NÉMET SZÉPHISTÓRIÁK ÁTDOLGOZÁSAI.
NÉMET SZÉPHISTÓRIÁK ÁTDOLGOZÁSAI.
EGY ISMERETLEN magyar énekszerző versbe szedte a középkor egyik híres prózai elbeszélését: Fortunatus históriáját. Az európaszerte ismert német népkönyv első nyomtatott szövege az újkor elején jelent meg Augsburgban; magyar verses fordítása a XVI. század második felében Kolozsvárt. A mesemondó egy szegény ifjú kalandjait beszéli el széphistóriájában. «Ifjak, hallgassátok, ím egy dolgot mondok, Kit talán gyakorta még nem hallottatok, Egy régi beszédet előtökben hozok, Kiből, ha akartok, mostan tanólhattok. Fortunatus dolgát én mostan beszélem, Kinek ő életét, nevét tudom, leltem, És ennek nemzetit most egyberendeltem, Mulatság okáért erről emlékeztem.» Él Olaszországban egy öreg vitéz, ennek van egy fia: Fortunatus vagy Fortune. Az ifjú elmegy a királyi udvarba, beáll a királyi komornyik szolgálatába, derekasan szolgál, utóbb elnyeri elhúnyt gazdája helyét. De az álnok udvari nép irigykedik reá, cselt sző ellene, Fortunatus menekül. Futása közben találkozik egy medvével, egy oroszlánnal és egy sárkánnyal; mind a hármat megöli; azután megpihen egy kútnál; itt a szerencse istenasszonya, Fortuna, kiapadhatatlan erszénnyel ajándékozza meg. Ettől kezdve övé a világ. Soha ki nem fogy pénzéből, szolgákat tart, lakomázik, kincseket gyüjt. Hiába lopják el drágaságait, bűvös erszénye birtokában újra gazdag úr lesz. Később egy császár szolgálatába áll, a szorongatott uralkodót megmenti ellenségeitől, feleségül veszi a császár leányát, később ő lesz a császár. Indiában megszerzi a bűvös süveget is, ennek segítségével oda száll, ahova akar. Meglátogatja szüleit, gondoskodik eltartásukról, boldog mindenki körülötte. Mikor megöregszik, elbúcsúzik híveitől, fiainak elmondja a bűvös erszény és bűvös süveg titkát, így hal meg zavartalan nyugalmában. «Ifjak, hallottátok Fortune életét, Kiből érthetitek rész szerént nemzetét, Mire vitte vala ez világban végét, Hogy atyját tisztelé és ő vén szülejét. Mindezekre azért bocsánatot kérek, Azmi vétket ezben ellenetek leltek, Ifjak, mindezeket, kérlek, megértsétek, Azmire ez tanít esztekben vegyétek. »
Az ismeretlen magyar verselő elég formátlanul ültette át a német mesét. Elbeszélő költeményében örökösek a zökkenők, négyesrímű tizenkettősökben írt sorai nehézkesen döcögnek. Forrásának csak első részét dolgozta át magyarra; a Fortunatus fiairól szóló második részt elhagyta. Eredeti szövegének meséjén itt-ott változtatott; helyenkint elég sok betoldással cifrázta átdolgozását. Jellemző, hogy hőse történetének elmondását Noéval kezdi. Betoldásaiban főleg latin irodalmi olvasottságát és a Szentírásban való jártasságát mutogatta; ezek a részletek még színtelenebbé és vontatottabbá teszik kezdetleges mesélgetését. Elmélkedő kitérései között megemlékezik a pogány magyarokról is; azt állítja róluk, hogy állatimádók és napimádók voltak. Maga az énekszerző protestáns, amint ezt a pápára és Rómára tett megjegyzései mutatják.
Toldy Ferenc Heltai Gáspárt vélte a Fortunatus-história versbe szedőjének; erre szerinte nemcsak az mutat, hogy a könyv egyetlen XVI. századi példánya Heltai Gáspár nyomdájában készült, hanem az is, hogy az ismeretlen verselő, a maga vallomása szerint, Szebenben németül hallotta meséjét, «holott tizenhatodik századbeli magyar verses íróink közt alig-alig van, aki a német nyelvet birta». (A magyar költészet története. I. köt. 2. kiad. Pest, 1854.) – A magyar átdolgozást Lázár Béla vetette egybe német eredetijével, cáfolta Heltai Gáspár szerzőségét s az idegen mese európai elterjedésére nézve számos adatot állított egybe. (A Fortunatus-mese az irodalomban. Egyetemes Philologiai Közlöny. II. pótkötet. 1890.) – Míg Toldy Ferenc elég érdekesnek tartotta a névtelen szerző elbeszélését, Bodnár Zsigmond ellenkezően vélekedett: szerinte a magyar verselő ott, ahol érdekesen kellene mesélni, magyarázattal, elmélkedéssel, kitérésekkel untat, fölösleges példákat hoz fel s olyan történeteket ismétel, melyeket egyszer már tudtunkra adott. (A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891.) – Dézsi Lajos szerint az ismeretlen verselő elbeszélésének megszakításaival és folytonos tanítgatásaival unalmassá teszi széphistóriáját; a verselésre kevés gondot fordít, a mese kerekdedsége iránt sincs érzéke, csak itt-ott beszél el egyes jeleneteket élénkebben. Heltai Gáspár szerzőségének feltevése nem valószínű. A kiváló meseíró a maga kevés verses művében még annyira sem tud verselni, mint e széphistória névtelen szerzője. (Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.)
Kiadások. – A magyar verses Fortunatus-história Heltai Gáspár nyomdájában jelent meg: A Fortunatusról való szép história, ének szerint szerezve, miképen az ő atyjának szegénysége miatt kiindulván szolgálatra és miképen a Szerencse, a Fortuna, egy erszényt ada néki egy erdőben, kinek soha aranyba fogyatkozása nem vala, azután ismét Indiában olyan süveget lele a királynál, kit mikor a fejébe tette volna, valahova kívánkozott, azon órába oda jutott és az ő nagy gazdagsága miatt császárrá választották. Kolozsvár, év nélkül. – Dézsi Lajos szövegkiadása: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Lázár Béla: A Fortunatus-mese az irodalomban. Egyetemes Philologiai Közlöny. II. pótkötet. 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Badics Ferenc: XVI. századi elbeszélő költészetünk. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Bleyer Jakab: Fortunatus-népkönyvünk német eredetije. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1907. évf. – Heinrich Gusztáv A Fortunatus-mese eredete. Irodalomtörténeti Közlemények. 1916. évf. – Dézsi Lajos: Régi magyar költők tára. VIII. köt. Budapest, 1930.
