Horologium Turcicum
Horologium Turcicum
Szépirodalmi munkája, a Horologium Turcicum, soha sem jelent meg, még ma is kéziratban hever a nemzeti múzeum könyvtárában, hova 1879-ben kerűlt. A 93 ívrétű lapra, apró, csinos írással írt szöveg a keleti mesekincsből merített, de nem a Hét bölcs mesterből, a honnan a XVI. századbeli Ponciánus, hanem a Pantsatantrából. Ez a híres szanszkrit mesegyűjtemény sokszoros fordítások útján mind keleten, mind Európában mindenfelé elterjedt és rendkívül dúsan elsarjadzott. A nyugoti fordítások közös törzse egy XIII. században keletkezett arab fordításon alapúl, melynek címe Kalila ve Dimna. A mi Rozsnyaink más csapáson járt, ő közvetlenül egy keleti nyelvből fordított, egy Humájun-náme című török munkából, mely egy régibb török szöveg alapján Nagy Szolimán idejében 1540 körül készűlt, s egy új perzsa fordítás közvetítésével származik le az arab átdolgozásból.
A történet temérdek állatmeséből van keretesen összeszerkesztve. A kinaiak igazságos királya, Humájun Fál, egy szorgalmas méhcsoport láttára mélyen elszomorodik az emberi társaság örökös civódásán. Vezére vigasztaláskép elbeszéli neki a nagylelkű és kegyes Dabeslim indiai fejedelem példáját, a ki egy különösen adakozó napja után álmot lát, az álom intése szerint keletre indúl, a hol egy öreg remete a király atyjától maradt roppant kincseket fedez föl neki s egy régi hártyán a világbíró Nagy Sándornak jó fejedelmek számára hagyott tizennégy tanítását. A tanítások teljes magyarázata azonban csak az arméniai hegyek közt fekvő kolostorban (az eredetiben: Ceylon szigetén) tudható meg. Dabeslim mindjárt útra készűl, vezérei azonban ellenzik e vállalkozást s egymást mesepéldázatokkal igyekeznek meggyőzni. Végre a király mégis elmegy s a klastromban megtalálja a bölcs Lumen kalugyert (az eredetiben Bidpai brámint), a ki a királynak példázatokban, mesékben fejti föl a titkos tanításokat. Ezek közül Rozsnyai könyvének ránk maradt részében (a kötet végén 37 levél ki van vágva) három tanítás van megvilágítva. A példák ismét egymásba fűzött nagyszámú állatmeséből állanak, melyeknek egyik főága onnan indúl ki, hogy a bitangban hagyott bivaly bőgése megijeszti az oroszlán királyt, kinek két tanácsosa a két borz, Buta és Ravasz közül Ravasz addig fondorkodik, míg az oroszlánnal megöleti a bivalyt. Közben az állatország sok más képviselője is fellép, beszélgetnek, történeteket mondanak – az emberi életből is – és temérdek axiomát hordanak fel az uralkodás, politika, hadviselés, udvari élet kövéből. Legfőbb a tanúlságuk az udvari embereknek szól: hogyan juthatnak legbiztosabban a fejedelmek kegyeibe, s a királynak: minő tanácsadóktól óvakodjék. Az állatok szerepeltetése más mint az európai állatmesékben, az állatok nem bizonyos jellemek tipikus képviselői, felléptetésük inkább csak álarc, mely alatt egy és más gondolatot a deszpotikus Keleten bátrabban ki lehetett fejezni.
