TINÓDI SEBESTYÉN.
TINÓDI SEBESTYÉN.
A LEGNEVEZETESEBB históriás énekszerző: TINÓDI SEBESTYÉN. Nagy buzgósággal öntötte versekbe az 1540-es és 1550-es évek politikai és hadi eseményeinek történetét. Históriás énekeinek gyüjteményét Cronica címmel ki is nyomatta. (1554.) Ebben a kötetben megvan Erdély története János király halálától Fráter György megöléséig, megvan továbbá Losonczy István, Dobó István és Szondi György hősies várvédelmének története, Török Bálint fogsága, számos bajviadal, csata és várvívás históriája.
Tinódi Sebestyén azért írta históriás énekeit, hogy a magyar vitézeket a fényes harci példák bemutatásával csatára buzdítsa a törökök ellen. A törökök Magyarország nagy részét hatalmukba ejtették, az ország részekre bomlott, a lakosság között politikai pártoskodás, vallási villongás és erkölcsi züllés ütötte föl fejét. Félni lehetett, hogy a nemzet megsemmisül. Tinódi Sebestyén gyűlölettel szemlélte a pogány ellenséget s nem győzte honfitársainak szívére kötni, hogy közös erővel támadjanak az ozmánokra. Minden énekét a keresztények Istenébe vetett bizalom hatotta át. Protestáns vallása nem tette türelmetlenné a katolikusokkal szemben, mert csak egy igaz hitet ismert: küzdeni körömszakadtáig a magyar hazába betolakodó muzulmánok ellen. Ezért magasztalta a vitézi életet, ezért dicsőítette a nemzeti összetartást. Mélységes hazaszeretet és izzó törökgyűlölet élt lelkében.
Verses munkáinak három főjellemvonása: a vallásosság, hazafiság és történeti hűség. Nemzeti szellemű rímes krónikáiban az alakító ügyességnek és kifejező művészetnek nyomait sem mutatta. Nem is törekedett a költőiségre; ennél a történeti hűséget többre becsülte. Sokat fáradt és tudakozódott, csakhogy igazat mondhasson és sem pénzért, sem barátságért, sem félelemért hamisat nem írt. Ezért használhatók históriás énekei források gyanánt az egykorú eseményekre nézve, annál is inkább, mert a politikai viszonyok megítélésében és a hadi élet bemutatásában józan fölfogással és éles megfigyelő tehetséggel dolgozott. Históriás énekeinek kútfői értékét már a régi történetírók fölismerték; munkáiból bőven merítettek.
Az értékes történeti nyersanyag mellett csak elvétve mutatkoznak históriás énekeiben költői lendületre törekvő részecskék. Aránylag még csatajelenetei a legjobbak. Olykor megkapó egy-egy bánatos felfohászkodása. Nyelve általában nehézkes, verselése döcögő, rímei igen rosszak. Haladás nincsen költői pályáján. Első verse olyan, mint az utolsó.
Históriás énekköltése sok kezdetlegessége ellenére is megihlette a későbbi magyar költőket. Verses krónikáiból a XIX. és XX. században számos elbeszélő téma került ki. Különösen nevezetes események az ő ódon feldolgozásában: Losonczy István halála, Eger vár viadala, Budai Ali basa históriája és Török Bálint fogsága.
Temesvár – sóhajt fel – nagy bizodalmatok vala, magyarok, a törökök ellen. Szívemből siratom e végvár veszését, szívemből kesergem Losonczy halálát. Mondjam-e, hogyan bánkódott a vitéz magyar úr halála után özvegyen maradt élettársa és öt árvája? Sok könnyhullással siratják vala családjuk fejét, az özvegy beöltözék fekete gyászba, szép gyermekei holtig búsulnak nagy siralomban. Sok jó adassék azonban a felséges királynak, mert vitéz Losonczy szolgálatjáért és haláláért minden várát meghagyta a hős magyar úr leányainak. Siratja Losonczyt mindenki: Magyarország és Erdély, a rác, oláh, cseh és tót nemzetség, a spanyol és a német. (Az vég Temesvárban Losonczy Istvánnak haláláról.)
