ÁLLATMESÉK.
ÁLLATMESÉK.
A PROTESTÁNS kor meghonosította az oktató célú állatmesét. Aesopus fabuláinak első magyar fordítását PESTI GÁBOR adta közre. (1536.) Ennek az úttörő Aesopus-fordításnak részint a Singrenius-féle, részint a Rimicius-féle aesopusi mesegyüjtemény volt a forrása. Pesti Gábor prózája régies színű, még a kódexek nyelvére emlékeztető, de azért nem merev, sőt itt-ott elég jól folyó. A néhány sorból álló mesék után vetett verses tanulságok nehézkesek és homályosak. Prózában elég jól tudott elbeszélni Pesti Gábor, de erkölcsi tanításait már nem tudta világosan rímbe szedni. A könyv elejéhez bevezetés gyanánt csatolt Aesopus-életrajz értelmes elbeszélőképességről tanuskodik. Ezt a kis biografiát a Maximus Planudes szerzetesnek tulajdonított középkori szöveg nyomán készítette. Mivel Pesti Gábor nem eredeti író, hanem fordító, voltaképen csak tárgyválasztása és kifejező képessége érdekelheti az irodalomtörténetírást. Aesopusi meséivel új műfajt honosított meg irodalmunkban, stílusa kedvezően hatott a magyar szépprózai előadás fejlődésére.
HELTAI GÁSPÁR aesopusi mesegyüjteményének, a Száz fabulának (1566), Boner Ulrik, Waldis Burkhard s elsősorban Steinhöwel Henrik német fabuláskönyvei voltak a forrásai. A kiváló magyar prózaíró inkább átdolgozást nyujtott, semmint fordítást. Egyik-másik meséjét egész kis elbeszéléssé bővítette, szövegébe eredeti tanításokat tűzdelt. Nem olyan szűkszavú mesefordító, mint Pesti Gábor. Az erkölcsök javítására törekvő lelkipásztor igéi bőségesen áradtak ajkairól, a meséi titán vetett tanulságokban különösen nagy kedvét találta. Ő már nem háromsoros versikékben tömörítette össze meséinek értelmét, hanem hosszabb prózai oktatásokat csatolt egy-egy fabulája végére. Hol a moralista istenességével, hol a szatirikus keserű hangulatával, hol a humorista bölcselő tréfálkozásával mondta el véleményét embertársairól. A népet szerette, az elnyomottakat védelmezte, a kiszipolyozott jobbágyság érdekében nemes intéseket szőtt meséibe. Itt-ott felháborodva tört ki a társadalom erkölcstelensége ellen, gúnyolta a hatalmasok felfuvalkodottságát, felhívta a gazdagokat a szegények gyámolítására. Ha úr vagy is – úgymond – nem következik belőle, hogy a szegény ember ökör vagy disznó legyen; az együgyű teremtménynek is van Istene; nem egyszer megtörténik, hogy a dúsgazdagok nyomorúságba esnek s a szegények veszedelmet zúdítanak rájuk.
Eleven észjárású, népies nyelvű, bátor író volt. Értett a hangulatkeltéshez, mesemondását vonzóvá tette. Olykor elhagyta az állatok világát s egyedül az emberekkel foglalkozott, mert ezek közül épen úgy ki tudta keresni korának félelmes rókáit és farkasait, mint ahogyan állatjaiban is helyesen mutatta be az emberek rókaságát és farkasvoltát.
