KÖZÉPKORI LATIN SZÉPHISTÓRIÁK ÁTDOLGOZÁSAI.
KÖZÉPKORI LATIN SZÉPHISTÓRIÁK ÁTDOLGOZÁSAI.
A KÖZÉPKORI latin irodalom szépirodalmi emlékei közül néhány népszerűbb elbeszélés szintén megjelent magyar versekben.
Telamon históriájában (1578) a férfi-hűség példáját olvassuk, egyúttal nyomatékos tanítást hallunk arról, hogy Isten előtt mindenki egyenlő. Telamon görög király egyetlen fia, Diomedes, öngyilkos lesz, mert atyja megöleti jegyesét, Catharistát. A háborúból hazatérő ifjú ott ugrik bele a Xanthus vízébe, ahol menyasszonyát a folyóba dobták. A búvárok összeölelkezve találják őket a víz fenekén. Közös sírba kerülnek s Telamon király megalázza magát kegyetlen bánatában. A magyar széphistória közvetlen forrását nem ismerjük, de hasonló mesék bőven találhatók a nyugati és keleti népek irodalmában. Az ismeretlen magyar átdolgozó nyelve nehézkes, verselése kezdetleges.
Apollonius históriája (1591) a Gesta Romanorum történetei közül való. Apollonius királyfi menekülni kénytelen Antiochus király üldözése elől, a Földközi tengeren hajótörés éri, mindenét elveszti, így jut Pentapolis városába. Itt a király leánya, Lucina, megszereti s nőül megy hozzá. Mikor később Apollonius hazafelelé indul, neje a hajón meghal, koporsóját a tengerbe bocsátják. A boldogtalan királyfi kis leányával, Társiával, együtt Tarsis városába ér, azután átveszi Antiochus örökségét, leánya azonban eltűnik, keserves megprobáltatáson megy keresztül s csak felnőtt korában találj a meg atyját. Ráakadnak Lucinára is: a királyné nem halt meg, mert holteleven állapotban került a koporsóba, a tengerből kifogták s Efezusban új életre keltették. Ettől kezdve az egész királyi család boldogan él, híveiket megjutalmazzák, ellenségeiket megbüntetik. A névtelen fordító elég szárazon szedte versekbe a sorsüldözött királyfi kalandjait. Eredeti latin szövegét gondosan követte.
Rustan históriája szintén Gesta-elbeszélés, de forrása nem közvetlenül a Gesta Romanorum, hanem annak valamelyik átdolgozása. Isten angyala rábírja az egyik római császárt a keresztség felvételére s megigéri neki a boldog öregséget. Addig azonban sokat szenved a császár. Szerencsétlenül háborúskodik, népe elűzi, feleségét elveszik tőle, egyik fiát farkas ragadja el, másik fia oroszlán martaléka lesz, maga Rustan császár fáradsággal keresi kenyerét; míg egyszer csak fordul a kocka; Róma népe visszahívja a császárt, fiairól kiderült, hogy a vadászok idejekorán megmentették őket a vadállatok karmai közül, nejét is megtalálják, boldog lesz az egész császári család. A magyar széphistória ismeretlen verselő munkája. «Ez éneket Rómaságnak írt könyvéből írá.» A császár feleségét sajátságos módon Rhea Sylviának, két fiát Romulusnak és Remusnak nevezi. A régi íróknak a névcsere, időeltolás, helyváltoztatás és eseménykeverés nem okozott aggodalmat.
Joveniánus históriája (1593) is a Gesta Romanorum elbeszélése nyomán készült. Szerzője, PÓLI ISTVÁN, hűségesen ragaszkodott latin forrása szövegéhez, helyenkint azonban szívesen moralizált. Elég prózai nyelven mondta el, hogyan bűnhődött meg kevélységéért az elbizakodott római császár. Joveniánus már szinte Istennek képzelte magát, amikor elkövetkezett kijózanodása: egy alkalommal kilovagolt, megfürdött egy tóban, közben egy hozzá hasonló ember felszedte ruháját s a császár ott maradt meztelenül; szaladozott fűhöz-fához, de mindenütt bolondnak nézték, kinevették, bezárták, megverték; még felesége, kutyája, sólyma sem ismerte meg, egyik vitéze bottal kergette el, hadnagya megostoroztatta; gyóntatója is megijedt tőle, csak mikor Isten irgalmáért esedezett, akkor fordult jobbra sorsa; az új császár ugyanis nem volt más, mint Ráfael angyal s ő a megalázott és Istenhez tért uralkodót szívesen visszaengedte székébe.