Temesvár ostromának mozzanatairól elég bőven szól, de még bővebben beszéli el Eger viadalának történetét. Ismerteti a vár helyrajzát, egybeállítja a vitézek neveit, versbeszedi hősi cselekedeteiket. Sok török veszett el az ostrom idején, pirítóbb szégyent nem vallottak még a pogányok. Annál nagyobb a magyarok öröme. I. Ferdinánd király erdélyi vajdaságra emeli Dobó Istvánt, megtiszteli pénzzel és zászlóval, az egri hős viszont azt üzeni a felségnek, hogy haláláig szolgálatára lesz az ország oltalmazásában. A vitéz Gergely deák is szép jószágot kap; ő lesz Dobó István után a vár kapitánya. Csak a szegény Mecskei István jár rosszul, mert a szerencse hamar elfordul tőle s mikor haza indul feleségéhez, a várkonyi parasztok fejszével agyonverik. Gergely deák azután: «Nagy siralmat szörze várkoni póroknak, De gyilkosok kézbe nem akadának». (Eger vár viadaljáról való ének.)
Drégely várát Ali basa ostromolja. Jó vitéz Szondi György ott bent a kapitány, tőle hiába kéreti a várat vitéz Ali basa. A magyar hős elküldi két apródját Alihoz s «igen kéri basát, ő nagyságát, vitézségre tanítsa ő két apródját». Két török foglyot is ad a két magyar apród mellé, mind a négyet skárlát ruhába öltözteti, dúsan ellátja pénzzel, így küldi ki őket az ellenséges táborba; aztán elégeti minden kincsét, megöli minden lovát s kiáll a pogányok utolsó ostroma elé. «Nagy szép dárda Szondinak kezében vala, Sebesölve térdön állván ő vív vala, Romlott toron alatt által lőtték vala, Az fejét az hegyről alá vetötték vala» A basa megkeresteti a hős fejét, odaviteti testéhez s «mint oly vitéz embört nagy szépen temetteté». (Budai Ali basa históriája.)
Nem kell hinni a töröknek! A törökök hite azt tartja, hogy meg lehet csalni a keresztényt. «Bolondság tőletök fejenként magyarok, Terek álnok hitit meg nem gondoljátok.» Török Bálintnak is, ki jó vitéz vala, hitet ad a török császár, hogy nem lesz semmi bántódása, mégis megcsalja őt s elviteti Törökországba. Fohászkodik, igen sír vala s csudaképen töri magát jó Török Bálintné, zokogva csókolgatja két fiát. «Fohászkodik mostan sok gyakor sírásval Asszony-feleségöd az két szép fiadval.» Bánkódnak a magyarok, nincs örömük Török Bálint szolgáinak, néhányan tétován bujdosnak közülük. Csuda mint vágyódnak utána régi barátai, de még azok is, akik egykor ellenségei voltak. Bárcsak kiválthatnák a török fogságból szerető hívei! (Prini Péternek, Majláth Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról.)
Csak Istenben bizzatok, jámbor vitézek! Ne feledjétek, hogy a pogányok elpusztították hazátokat, levágták nemzeteteket, elhurcolták gyermekeiteket. Harcoljatok a törökkel, mert ha győztök, gazdag prédátok lesz; ha elestek, angyalok viszik mennyországba lelketeket. Ne fusson meg senki közületek, hadd vesszen a pogány: Istenben bizzatok, Jézus nevét kiáltsátok, a Szentlelket szólítsátok, így csapjatok az ellenségre! (Hadnagyoknak tanuság, mikor terekkel szömbe akarnak öklelni.)