Legjellemzőbb Egy nemes emberről és az ördögről írt meséje. Volt egyszer egy kegyetlen nemesember, ez nagyon éhezett a szegényekre, könyörtelenül nyomorgatta jobbágyait, sok adót, bírságot, sarcolást és munkát vetett a védtelen nép nyakába. Még akkor is szitkozódott, mikor a szegény emberek a maguk földjén szántogattak, mert azt akarta, hogy a parasztok csak szombaton délután és vasárnapon szántsák, arassák és kapálják a maguk jobbágytelkét. «Ó hogy nincsen egy jó ispánom, kire bízhatnám a dolgot!» Hát íme arra üget egy veres lovasember, beszélgetni kezd a nemessel; elmondja, hogy szolgálatot keres; dicsekedik, mennyire tudja kínozni a pórokat; a nemes kedvet kap szolgálatára, megfogadja a lovasembert; ez azt kéri, hogy hűséges szolgálataiért egy esztendő mulva az legyen a jutalma, amit a jobbágyok jó szívükből ajánlanak neki. Monda a nemesember önmagában: No, jó szolga leszen ez, ingyen szolgál énnekem. Megkezdődik a szolgálat, a lovasember cudarul gyötri a jobbágyokat, naponkint új meg új fortélyokat talál ki ellenük, de sikeres a munkája, tarisznyával hordja a pénzt a nemesúrnak, szebbnél-szebb ruhákat visz a nemesasszonynak. Mondja a boldog nemesúr kicicomázott feleségének: «Bizony jó szerencse talált evvel az ispánnal. Immár ellehetünk szép hölgyem. Bár az Isten magának tartsa a mennyországot, csak én lehessek itt e földön olyan gyönyörűségben és uraságban. Ám sokat csácsognak a prédikátorok a mennyországnak boldogsága felől, de bár övék legyen, én nem kívánkozom oda». Letelik az esztendő, előáll az ispán, kéri fizetését, Együtt mennek a faluba, mert hallani kívánják, mit ajánlanak jó szívük szerint a falusiak. És hallják, amint egy anya azt mondja gyermekének: Ördög vigye el a vérszopó urat, talán megint valami dögöt érez, azért jött ki a faluba. Szól az ispán: «Szíve szerint ajánla tégedet énnekem. Ez okáért enyim vagy és elviszlek. És megragadá az üstökét és ki kezdé emelíteni a nyeregből. Ez monda: Mit csinálsz, áruló? Nem tudod-e, mint maradsz a decretom szerént, miért hogy nemesembert mersz fogni Felele az ispán: Nem gondolok a te decretomoddal és ítélő mestereddel; más decretoma van annak, aki eleibe én viszlek, kinek én poroszlója vagyok». Jajgatni kezd a nemesember, de az ispán – Lucifer egyik ördöge – keményen hurcolja a pokol kénköves tava felé, bár panaszkodik, hogy már kicsiny a tüzes tó, mert «sok urakat, nemeseket, kegyetleneket, hamisakat, vérszopókat, dúló-fosztókat hordottam társaimmal bele; bizony, kik még hátra vannak a földön nemesek, minekünk nagy munkát szereznek, mert a tót nagyobban kell ásnunk, hogy azok is beleférjenek». Monda a nemesember: «Vajh, bolondságom, mit műveltél? Ám hallám, hogy mondják vala a prédikátorok, hogy pokol vagyon és hogy az Isten megítéli a hamisságot és kegyetlenséget, de én nem hittem. Azt gondolám, hogy csak a szegény prédikátorok gondoltak volna afféle beszédeket». Egymásután tűnnek elő a pokol borzalmai, ordítás és könyörgés mindenfelé, de a sátán engesztelhetetlen s a mesemondó levonja fabulája értelmét: «Inti e fabula az urakat, nemes népeket és gazdagokat, hogy kegyetlenek ne legyenek a szegényekhez és semmistörvénytelenséget ne műveljenek rajtuk. Mert a szegények megkeserednek és megbúsulnak a nyomorúságokban és fohászkodnak az Úristenhez és az Úristen meghallgatja fohászkodásukat és megbünteti a kegyetleneket az ő törvénytelenségükért és nyomorgatásukért. Mert ő maga azt mondja Mózes által: meg ne bántsátok és ne szomorítsátok az özvegyeket és árvákat, mert ha megbántandjátok őket, ottan kiáltnak énhozzám; és én kegyelmes Isten vagyok és hamar meghallgatom a szegényeknek kiáltását; megverlek titeket; a ti feleségetek özvegye és gyermeketek árvákká lesznek. De mind ez kevés volna, ha a dolog csak ebben megmaradna. De Szent Pál azt mondja, hogy egy kegyetlen ragadozónak sincsen az Istennek országában része».
Heltai Gáspár nemcsak vallásos munkáiban, hanem meséiben is a protestáns lelkiség kifejezője. Éles szemmel figyeli korát, átérzi prédikátori küldetését, Isten rendelésére hivatkozva mond ítéletet az emberek gyarlóságáról. Mire inti az embereket? Engedelmeskedjetek a vallás parancsainak, becsüljétek meg fejedelmeteket, elégedjetek meg a magatok szerény sorsával, szeressétek a munkát, óvakodjatok a hamisságtól, ne perlekedjetek, támogassátok felebarátaitokat, ne legyetek bosszúállók, ne bántsatok másokat, védjétek a szegény embert. Ehhez hasonló intelmek tömegesen szövődnék meséibe. A társadalmi rend felforgatásától távol áll, a szociális gondolkodást minden erejével támogatja. A lelkipásztori hivatásról eszményi felfogással gondolkodik: «A prédikátorok olyanok, mint a gyertyák. Azok égnek és világosságot adnak mindennek és mindennek használnak, de azonközben megemésztődnek őmaguk».
