SZILÁGYI ÉS HAJMÁSI HISTÓRIÁJA.

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI ÉS HAJMÁSI HISTÓRIÁJA.
MAGYAR vonatkozású mondát őrzött meg az utókor számára: Szilágyi és Hajmási históriája. (1571.) A balladás menetű elbeszélő költemény szerzőjéről annyit tudunk, hogy fogsága idején Szöndörő várában-minden bizonnyal a szerbiai Szendrőben – írta széphistóriáját, még pedig egy régibb poétának ma már ismeretlen munkája nyomán.
«Egy szép dologról én emléközném, ha meghallgatnátok, Az kinek mását nyilván jól tudom, ti nem hallottátok, Török császárnak szép leányáról, kin csudálkozhattok.» Két vitéz úrfi rabságba esik, elviszik őket Konstantinápolyba, bevetik a török császár tömlöcébe. Itt búsul a két vitéz: Szilágyi Mihály és Hajmási László. «Szilágyi Mihály tömlöc rostélyán kinézdegél vala, Kobza kezében, keserves nótát azon veri vala. Nagy fohászkodván keserűséggel ez szót mondj a vala: Esztendő ez nap úri házamnál vígan lakom vala, Az én atyámmal és vén anyámmal, hajadon húgommal». A császár leánya meghallja az éneket, meglátja Szilágyi Mihályt, beleszeret s így szól hozzá: «Te vitéz úrfi, ha fölfogadnád te igaz hitödre, Hogy el-kivinnél Magyarországban, te lakó földedben, És feleségül magadnak vennél, én felelnék erre!» Szilágyi Mihály megfogadja, hogyha a császár leánya kimenti tömlöcéből, hazaviszi szabadítóját Magyarországba. A császár leánya szerződésre lép a tömlöctartóval, felnyergeltet három lovat, a két úrfi levágja a lovászok fejét, lecsapkodja a többi ló nyakát, így menekülnek Konstantinápolyból. Mindenütt megölik a császár embereit s egy szigeten megvívnak az utánuk küldött vajdákkal is. «Isten akará, az viadalban vajdák meghalának.» A viadal után keresik a leányt, ez épen Szilágyit siratja: «Szánom magamat, de sokkal inkább vitéz úrfiakat, Szablyára hánták nagy kegyötlenül vajdák szegényöket, Szörnyű halálra ezönnel adom éröttök magamat. Ez vadon erdőn temető helyöm leszön most énnéköm, Vadak, madarak és az farkasok lesznek siratóim, Csak te kezedben édös Istenöm ajánlom lelkömet!» Amint átkelnek a magyar határon, Hajmási László így szól: «Víjjunk mi ketten azért leányért, hogy legyen együnké». Szerelmes társam – felel Szilágyi Mihály – a nagy Istenért kérlek téged, engedd a leányt nekem. Esedezik a császár leánya: «Inkább engem hányjatok szablyára, semmint harcoltok». Kardot rántanak, összecsapnak, Szilágyi Mihály levágja Hajmási László kezét. Most ezt mondja Hajmási László: «Szerelmes társom, az nagy Istenért én tégödet kérlek, Megbocsáss néköm, mert ez jutalma az bűnös embörnek. Énnéköm vagyon két szép kis fiam, jámbor házastársam, Az nagy Úristen nagy bűnöm szörént vere meg engömet, Légy egészséggel szerelmes társom, megbocsáss énnéköm!» A két úrfi elbúcsúzik egymástól, Szilágyi Mihály otthonába tér s megesküszik a császár leányával.
A költemény néhány strófája meglehetősen hangulatos. Az ismeretlen költő biztos kézzel pergeti le elbeszélését. A történeti kutatás kiderítette, hogy az 1430-as években a török uralkodó-család néhány tagja csakugyan Magyarországba menekült s itt jó fogadtatásra talált. Az egyik török menekültnek, Szaudsi hercegnek, Szilágyi Mihály és Hajmási László előkelő magyar urak birtokai mellett adtak jószágokat; az a török hercegnő pedig, akit az egykorú oklevelek Császár Katalin néven emlegetnek, egy magyar úrhoz ment férjhez s ennek révén rokonságba került Szilágyi Mihály családjával. A történeti források azt is igazolják, hogy Szilágyi Mihály egy alkalommal török fogságba esett s valószínűleg ekkor menekült haza vele együtt bajnoktársa, Hajmási László temesi főispán. A magyarok és szerbek képzeletét megragadta a csodálatos história, a történelem szövetébe behúzódtak a monda szálai s a Szendrei Névtelen koráig kialakult a monda.