A véres csataképek mellett kevés a derűsebb jelenet. «Sok részögös, hallgassátok erkölcsötöket, Isten ellen részögségben ti vétketöket, Mert gyakorta felejtitök ti Istentöket.» Csodálatos a részeg emberek különböző természete. Az egyik olyan mint az oroszlán, semminek véli a bajviadalt a vitézekkel; a másik játékossá lesz, mint a majom; rút féreg a disznó féreg, turkál a sárban, így esik el a részeg is, hever a sárban; némely részeg mint a kecske tombol és szökik, felugrik a magasságba, öklel, mint a kos. Van a részegek közt alázatos, garázdálkodó, imádkozó, dúló, fosztó, tolvaj; van olyan részeg, aki csak hallgat, mások igen bölcsek, ismét mások vallásos kérdésekkel vetekednek. A bor fecsegővé teszi az ittas embert, némelyeket elaltat, másokat verekedővé tesz; jámbor házastársát, jó szolgáját is megveri a részeg. Sok hazudik köztük, egyik-másik mindent igér s igen ajánlja szolgálatát. «Gondolkodnak bornemisszák, igen hallgatnak; Részögösök mit csácsognak, azt mosolyogják.» A leányok, az asszonyok és a vénasszonyok is szívesen iszogatják titokban a bort, elő-előrángatják rejtekhelyéről a boros edényt, az asztalnál nem esznek, nem isznak, mert már reggel szép sült kappant nyeltek s ott a kannácskájuk a pincében «Lantosok és hegedősök, kiknek bor lelkök, Csak borért is elzörgetnek néha szegényök.» Elszunnyad a muzsikus, elvéti nótáját, ilyenkor jót húznak bottal a hátára. Még a piaci kofák is, ezek a széken ülő tolvajok, ontják a bort magukba. Meg kell gondolnunk, a bort Isten nem azért teremtette, hogy vétkezzünk benne; igyunk bort, legyen jókedvünk, de ne vétsünk Isten ellen. Gondoljátok meg részegesek, hogy a részegséggel megbántjátok Istent. «Az ki szörzé neve Sebestyén szomjúságában, Nyirbátorban ezer ötszáz és negyven nyolcban, Udvarbírák bort nem adnak, vannak átkában.» (Sokféle részögösről.)
Az udvarbírákról és kulcsárokról – a gazdatisztekről és ispánokról – nincs jó véleménye az énekesnek. Énekében erősen átkozza ezeket a fukar, álnok, csaló embereket. Az énekes sokszor elmegy a földesúrhoz, az meghagyja, hogy jól gondoskodjanak mulattatójáról, de az udvarbírák és kulcsárok elbocsátják fülük mellett az úr parancsát. Igen, mert maguknak lopnak az úr vagyonából s megkárosítják a szegény embereket. Valóságos atyjafiai ezek a cigányoknak, olyan temérdek orcájukon az álnokság. Akasztófára méltók az udvarbírák és kulcsárok, rossz bort adnak s még ezt is vízzel keverik; pedig a boros víz nádat termel az ember orrában, nem jó az egészségnek, összeszorítja a torkot. Lőrét adnak Sebők deáknak is, nem az úr akarata szerint, hanem a kulcsár gonoszsága miatt. Ilyen a nagyidai kulcsár is: «Nem barátkozik vélem az jó borokval, Ha fiamat küldöm, illet szitokval.» (Az udvarbírákról és kulcsárokról.)
Tinódi Sebestyén a XVI. század első évtizedében született. Egyesek a fehérmegyei, mások a baranyamegyei Tinód községet tartják szülőfalujának. Dunántúli jobbágycsalád gyermeke volt, így tehát, ha ki akart emelkedni a paraszti sorból, vagy pappá kellett lennie vagy katonává. Úgy látszik, a papi pályára készült. Latin tudásáról versei tanuskodnak. Fölserdülve Török Bálint udvarában vállalt szolgálatot, a harc mezején is megpróbálta szerencséjét, de a török ellen vívott csatákban súlyosan megsebesült. Midőn vitéz urát Szolimán török szultán magával hurcolta, a hűséges udvari deák vándorútra kényszerült. Egy ideig még a dunántúli megyékben tartózkodott, később megfordult az ország minden részében s amint valami nevezetes esemény történt, mindjárt sietett azt versbe szedni. A szöveghez dallamot is készített és szerzését lant kíséretében énekszóval adta elő a táborok, várak, nemesi gyűlések és előkelőbb udvarházak népének. Vendégszeretettel látták mindenütt, több előkelő pártfogója akadt. Török Bálint fia, Török János, továbbá Verbőczy István fia, Verbőczy Imre, s főképen Nádasdy Tamás országbíró különös jóakarattal voltak hozzá és családjához. Munkásságára felhívták a bécsi udvar figyelmét is. I. Ferdinánd király 1553-ban három fiával és két leányával együtt a magyar nemesek sorába emelte és címerrel tüntette ki, úgy okolván meg a kitüntetést, hogy a nemességért folyamodó lantos az éneklés művészetével és az eseményeknek magyar nyelven való ékes megverselésével minden kortársát fölülhaladta. Az országos hírű énekmondónak Kassán háza, földje és szőlleje volt. Nem otthonában halt meg, hanem Nádasdy Tamás nádor sárvári birtokán, 1556 januárjában.
