szól a város és várépítésről, majd a nevezetesebb városokat sorolja fel névszerint, legtöbbet Belgiuméi közül. Midőn Trajectomot (Utrechtet) említi, oda teszi zárjel közé: »holott az ő mind a többi felett való kiességére nézve tsaknem öt egész esztendeje már hogy lakom« – a mi persze nem értendő szószerint. Magyarország városai ezek: Buda, Székes Fejérvár, Esztergom, Nándor Fejérvár, Kassa; az erős várak pedig Veszprim, Sziget, Komárom, Győr, Erdélyben: Fejérvár (az Erdélyi fejedelem lakó hellye), Kolosvár, Szeben, Brassó. Külön pontban szól azután »Az fövebb Academiák«-ról. Mellyek vannak Angliában, Scotiában, Hispaniában stb. következik: »11. Erdélyben a Fejérvári (ha lábra állhatna), Kolosvári. 12. Magyarországhoz a’ Váradi, Pataki, Debreceni. Noha mind az erdélyi s mind a magyarországi oskolák: oskolák inkább mint Académiák, a mi nemzetünknek nagy gondviseletlenségének miatta az ő örökké való nagy gyalázatjára. Csak nyitandók fel immár egyszer álmos szemeinket s állatnánk tudós embereket a Scholákba, mert találnánk, ha az irigység meg nem enne bennünket«.
A hátralévő három részben a történetet, ethikát és theologiát adja elő. Az iskolaszervezés, a tanítás és nevelés minden részlete kiválóan érdekli. Az »anyai scholák«-ra különös súlyt vet, »tartások és fel állatások oly szükséges, hogy valamely országban, tartományban s városban nintsen, meg tsalhatatlan jele, hogy az az ország, tartomány és a város a temérdeki tudatlanságnak tengerébe borult bé s Isten országától is messze vagyon. Minekokáért szintén ollyan szükséges a’ keresztyén s hazáját igazán szerető fejedelmeknek effélét állatniok, mint más féle (deák) Scholákat, holott azoknak is az a fundamentomok.« Részletes tervet ad egy jó iskola képéről, melyhez legalább hét tanító személy kivántatik s melynek hét classisa legyen; az első osztályban a latin nyelvet tanítanák, a többiben a hat ars-t, mindenik classisban más-mást; grammatikát, retorikát, logikát, mathematikát, fizikát, theologiát. »Bizony ha tsak így lenne is, hamar világot látnnák és lerázhatnók nyakunkból ama meg mondhatatlan gyalázatot, mely miá más nemzetiségeknek tsudáivá és tsúfjivá lettünk volt; meg küssebbíthetnők penig a tanulni idegen Országokra járásunk miá esett rettenetes nagy summát, ugymint kik szegén hazánkból három esztendők alatt ki takarítunk 18000 tallért, azonba penig ugyantsak ott fentereg a Magyarország, a mely sárban nagyköltésse előt volt.«