PESTI GÁBOR Pest városában született, a bécsi egyetemen az egyházi pályára készült, később elkedvetlenedett a papi hivatástól s hazájába visszatérve Izabella királynét szolgálta Erdélyben. Tudományos törekvéseiben és vallásos felfogásában Rotterdami Erazmus követője volt: már nem katolikus, de még nem is protestáns. – Novum Testamentum seu quatuor evangeliorum volumina Lingua Hungarica donata, Gabriele Pannonio Pesthino interprete. Új Testamentum magyar nyelven. Bécs, 1536. (A legkoraibb magyarnyelvű nyomtatványok egyike: erazmista szellemű evangélium-fordítás. Fordításából neve írásának két változata is kitűnik: Pesti Mizsér Gábor és Gabriel Pannonius Pesthinus.) – Aesopi Phrygis fabulae, Gabriele Pannonio Pesthino interprete. Esopus fabulái, melyeket mostan újonnan magyar nyelvre fordított Pesthy Gabriel. Bécs, 1536. (A fordítót, előszavának tanusága szerint, hazafias lelkesedése indította munkára: «Kérdem, miért nem lenne szabad nekem is nyelvünket és szellemünket a régi bölcsek tanításaival tehetségem szerint kiművelni és hazánknak, melynek fiai vagyunk, szolgálni». Meséinek száma 185. A mesékhez kapcsolódó háromsoros versek életbölcsességre és jóságra oktatják az olvasókat: «Nyomoróltat meg kell segétenünk, És arról gyakorta meg kell emlékeznönk, Hogy gonosz és jó szerencse mind együtt jár velönk».) – Nomenclatura sex linguarum, Latinae, Italicae, Gallicae, Bohemicae, Hungaricae et Germanicae. Bécs, 1538. (Fogalomkörök szerint csoportosított latin, olasz, francia, cseh és német szavak magyar fordítással. A XVI. században többször kinyomtatták.) – Toldy Ferenc szövegkiadása: Magyar prózaírók a XVI. és XVII. századból. I. köt. Pest, 1858. (E gyüjteményes vállalat első és egyetlen kötete Pesti Gábor meséit foglalja magában.) – Szilády Áron: szövegkiadása Pesti Gábor: Novum Testamentum. Budapest, 1896. (Az eredeti nyomtatványt lapról-lapra, betűről-betűre híven utánzó kiadás.)
HELTAI GÁSPÁR 1515 táján született valamelyik erdélyi szász községben, talán Nagyszebenben vagy Heltauban. Eredeti német neve Caspar Helth volt, latinul Heltusnak, magyarul Heltainak írta magát. Vittenbergában tanult s Melanchton Fülöp oldalán készült a reformátori pályára. Hazajövet, mint evangélikus lelkész, Kolozsvárt telepedett meg 1544-ben. Könyvnyomtató műhelyével nagy szolgálatot tett a magyar közművelődés ügyének. Később a református, végül az unitárius hitre tért át. 1575-ben halt meg. A kolozsvári gyülekezet nagyon szerette a nyelve szerint szász, de szívében igaz magyar érzelmű reformátort, aki olyan jól megtanult és olyan szívesen írt magyarul, mint kevesen kortársai közül. Ő is ragaszkodott a kolozsváriakhoz s kedvükért még a brassói szász evangélikus egyházközség papságára való meghívást is elutasította. – Catechismus Minor azaz a keresztyéni tudományok rövideden való summája. Kolozsvár, 1550. (Párbeszédes hittan a tanulóifjúság számára.) – A Bibliának első része azaz Mózesnek öt könyve, mely magyar nyelvre fordíttatott. Kolozsvár, 1551. (A fordítók: Heltai Gáspár szász evangélikus lelkipásztor, Gyulai István magyar evangélikus prédikátor, Vizaknai Gergely evangélikus iskolamester és Ozorai István evangélikus pap. A nyomda költségeit a Gyulafehérvárt lakó Csáki Mihály nemesúr fizette meg Heltai Gáspár és Hoffgreff György kolozsvári sajtójának. Folytatólag megjelentek még 1565-ig a következő részek: A Jézus Sirák könyve, A bölcs Salamon királynak könyvei, A Bibliának negyedik része, Zsoltáros könyv, Új Testamentum, A Bibliának második része. A kiadványok sorozata nem alakult ki teljes