A monda háromszáz év mulva is élt az erdélyi és moldvai székely nép ajkán. Mikor Gegő Elek ferencrendi szerzetes az 1830-as években meglátogatta a moldvai csángókat, utazásáról írt könyvében feljegyezte az ott hallott népballada tartalmát a török császár fogságából hazaszökő két magyar vitézről. (A moldvai magyar telepekről. Buda, 1838.) – Ezzel a tartalmi közléssel meglepően egyezik Szabó Samu verses szövegközlésének elbeszélése. A székely népballadát ez a szövegközlés tette általánosan ismertté. Meséje csak a következőkben tér el a XVI. századi széphistóriától: a két ifjú két gerezd szőlőért kerül a császár fogságába; Szilágyi keresztneve Miklós; az üldöző törököket Szilágyi egymagában vágja le, míg Hajmási László a leányt őrzi; végül a két ifjú nem vív párbajt a leányért, mert Szilágyinak már van otthon élettársa s ezért önként visszavonul Hajmási javára. (Koszorú. 1865. évf. Arany László és Gyulai Pál: Magyar népköltési gyüjtemény. I. köt. Pest, 1872.) – Utóbb Sebesi Jób gyüjtése kapcsán egy új változat bukkant fel, de ez már annyira gyanús szöveg volt, hogy hitelességét kétségbevonták. (Sebestyén Gyula: Szilágyi és Hajmási. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1889. évf.) – Míg a széphistória befejezése tragikus, a székely népballada kibékítő befejezésű. Ez a különbség arra vall, hogy a széphistória eredetibb alakjában őrizte meg a mondát. A nép ajkán ugyanis enyhülni szokott a tragikus vég. A székely népballada egyébiránt rövidebb a széphistóriánál, meséje vázlatosabb, stílusa és hangja, nyelve és verselése egyezik a székely népköltési gyüjteményekben közölt népballadák jellemző vonásaival. (Greguss Ágost és Beöthy Zsolt: Magyar balladák. 5. kiad. Budapest, 1900.) – A szerb, román, szász és cigány népköltészetben található hasonló témájú elbeszélő költemények több ponton hozzá kapcsolódnak a székely népballadához, a tót szöveg meg egyenesen a magyar széphistória fordítása. (Herrmann Antal: A Szilágyi és Hajmási című népballada és rokonságai. Budapesti Szemle. 1888. évf. Szegedy Rezső: A Szilágyi és Hajmási monda délszláv rokonai. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf.)
A Szendrei Névtelen költeményét a későbbi magyar költők szívesen olvasgatták s elbeszélését többen újból feldolgozták. – Vörösmarty Mihály: Szilágyi és Hajmási. Ballada. 1829. (A két ifju párviadala Hajmási László halálával végződik.) – Gyulai Pál: Szilágyi és Hajmási. Költői elbeszélés, 1881. (A császár leánya magyar anya gyermeke, innen ered érdeklődése a két ifjú iránt.) – Jakab Ödön: Szilágyi és Hajmási. Költői elbeszélés. 1899. (A mese feldolgozásába belevonja a székely népballadák homályos célzásait is.)
Kiadások. – A költemény szövegét két XVII. századi kéziratos könyv őrizte meg: a Csoma-kódex és a Vasady-kódex. Az előbbi a régibb feljegyzés, az utóbbiban már tizenhét versszakkal bővebb a költemény. Ez az ötvenegy soros betoldás Szilágyi Mihálynak a börtönből Istenhez intézett fohászkodását foglalja magában; szebbé egyáltalában nem teszi a költeményt; ennél a bővített szövegnél a Csoma-kódex rövidebb szerkezete formásabb és költőibb. A betoldást valamelyik vallásos irányú másoló szőtte az eredeti szövegbe s ezzel többé-kevésbé ellaposította a balladás menetű elbeszélésnek ezt a részét. – A Csoma-kódexben megörzött szöveget először Toldy Ferenc nyomatta ki: Magyar költői régiségek. Pest és Bécs, 1828. (Német fordítása már hat évvel előbb megjelent a Hormayr-Mednyánszky-féle vállalatban: Taschenbuch für vaterl. Geschichte, 1822. évf.) – Ettől kezdve a Csoma-kódex szövegét vették át a későbbi közlők, maga Toldy Ferenc is ezt adta ki több ízben; utoljára: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. 2. kiad. Pest, 1876. (Harminchárom versszak, kilencvenkilenc sor.) – E szöveg mellett a Vasady-kódex szövege is megjelent Szilády Áron és Dézsi Lajos magyarázatos kiadásában: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926. (Ötven versszak, százötven sor.