János pap históriájában (1573) VALKAI ANDRÁS a középkori európai mondák egyik nevezetes darabját fordította le. János pap képzelt személy volt, hatalmas keleti császár; a keresztes hadjáratok hősei azt hiresztelték róla, hogy egyszer csak előront keletről győzhetetlen seregével s megvédi a szentföldi kereszténységet. Maundeville angol lovag és keleti utazó a XIV. században közreadta János pap országáról szóló mesés útleírását, a XVI. században viszont a Jovius-féle história emlékezett meg az indiai és afrikai papcsászár birodalmáról: ennek a két latin forrásnak felhasználásával szerkesztette verses szövegét a magyar szerző. Elsősorban Jovius anyagát használta fel, de Maundeville tudósításából is eleget merített. Saját leleménye jelentéktelen.
Szembetűnő a kifejezés hajlékonyságára való törekvés Eurialusnak és Lucretiának széphistóriájában. (1577.) Az eredeti latin elbeszélés szerzője, Aeneas Sylvius Piccolomini, a híres humanista, 1458-ban a római pápai székbe került. A magyar elbeszélő költemény meséje ugyanaz, mint a latin novelláé. «Mikoron írnának másfélezer után hetvenhét esztendőben, Aeneas Sylvius írásából szerzék ez éneket versekben, Bodrog vize mellett Patak városában az úr gombos kertében.» Zsigmond magyar király és német császár megérkezik egy olasz városba; egyik udvari embere, Eurialus, viszonyt köt a város szépségével, Lucretia asszonyal. A féltékeny férj cselvetéseit meghiúsítják, egymással boldog órákat töltenek, de az érzéki szerelemnek szomorú a vége: Eurialusnak nemsokára távoznia kell a városból, Lucretia magára marad s míg a könnyelmű lovag egy hercegnő oldalán boldog életet él, a szép olasz asszony elhervad bánatában. A magyar fordító meglehetős hűséggel követte a latin elbeszélés gondolatait, az égő szerelmi szenvedély festésében nagy kedvvel színezte ki szövegét, lírai helyei különösen sikerültek. Mint általában a reformáció korabeli elbeszélő költeményekből, ebből a ledér széphistóriából sem hiányzik az erkölcsi oktatás. «Sok erős férfiak, bölcsek és királyok szerelem miatt vesztek; Ifjak, szép leányok sok mérges nyilai miatt megemésztettek; Országok pusztultak, városok és várak mind földre letörettek.» A befejező elmélkedés különösen felhívja a figyelmet az oktalan szerelem pusztításaira. Vigyázzon mindenki, hogy meg ne igya a szerelemnek méreggel megtöltött poharát; éretlen gyermek a szerelem, szeme vak, tegzében sok mérges nyíl, kezében égő fáklya; óvakodjék az ifjú, hogy hatalmába ne kerüljön. Az elmét megrontja, a szívet összetöri, a testet elrútítja, a lelket poklokra taszítja a lobogó lángú szerelem. «Első indulatját, ha eszedben vészed, te könnyen megoldhatod; De erőt ha vészen, miként az álló fát, hogy ki sem szakaszthatod; Kit vessző korában kivonhattál volna, végre ki sem áshatod.»
Középkori latin széphistóriák átdolgozói:
DRÁVAI NÉVTELEN: Rustán császár históriája. (Szövegét a Csoma-kódex őrizte meg. Nyomtatott példányát nem ismerjük. Szerzője a Dráva vize mellett foglalta versbe elbeszélését; innen ered Toldy Ferenc elnevezése: a Drávai Névtelen.) – Mikó László szövegkiadása Rustán császár históriája. Budapest, 1930.