Bibliává, hiányoztak a vállalatból a Krónikák, Esdrás, Nehemiás, Tóbiás, Jób és Eszter könyvei. Ezeknek a részeknek kinyomtatására bizonyára nem volt pénzük a kolozsvári fordítóknak.) – A részegségnek és tobzódásnak veszedelmes voltáról való dialogus. Kolozsvár, 1552. (Kendi Antal nemesúrhoz intézett ajánlólevelében többek közt ezt írja művéről: «Kérem ezokáért te kegyelmedet, hogy te kegyelmed jó néven vegye és ha szinte tiszta magyarsággal írva nincsen, te kegyelmed megbocsássa mert jól tudja te kegyelmed, hogy nyelvem szerént szász vagyok és ezt a keveset tizenhat esztendeig tanultam». E nyilatkozat szerint Heltai Gáspár 1536-ban kezdett a magyar nyelv tanulásához; bizonyára ekkor végezte el szász testvérei között latin iskoláit s valahogyan alkalmat talált, hogy magyar környezetbe jusson; mikor 1543-ban a vittenbergai egyetemre ment, magyar nyelvtanulása félbeszakadt; 1545-től kezdve Kolozsvárt ismét módjában volt magyarul tanulni.) – Catechismus, melybe a mennyei tudománynak sommája a derék Szentírásból és sok keresztyén tanítóknak írásokból rövideden egybeszerzettetett és befoglaltatott. Kolozsvár, 1553. (Kátéjában a pápát és a szerzeteseket erősen támadja.) – Vigasztaló könyvecske keresztyéni intéssel és tanítással, miképen kelljen az embernek készülni keresztyéni és boldog e világból való kimulásához. Kolozsvár, 1553. (A lélek halhatatlanságával és a feltámadás boldogságával vigasztalja híveit. Ez az imádságos könyv Spangenberg János németországi evangélikus prédikátor következő munkájának fordítása: Ein new Trost büchlin, Mit einer Christlichen unterrichtung, Wie sich ein Mensch bereiten sol zu einem seligen sterben. Vittenberga, 1543. A magyar fordító nem szól eredetijéről, de ez a kor szokása: a szerzők szellemi tulajdonát senki sem tiszteli, a plágium fogalmát nem ismerik. Az eredeti munka írója is különféle régibb imádságos gyüjteményekből állította össze vigasztaló könyvecskéjét. A magyar fordítás sikerére vall, hogy utóbb ismételten kinyomtatták: az egyik kiadást Manskovit Bálint felvidéki nyomdász bocsátotta közre Galgócon, 1584-ben; a másikat Manlius János dunántúli könyvnyomtató rendezte sajtó alá Lövőn, 1593-ban.) – Száz fabula, melyeket Esopusból és egyebünnen egybegyüjtött és összeszerzett a fabuláknak értelmével egyetemben Heltai Gáspár. Kolozsvár, 1566. (Amint Luther Márton meg volt győződve az aesopusi mesék erkölcsnemesítő hatásáról, akként emelte ki Heltai Gáspár is a fabulák jó hasznát. Sokan lesznek ugyan – úgymond könyve előszavában – akik rosszra magyarázzák jó szándékát, de ilyen az irigység természete; az irigy embereknek nem mond egyebet, csak ezt: hogyha munkája nem tetszik nekik, üljenek le és csináljanak jobbat. «Senkinek e munkámmal nem akartam ártani. Senkit nem akartam bosszantani. Senkit is megkisebbiteni.» A mesegyüjteménynek az első kiadáson kívül maradt egy újabb kiadása is: Németújvár, 1596.) – Háló, mellyel a megestesült ördög, a pápa Antikrisztus, Hispaniába az együgyű jámbor keresztyéneket, az evangéliumnak követőit, halhatlan álnokságokkal és mesterségekkel megkerüli, kikeresi, megfogja és minden marhájukat elvévén kimondhatatlan kegyetlen kínokkal megkínozza és rettenetes halálokkal megöli az ő pilises hóhéri és az ő bolond szolgái, a megvakított fejedelmek által. Kolozsvár, 1570. (Elkeseredett vádirat a katolikus papsággal szemben, egyben erős támadás a Szentháromságot védő evangélikusok és reformátusok ellen. A spanyol inkvizíció kegyetlenkedéseit Gonsalvius Reginaldus Montanus latin munkája nyomán ismerteti. Unitárius szellemű könyve – más néven; Hispaniai Vadászság – János Zsigmond erdélyi fejedelem költségén jelent meg.) – Cancionale azaz históriás énekeskönyv, melyben különféle szép lett dolgok vannak nyomtatva a magyari királyokról és egyéb lett szép dolgokról. Kolozsvár, 1574. (Az akkor legjobbnak tartott históriás énekek gyüjteménye.) – Chronica a magyaroknak dolgairól, mint jöttek ki a nagy Scythiából Pannoniába és mint foglalták maguknak az országot és mint bírták azt hercegről hercegre és királyról királyra nagy sok tusakodásokkal és számtalan sok viadaljokkal. Kolozsvár, 1575. (Amint maga is jelzi, a krónika Bonfinius Antal latin munkája nyomán készült. Újabb kiadása II. József korából való: Győr, 1789.) – Ezenkívül több latin vallásos munka és számos olyan magyarnyelvű kötet, melynek kijavításában és sajtó alá rendezésében jelentékeny része volt. Ilyen a Hoffgreff féle énekeskönyv, továbbá az unitáriusok egyik népszerű imádságos és énekeskönyve: Isteni dícséretek és könyörgések. Kolozsvár, 1570 táján. (A XVII. és XVIII. században több új kiadása.) – Toldy Ferenc szövegkiadása: XVI. századbeli magyar történetírók. I. köt. Pest, 1854. (Heltai Gáspár magyar krónikája.) – Szilády Áron szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896. (Heltai Gáspár versei.) – Imre Lajos szövegkiadása: Heltai Gáspár esopusi meséi. Budapest, 1897. (Régi magyar könyvtár.) – Trócsányi Zoltán szövegkiadása: Heltai Gáspár: Háló. Budapest, 1915. (Régi magyar könyvtár.)
Adatok Heltai Gáspár életéhez:
1515 körül. – Heltai Gáspár születésének ideje. (Szülőhelye bizonytalan; egyesek szerint Nagyszeben; mások szerint Heltau, más néven Nagydisznód község, Szeben megyében.)
1543 – Heltai Gáspár a vittenbergai egyetemen. (Caspar Heltensis Transsylvanus néven iratkozik be. Az egyetemen barátságot köt Vizaknai Gergellyel, aki később, mint kolozsvári iskolamester, segítőtársa a Szentírás magyar fordításában.)
1545. – Vittenbergából visszatér hazájába. A kolozsvári evangélikus szászok lelkészükké választják. (Néhány év mulva Beszterce tanácsa hívja meg papjának, de Kolozsvár tanácsa visszatartja azzal, hogy a kolozsvári német luteránus egyháznak szüksége van lelkipásztori munkásságára. «Ne nehezteljetek – írja Kolozsvár Besztercének – mert Heltai nagyon szükséges nekünk a tanítás és az evangéliumi tudomány megalapítása végett».)
1549. – Heltai Gáspár magához veszi Hoffgreff Györgyöt s nyomdát állítanak Kolozsvárt. (A papirost Honterus János brassói papirmalmából szerzik be.)
1550. – Megjelenik a kolozsvári nyomda első kiadványa: a Catechismus Minor. (Heltai Gáspár ezt a kis evangélikus hittanát a következő évben németül is közreadja.)
1551. – Heltai Gáspár és társai megindítják a Szentírás magyar fordításának kiadását. (Ez év decemberében a hitújítás teljes diadalt arat Kolozsvárt, mert Fráter György meggyilkolásával a katolikus vallás elveszíti hatalmas védőjét. A kolozsváriak feldúlják a domonkosrendiek kolostorát s kiűzik városukból a szerzeteseket.)
1553. – Stancarus Ferenc olasz protestáns hitújító megjelenik Kolozsvárt, református és unitárius hitelveket hirdet s Heltai Gáspár nem tud eléggé védekezni ellene. (Ekkor jön segítségére Beszterce vidékéről Dávid Ferenc.)
1556. – Heltai Gáspár és Dávid Ferenc sikeres küzdelmei Kálmáncsehi Sánta Márton református prédikátor ellen az evangélikus vallásért. (Izabella királyné és János Zsigmond alatt a rendek állandóan védik a vallásszabadságot. Az év végén tartott kolozsvári országgyűlésen is az megy határozatba, hogy vallás dolgában kövesse mindenki a meggyőződését.)