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854. (Az énekszerzőt Toldy Ferenc nevezte el Szendrei Névtelennek. Az énekről a következőket írja: «Talán nem tévedünk, ha azt egy eddig vagy elveszett vagy legalább közismeretre nem jutott szerb népének után készültnek tartjuk: ide látszik mutatni az elbeszélés egész menete, a hely, hol a magyar szerző azt készítette, a történet katasztrófájának scénája: Magyarország határain, melyet a legnagyobb hihetőséggel Szerbiába tehetünk. Megtaláltatik ugyan a Kollár által kiadott tót históriai énekek közt, de ez magyar idiotizmusaival egyenesen a magyarra utasít, mint eredetiére, melyet sorról-sorra hűségesen követ. Históriai alapja mennyiben lehet e bájos regének, nem tudom».) – U. az: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Míg régebben úgy vélekedett, hogy a Szendrei Névtelen valószínűleg egy szerb népének nyomán dolgozott, később a székely balladák azt a vélekedést keltették benne, hogy az ismeretlen XVI. századi költő egy régi magyar verses históriát alakított újjá s így a széphistória és a XIX. századi székely balladák azonegy alapmonda különböző variánsait mutatják. «Hogy névtelenünk idegen nyelvből fordította volna históriáját, nem tartom hihetőnek, oly magyaros, emellett oly teljes és kerek az, hogy tartalom és forma szigorúan fedezik egymást; minél fogva hajlandó vagyok azt egy avult, tán töredékes verses história szabad újraalakításának tartani.») – Arany László és Gyulai Pál: Magyar népköltési gyűjtemény. I. köt. Pest, 1872. (A székely népballada két változata jegyzetekkel.) – Kardos Albert: Szilágyi és Hajmási mondája a magyar költészetben. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1885. évf. (A monda bővebb fejtegetése. A XVI. századi magyar költő forrása valószínűleg egy latin költemény volt. Maga a költő talán Balassa Bálint.) – Beöthy Zsolt: Magyar balladák. Budapest, 1885. (A székely népballada magyarázata és egybevetése a Szendrei Névtelen széphistóriájával.) – Herrmann Antal: A Szilágyi és Hajmási című népballada és rokonságai. Budapesti Szemle. 1888. évf. (Hasonló témájú, nem magyarnyelvű mondák egybeállítása.) – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. (A széphistória verselése darabos, de meséje jól kikerekített, néhány versszaka erőteljes és gyorsan haladó.) – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. (Az erdélyi székely balladát bajosan ismerte a széphistória szerzője. Nagyon valószínű, hogy latin költeményt fordított magyarra.) – Thury József: Szilágyi és Hajmási históriája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1893. évf. (Hogy a széphistória hősei valóban élő történeti személyek voltak, azt Thury József derítette ki.) – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. (A mondát valamelyik deák poéta foglalhatta latin versekbe, ez szolgált mintául a névtelen szendrői ifjúnak, mikor az eredeti vers nyomán megalkotta a XVI. század legszebb verses elbeszélését.) – Badics Ferenc: XVI. századi elbeszélő költészetünk. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. (A széphistória költői értékre nézve magasan kiemelkedik a XVI. század históriás énekei közül.) – Dézsi Lajos: Régi magyar verseskönyvek ismertetése. Irodalomtörténeti Közlemények. 1913. évf. (A XVII. századi Vasady-kódex megőrizte a széphistória szövegének egy olyan variánsát, mely bővebb szöveget nyujt, mint a Csoma-kódex.) – Szegedy Rezső: A Szilágyi és Hajmási monda délszláv rokonai. U. o. 1915. évf. (Hunyadi János sógora, Szilágyi Mihály, a délszláv népies énekköltés egyik legnépszerűbb hőse. A magyar monda lényeges motivumai mind megvannak a régi délszláv énekekben.) – Szilády Áron és Dézsi Lajos: Régi magyar költők tára. VII. köt. Budapest, 1912–1926. (Mindkét szövegváltozat közlése. A költeményhez fűzött magyarázatok szerint a verses elbeszélés élénk balladai menetével egészen kiválik egykorú társai sorából s költői szempontból nevezetes alkotásnak mondható. Az elbeszélés forrása magyar monda vagy népballada idegennyelvű verses feldolgozása lehetett. Ki volt a fordító, milyen nyelvből fordított, nem tudjuk. A versében említett Szöndörő alatt a borsodmegyei Szendrő várát érthetjük.) – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. (Az éneket a XVI. századi magyar mondai költészet maradványai között tárgyalja s röviden rámutat az eddigi eredményekre.) – Gragger Róbert: Magyar népballadák. Budapest, 1927. (A székely népballada szövege magyarázatokkal.) – Honti János: A Szilágyi és Hajmási monda rokonai és eredetkérdése. Ethnographia. 1930. évf. (A rokon délszláv és germán mondákról.)

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages