LATIN IRODALOM: VALLÁSOS KÖLTÉSZET.
LATIN IRODALOM: VALLÁSOS KÖLTÉSZET.
A TIZENNEGYEDIK századi magyarországi latin kódexekben felbukkanó magyar eredetű vallásos énekek átkerültek a XV. században írt kódexekbe is. Számuk néhány új költeménnyel meg is szaporodott. Ilyen a Szent Istvánról szóló himnusz, mely a Hartvik-legenda alapján készült. A Szent Imréről szóló két himnuszban nincs személyes vagy történeti mozzanat. Egy-egy himnusz Szent Adalbertet és Szent Mártont dicsőíti. Van azután hat költemény Szűz Máriáról: egyiknek szövege sem található meg semmiféle külföldi kódexben. Szent Erzsébetről is maradt fenn néhány rímes vers, ezek közül azonban csak egy ered kétségkívül magyar szerzőtől. A magyar vonatkozás nagyon kevés ezekben az egyházi énekekben; a külföldi vallásos költemények megszokott hangulatával, stílusával és kifejezéseivel dicsőítik az égieket. Ritmusuk és rímelésük olyan, mint a XIV. század latin himnuszaié.
A külföldi himnuszköltészet a kereszténységnek a római birodalomban való diadalrajutása óta művészi szárnyalású költeményekkel büszkélkedhetik. A nagytehetségű egyházi latin költők egész sora írt halhatatlan énekeket a hívek épülésére. Szent Ambrus, Szent Ágoston, Sedulius, Venantius Fortunatus, Nagy Szent Gergely, Rhabanus Maurus, Aquinói Szent Tamás, Jacopone Di Todi, Celanoi Tamás egyházi énekeit Európa minden katolikus országában énekelték. Nemcsak a latinul értő világi papok és szerzetesek ajkán zendültek meg ezek a himnuszok, hanem az apácák is deák nyelven énekelte. Ok azonban keveset értettek a latin szövegekből.
A középkori magyar művelődéstörténettel és irodalomtörténettel foglalkozó tudósok helyesen mutattak rá arra, hogy a magyarországi középkori latinnyelvű vallásos költészet épen úgy beletartozik a magyar irodalom történetébe, mint a későbbi magyarnyelvű líra. A magukban költői tehetséget érző magyar írók még a XV. században is deákul verseltek s vallásos világukon kívül nem foglalkoztak más témákkal. Poétai szellemük az egyházi himnuszköltészet művelésében nyilvánult meg. Magyar érzéssel és nemzeti öntudattal írtak, anélkül azonban, hogy kiléptek volna a középkor gondolatvilágából és egyetemes katolikus stílusából. Elsősorban a magyar szentek dicsősége ihlette meg őket, képzeletük az Árpádok királyi családjának boldogemlékű tagjaival foglalkozott, őket dicsőítették vallásos lírájukban. Költészetüket a katolikus egyházi felfogás mellett magyar szellem hatotta át.
A XV. századi magyarországi latin egyházi énekszerzők közül név szerint ismerjük TATAI ANTAL pálosrendi szerzetest, a budaszentlőrinci paulinus főmonostor hitszónokát. Rendje számára 1470 táján misekönyvet és breviáriumot szerkesztett s Remete Szent Pálról dicsőítő éneket írt.
Irodalom. – Dankó József: Vetus Hymnarium Ecclesiasticum Hungariae. Budapestini, 1893. – Békesi Emil: Magyar írók az Anjouk és utódaik korában. Katolikus Szemle. 1899. évf. – U. az: Magyar írók Hunyadi Mátyás korából. U. o. 1902. évf. – Hegedüs István: A magyarországi latin «coelestis lyran. Akadémiai Értesítő. 1914. évf. – Madzsar Imre: Magyarországi latin egyházi énekek a középkorban. Kézirat. 1924. – Zalán Menyhért: Egy kiadatlan középkori verses officium Szent Imréről. Pannonhalmi Szemle. 1927. évf.
