Károlyi Sándor munkái

Teljes szövegű keresés

Károlyi Sándor munkái
S hogyan mellőzhettük volna a fejedelem egykori generálisát, KÁROLYI SÁNDORt? Károlyi is leírta élete történetét (Szalay: Történeti Emlékek IV–V. k.); Önéletírása s Naplójegyzetei becses anyagát fel is használta történetírásunk, de Károlyinak tettei kiválóbbak voltak mint írásai. A vitéz s szerencsés kuruc vezérből Mária Terézia tábornagya lett. Pályájának külső egysége fel van bontva, úgy hogy a népszerűség elfordúlt emlékétől. Pedig a belső egység nem hiányzik e változatos pályából. Ott, hol fordulat áll be életében, az országos állapotnak ép annyi része van elhatározásában, mint akár személyes érdekének. Merészség és higgadtság egyesűltek lelkében. Gyors, bátor s kíméletlen volt a harcok idején, de serényen s nagy körültekintéssel dolgozott, midőn az ország szervezésére kerűlt a sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem