SALAMON ÉS MARKALF.
SALAMON ÉS MARKALF.
A TRÉFÁS népkönyveknek a Salamon és Markalf (1577) volt az első példánya irodalmunkban. Markalf, az álnok paraszt, vitába elegyedik Salamonnal, a zsidók bölcs királyával, gúnyt űz a hatalmas király mondásaiból s addig bosszantja a bölcs embert, míg végre Salamon holtig való tartást ígér részére, csakhogy megmenekedjék szemtelenkedéseitől. Ezt az elbeszélést egész Európában mohón olvasták. Különböző feldolgozásai közül az 1487. évi latin szöveg terjedt el legjobban. A nép nyelvére lefordítva mindenütt megtette a maga hatását, mert a megvetett parasztnak és az elnyomott polgárnak egyaránt jól esett, hogy a gyűlölt hatalmasok megcsúfolásáról olvashattak. A régi tréfás népkönyvek szerzői goromba hangon írták históriáikat, komikumuk durva volt, meséjük közönséges; nem a futó mosolyt keresték, hanem a szapora röhögést vadászták; de a szegény nép örömmel hallotta, hogyan arat győzelmet megalázott fajtája a hetyke urakon. A Salamonról és Markalfról szóló történetben is leveri egy szennyes paraszt a rettegett királyt; a korlátlan hatalmú nagyúr megszégyenül egy védtelen semmiházival szemben. Az elvont bölcseség és a köznapi furfang küzdelmében a paraszthuncutság lesz a győztes. Az ismeretlen magyar fordító kitünően ismerte a magyar nép nyelvét; jól tudta, hogyan kell megszólalnia parasztosan tréfálkozó hangon. Latin eredetijének szövegét zamatos magyarsággal tolmácsolta. Népies nyerseséggel szólt. A király és paraszt vitáját teletűzdelte talpraesett közmondásokkal. A magyar Salamon-história egyike lett a legnépszerűbb ponyvatermékeknek, példaszói átvándoroltak a régi magyar közmondások közé, Markalf alakja helyet foglalt népmeséink hősei között.
A párbeszédek sorozatát elöljáró beszéd nyitja meg. Az emberek megjobbításával – úgymond az ismeretlen szerző – sokat foglalkoztak a bölcsek, sok dolgot is írtak tükör és példa gyanánt. «Némelyek szatirákat ékes dorgálással írtanak, némelyek komédiákat avagy tragédiákat, sokan históriákat is szedtek össze és szerzettek, csak azért mindezeket, hogy a nyomorult és gyarló természet teljességgel a gorombaságban és vétekben el ne merüljön.» Mivel pedig a tréfás dolgokból is sokat tanulhat az ember, azért hasznosnak ígérkezik, ha Markalf játékos cselekedeteit megismerjük. «Kérjük azért a jámbor és tisztelendő olvasót, hogy ezeket oly móddal olvassa és megértse, hogy miképen a bölcs orvos néha a méregből is orvosságot csinál, azonképen ők is ebből a tréfából szép haszonra való tanuságokat notáljanak.»
Milyen ember volt külsejében Markalf? «Vala pedig Markalf rövid állapotú ember, igen temérdek és potrohos; feje őnéki nagy vala; széles homloka; piros és sömörgős orcája; fülei felette szőrösek és el-aláfüggenek vala; szemei nagyok; ajakai is nagyok, temérdekek felette, mint egy lónak; kezei rövidek és temérdekek; lábai rövidek és felette temérdekek valának; az orra pedig, mint egy sós uborka temérdek, szeplős és horgas, mint a kányának. Ábrázatja néki olyan, mint a szamárnak; haja olyan, mint a baknak a szőre.» Még több más undokságát is kedvteléssel részletezi a szerző, hasonló módon mutatja be feleségét, Polikana asszonyt.
Mit csináljon Salamon király ezzel a huncut paraszttal? Mindkét fél elmondja dicső származását, azután feleselnek és huzakodnak. Társalgásuk olykor összefüggéstelen levegőbe-beszélés, máskor nyers bolondozás; mindaddig, míg a csúfságot valló király meg nem parancsolja, hogy az arcátlan fickót kössék fel egy fára. Csakhogy hiába járják be egész Palesztinát, Markalf nem talál kedvére való ágat, már pedig az ítélet kimondásakor Salamon megengedte neki, hogy arra a fára akasztják, amelyet maga fog kiválasztani. A király felsóhajt: «Vagy akarom vagy nem, de kedvem ellen is el kell énnékem ezt tartanom. Eltartom ennek okáért őtet mindörökké mind feleségével együtt, mert immár meggyőzettettem az ő gonoszságitól és nem akarom, hogy többször engemet haragra indítson».
Kiadások. – A Markalf-históriát Heltai Gáspár könyvsajtója adta közre: Salamon királynak, a Dávid király fiának, Markalffal való tréfabeszédeknek rövid könyve. Kolozsvár, 1577. (A XVI–XIX. században számos kiadása jelent meg. Toldy Ferenc, Beöthy Zsolt, Imre Sándor, Ferenczi Zoltán és mások Heltai Gáspárt vélték a fordítás szerzőjének; Kanyaró Ferenc nem tartotta valószínűnek Heltai Gáspár szerzőségét.) – Körösi László szövegkiadása: Salamon és Markalf. Esztergom, 1885. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
Irodalom. – Ipolyi Arnold: Vizsgálatok a régi magyar népkönyvek felett. Új Magyar Múzeum. 1855. évf. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. I. köt. Budapest, 1886. – Loósz István: Salamon és Markalf. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1889. évf. – Ferenczi Zoltán: A Salamon és Markalf című népkönyv kiadásairól. Magyar Könyvszemle. 1896. évf. – Kanyaró Ferenc: A Salamon és Markalf legelső kiadása. U. o. 1896. évf. – Imre Sándor: A néphumor a magyar irodalomban. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Beöthy Zsolt: A XVI. század szépprózája. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Tolnai Vilmos: A szólásokról. Magyar Nyelv. 1910. évf. – Solymossy Sándor: Lél vezér kürt-mondája. Ethnographia. 1929. évf.