NÉVTELEN: Szép históriás ének a Telamon királyról és az ő fiának Diomedes szörnyű haláláról. Kolozsvár, 1578. (A Telamon-história egyetlen megmaradt nyomtatott példánya Nagy István földbirtokos könyvtárából a XIX. században Angolországba került. Mivel a londoni British Múzeum birtokiban levő egyetlen példány szövege ismeretlen volt, Toldy Ferenc a széphistóriát még csak cím szerint említhette költészettörténetében.) – A csak hírből ismert munkát először Széll Farkas ismertette: Egy XVI. századi kódex. Századok. 1884. évf. – Reichard Piroska szövegkiadása: Telamon históriája. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1910. évf. – Dézsi Lajos hasonmáskiadása: Telamon király széphistóriája. Budapest, 1922.
NÉVTELEN: Szép krónika miképen az Apollonius nevű királyfi egy mesének megfejtéséért elbujdosván, a tengeren mindeneket elvesztvén, halász ruhában Altristates király udvarában juta, melynek leánya a szép Lucina asszony a királyfit megszeretvén hozzá méne. És miképen az Apollonius a királyságra hazamenvén a tengeren feleségét és leányát elveszté és miképen őket sok esztendő mulva nagy örömmel egészségben találá. Kolozsvár, 1591. (Fordítója talán Bogáti Fazekas Miklós. Népszerűségét XVII. és XVIII. századi kiadásai is bizonyítják. Még a XIX. században is megjelent.) – Berecz Sándor szövegkiadása: Apollonius históriája. Budapest, 1912. (Régi Magyar Könyvtár.)
PATAKI NÉVTELEN: Eurialusnak és Lucretiának szép históriája, melyben megirattatik egymáshoz való nagy szerelmek, mely szerelemből végre Lucretiának következék szörnyű halála. Kolozsvár, 1592, A széphistória szerzője, a Pataki Névtelen, 1577-ben szedte versbe terjedelmes elbeszélő költeményét. A kolozsvári 1592. évi kiadáson kívül még két másik kiadás is maradt fenn a XVI. századból: mindkettő hely és év nélkül. Ismerünk egy hely és év nélkül megjelent kiadást a XVII. századból is. Mind ez a széphistória jelentékeny népszerűségét bizonyítja. – Eurialus és Lucretia verses fordítását Toldy Ferenc a XVI. századi magyar elbeszélő irodalom legszebb darabjának tartotta. Az ismeretlen verselőről kiemelte, hogy költői kebellel dolgozott s a lelkiállapot változásainak festésére még nem hajlékony magyar nyelven az érzéki szerelem küzdéseinek és élményeinek hangot és kifejezést tudott adni. (A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1861.) – Szilády Áron szerint az értékes széphistóriát Balassa Bálint írta. Az az egyezőség, mely Balassa Bálint lírájának és ennek a széphistóriájának hangja, stílusa, nyelve és verselése között észlelhető, fő bizonyítéka az azonos szerzőségnek. (Gyarmathi Balassa Bálint költeményei. Budapest, 1879.) – Egyesek elfogadták Balassa Bálint szerzősédét, de mások nem voltak hajlandók hitelt adni Szilády Áron feltevésének, azt azonban mindenki elismerte, hogy a széphistória tehetséges költő műve. A szerző és fordító, úgymond Bodnár Zsigmond, egyformán eltalálta az érzés nyelvét, a lángoló szerelem heves kifejezéseit; a két szerető fél lelkiállapotának rajza hű, igaz, természetes; szerelmi levelezésük mélyen megható. (A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891.) – Horváth Cyrill megemlítette, hogy az érzéki, szenvedélyes, romboló szerelem rajzolására ez a mű az első jelentékenyebb kísérlet irodalmunkban. A szerző értett az érzelem nyelvéhez. A humanizmus ledér felfogását erkölcsi magyarázatokkal iparkodott enyhíteni. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.) – A Pataki Névtelen igazi nevét ma is homály födi, amint erre Négyesy László több erős érvvel reá mutatott. (A Pataki Névtelen és Dobó Jakab. Irodalomtörténet. 1916. évf.) – Harsányi István Balassa Bálint szerzősége mellett szólalt fel. (A Pataki Névtelen neve. Sárospataki Református Lapok. 1916. évf.) – Dézsi Lajos is Balassa Bálint költői hagyatékához sorolta a széphistóriát. (Balassa Bálint minden munkái. Két kötet. Budapest, 1923.) – Szilády Áron szövegkiadása: Gyarmathi Balassa Bálint költeményei. Budapest, 1879. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Balassa Bálint minden munkái. Két kötet. Budapest, 1923.
