Gyöngyösi nyelve és verselése
Gyöngyösi nyelve és verselése
Nem kisebb érdeme Gyöngyösinek, a nyelv költőibbé, fordulatosabbá tétele. A költői dikció tekintetében sokáig nincs hozzá fogható. Ő a XVII. század nyelvújítója. Műveiben meg akarta mutatni, hogy a költői nyelv »nem vehet be úgy minden szót, mint a folyóírásnak tágabb mezeje, s több szabadságot enged a költőnek«. A latin verstan nyomán alkalmazza a synkopét (győzelem, e. h. győzedelem) synkrezist (lány, e. h. leány), apokopét (Wesselény, e. h. Wesselényi) és metathezist (terény, e. h. tenyér); alkot új szókat: szomorgott e. h. szomorkodott, misége e. h. mivolta; újít a latin analogia szerint: Bellona sisakját nincsen aki vágyja (e. h. kivánja); felhasználja a tájszókat, a jelzői találók, választékosak, eddig nem használtak, igazán költőiek: virágos tavasz, mézes beszéd, rengő vitorla, rózsás arc, alabastrom nyak, cédrus derék; hasonlatai újak, merészek: szerelme a gerlicéé; szemes mint a galamb; csendes erkölcsében nincs negédes elme; a merre megy, nyomában virágok fakadnak; ha beszél, szavaiból édes méz csepeg; ajka nyilása a piros hajnal hasadása; mozdulatai olyanok, mint a derűlt napnak az égen járása.
Versei nagyrészt alexandrinekben vannak írva, négyes sorú csoportos rímelhelyezésű szakokban, folyékonyság és dallamosság tekintetében felülmúlja összes elődeit. Az alexandrint ő használta legszabályosabban, a középmetszet ellen ritkán vét, ütemei dallamosak, rímei szépen csengők. Hatásának jó részét mindenesetre a verselés és nyelv erejének és bájának köszönhette.