1559. – Heltai Gáspár és Dávid Ferenc Nagyváradon megállapodnak Kálmáncsehi Sánta Mártonnal és Melius Péterrel, hogy elfogadják a református vallás hitelveit. (A halálos ellenségekből jó barátok lesznek, de csak addig, míg az unitárizmus néhány év mulva ismét szembe nem állítja őket.)
1568. – A gyulafehérvári zsinaton Melius Péter és Dávid Ferenc nagy harcot folytatnak János Zsigmond erdélyi fejedelem előtt az unitárius vallásról. Heltai Gáspár az unitáriusokhoz csatlakozik. (A kolozsváriak őt is, Dávid Ferencet is, nagy lelkesedéssel fogadják, az unitáriusok vállaikra emelve viszik mindkettőjüket a nagytemplomba.)
1571. – János Zsigmond utóda, Báthori István erdélyi fejedelem szembefordul az unitáriusokkal s elrendeli, hogy- engedélye nélkül semmiféle könyvet sem szabad árulni vagy nyomtatni. (A vagyonelkobzással és pénzbüntetéssel fenyegető rendelet súlyos csapás Heltai Gáspár nyomdájára és könyvkiadására. Pénz dolgában rosszul áll. Nemcsak fizetése csekély, évi ötven forint, hanem a kolozsvári tanács még azt is eltiltja, hogy sörfőzéssel szerezzen magának mellékjövedelmet.)
1574. – Ez év végén meghal Kolozsvárt. (Nyomdája özvegyére és hat gyermekére marad.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 1. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Imre Lajos: Heltai Gáspár meséinek eredete és nyelve. Kolozsvár, 1885. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. I. köt. Budapest, 1886. – Major Károly: A magyar ezópi meseírás története. Kolozsvár, 1887. – Imre Sándor: A néphumor a magyar irodalomban. Budapest, 1890. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Illéssy János: Adatok Pesti Gábor életéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1893. évf. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IV. köt. Budapest, 1896. X. köt. Budapest, 1905. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest. 1896. – Pesti Gábor: Novum Testamentum. Kiadta Szilády Áron. Budapest, 1896. – Heltai Gáspár esopusi meséi. Kiadta Imre Lajos. Budapest, 1897. – Rupp Kornél: Tanulmányok a XVI. század vallásirodalmából. Budapest, 1898. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Kanyaró Ferenc: Heltai közbeszéde újabb fordításban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1901. évf. Melich János: A magyar szótárirodalom. Nyelvtudományi Közlemények. 1905–1906. évf. – Borbély István: Heltai Gáspár. Budapest, 1907. – Beöthy Zsolt: A XVI. század szépprózája. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Szinnyei József: Pesthy Gábor származása. Magyar Nyelv. 1908. évf. – Tolnai Vilmos: A szólásokról. U. o. 1910. évf. – Gragger Róbert: Pesti Gábor németországi hatásához. U. o. 1911. évf. – Melich János: A legrégibb magyarnyelvű nyomtatványok. Irodalomtörténet. 1912. évf. – Kocsner Róbert: Pesthy Mizsér Gábor Új Testamentumának mondattana. Budapest, 1913. – Heltai Gáspár: Háló. Kiadta Trócsányi Zoltán. Budapest, 1915. – Beöthy Zsolt: A tanító mese. Budapesti Szemle. 1921. évf. – Teutsch Frigyes: Geschichte der ev. Kirche in Siebenbürgen. Két kötet. Nagyszeben, 1921–1922. – Thienemann Tivadar: XVI. és XVII. századi irodalmunk német eredetű művei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1922–1923. évf. – Csüry Bálint: Heltai Gáspár háromnyelvű szótára 1589-ből. Kolozsvár, 1924. – Trócsányi Zoltán: A régi magyar irodalom breviáriuma Gyöngyösiig. Berlin, 1925. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Harsányi István: A magyar biblia. Budapest, 1927. – Gulyás Pál: A könyvnyomtatás Magyarországon a XV. és XVI. században. Budapest, 1929. – Kerecsényi Dezső: Aesopus magyar nyelven. Protestáns Szemle. 1929. évf. – Németh László: Heltai prózája. U. o. 1929. évf. – Merényi Oszkár: A protestáns lélek első típusa irodalmunkban. U. o. 1930. évf.