PÓLI ISTVÁN: História a Joveniánus nevű római császárnak Isten ellen való fölfuvalkodásáról és a nagy Úristennek rajta tett bosszúállásáról. Hely és év nélkül. (A versfejekben: Stephanus Poli fecit. Az énekszerző valószínűleg protestáns tanító volt, bár egyesek katolikusnak vélték, mert költeménye legendaszerű s nincs benne támadás a katolikusok ellen. Latin szövegét 1593-ban Sóváron szedte versbe. Története végén ezeket mondja: «Immár ha meghallád, kérlek meg ne csúfoljad, A rút kevélységet immár te hátra hagyjad, Inkább a nagy pohárt az énekmondónak Jó boroddal megtöltsed». Munkájából a XVII. század végéig négy kiadás maradt fenn.)
VALKAI ANDRÁS: Krónika, melyben megirattatik Prister Johannis azaz a nagy János pap császárnak igen nagy császári birodalma, ki Indiában bír igen nagy bőv földön. Kolozsvár, 1573. (Nem önállóan jelent meg, hanem az énekszerzőnek Hariadenusról írt históriás énekéhez csatolva. A szerző Báthory István erdélyi fejedelemnek ajánlotta művét. Históriájának utolsó sora szerint «nem vala szüve akkoron bánatban».) – Toldy Ferenc úgy vélte, hogy Valkai András német eredeti után ültette át a Prister Johannes-mondát. (A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867.) – Binder Jenő kimutatta Jovius és Maundeville szövegeinek használatát s pontról-pontra egybeállította a magyar széphistória latin forrásainak párhuzamos helyeit. (Prister Johannes. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1886. évf.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Szilády Áron: Gyarmathi Balassa Bálint költeményei. Budapest, 1879. – Széll Farkas: Egy XVI. századi kódex. Századok. 1884. évf. – Binder Jenő: Prister Johannes. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1886. évf. – Matirkó Bertalan: Eurialus és Lucretia a magyar irodalomban. U. o. 1890. évf. – Lázár Béla: A Gesta Romanorum hatása a magyar műköltészetre. Irodalomtörténeti közlemények. 1891. évf. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Mitrovics Gyula: Aeneas Sylvius De Duobus Amantibusának magyar átdolgozói. Irodalomtörténeti Közlemények. 1896. évf. – Katona Lajos: A Drávai Névtelen Rustán Császárja. Egyetemes Philologiai Közlöny, 1898. évf. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Katona Lajos: Gesta Romanorum. Fordította Haller János. Budapest, 1900. – Badics Ferenc: XVI. századi elbeszélő költészetünk. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Timár Kálmán: Katolikus volt-e Póli István? Religió. 1910. évf. – Mészöly Gedeon: Gomboskert, gomb. Magyar Nyelv. 1910. évf. – Harsányi István: Az úr gombos kertében. U. o. 1910. évf. – Mikó László: Rustán császár históriája. Budapest, 1910. – Reichard Piroska: Telamon históriája. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1910. évf. – Berecz Sándor: Apollonius históriája. Budapest, 1912. – U. az: Apollonius históriája. Budapest, 1913. – Négyesy László: A Pataki Névtelen és Dobó Jakab. Irodalomtörténet, 1916. évf. – Harsányi István: A Pataki Névtelen neve. Sárospataki Református Lapok. 1916. évf. – U. az: Adatok Apollonius Históriájának bibliografiájához. Irodalomtörténet. 1916. évf. – György Lajos: Jovinianus. Irodalomtörténeti Közlemények. 1918. évf. – Dézsi Lajos: Telamon király széphistóriája. Budapest, 1922. – Ujvári Gyula: Apollonius históriájának ismeretlen magyar verses feldolgozása. Irodalomtörténet. 1922. évf. – Dézsi Lajos: Balassa Bálint minden munkái. Két kötet. Budapest, 1923. – Király György: Kádár Kata balladája. Nyugat. 1924. évf. – Gulyás József: Volt-e Apolloniusnak s Markalfnak régibb feldolgozása, illetőleg kiadása az ismerteknél? Irodalomtörténeti Közlemények. 1925. évf.