Adatok Tinódi Sebestyén életéhez:
1505 és 1510 között. – Tinódi Sebestyén születésének ideje. (Valószínű, hogy a baranyamegyei Tinód községben született, mert ifjú korában állandóan ezen a tájon, Török Bálint birtokain, tartózkodott. Tinód község helyén ma puszta van.)
1537 körül. – Dombóvárt megírja Jasonról és Medeáról szóló énekét. (Az ének versfejének bizonysága szerint ezt az első fennmaradt munkáját akkor írta, mikor balkezét nehéz seb gyötörte.)
1540 körül. – Szigetvárt megírja Judit asszony históriáját. (Ekkor a vele körülbelül egyidős Török Bálint udvarában él. Énekét «Bibliából kiszedte egy kedvében, Terek Bálintnak házánál éltében».)
1541. – Szolimán szultán Budáról Konstantinápolyba viteti Török Bálintot, Tinódi Sebestyén megírja Buda veszéséről és Török Bálint fogságáról szóló históriás énekét. (Az elfogott Török Bálint neje elbocsátja vitézeinek és szolgáinak nagy részét, Tinódi Sebestyén is távozik Szigetvárról.)
1542. – Baranyaváron megírja históriás énekét Perényi Péter, Majláth István és Török Bálint fogságáról. (Ettől az időtől kezdve sorban felkeresi a gazdag urakat, ismeri őket még Török Bálint idejéből.)
1543. – Baranya megyében megénekli Verbőczy Imrének Kászon bég hadával vívott csatáját. (Verbőczy István fia a baranyamegyei ráckozári mezőn szétverte a rabló törökök csapatát s kiszabadította a magyar foglyokat; az énekszerző felkereste a győztes hőst s kedveskedett neki versével és énekével.)
1544. – Nagyszombatban históriás éneket ír a szalkai mezőn vívott magyar győzelemről. (Ebben többek között magasztalja a hírhedt Balassa Menyhért vitézségét is.)
1547 körül. – Kassára kerül, itt Izabella királyné kassai kapitánya, Czeczei Lénárt, veszi pártfogásába. (Róla az Erdéli Históriában ezt írja az énekszerző: «Kassai kapitán az Czeczei vala, Tizenöt esztendeig várast bírta vala, Ő esze, elméje bölcseséggel vala, Nagy víg embör vala, mindenki szereti vala».)
1548. – Kassán megénekli Varkucs Tamás győztes csatáit. (Nyírbátorban megfordul Báthory András udvarában; itt szerzi a részegesekről szóló énekét.)
1549. – Kassán újból több éneket ír. (Dávid királyról; Szitnya, Léva, Csábrág és Murány váraknak elfoglalásáról.)
1550. – Kassán versbe foglalja a Németországban harcoló magyar huszárok vitézi tetteit. (Ugyanekkor: Hadnagyoknak tanuság, Kapitán György bajviadalja.)
1552. – Kassán megénekli a hajdúk szegedi vereségét és Losonczy István halálát. (Temesvár július 26-án esett el s augusztus 15-én már készen van a kassai énekszerző históriás éneke. Ugyanebben az évben szedi versbe Zsigmond király történetét.)
1553. – Kassán elkészül legterjedelmesebb munkája: az Eger viadaljáról való ének. (Eger várát több ízben meglátogatja, itt a várőrség szívesen vendégeli: «Vala Kulcsár Imre, ki jó borral tarta, Sáfár István eleven csukával tarta, Benedök kovács lovamat megpatkoltan. Históriás énekéből kivonatot készít: az Egri históriának summáját. Folyamodik I. Ferdinándhoz a magyar nemességért, a király gyermekeivel együtt nemességet ad számára s megengedi neki a nemesi címer használatát. Ez az éve nagyon termékeny. Debrecenben Enyingi Török János vitézségéről históriás éneket, Jónás prófétáról bibliai históriát ír. Erdélybe megy, itt a Kisküküllő mellett Bethlen Farkas bonyhai udvarházában a nemesúr gazdatisztjei barátságtalanul fogadják. Megátkozza őket az udvarbírákról és kulcsárokról írt költeményében. Kolozsvárt megkezdi verses munkáinak sajtó alá rendezését. Itt fejezi be Erdély históriáját és Budai Ali basa históriáját.)
1554. – Hoffgreff György sajtóján elkészül verses munkáinak kiadása: a Cronica. Kolozsvárról visszamegy Kassára. (Verses kötetének kinyomtatásához valószínűleg főrangú pártfogóitól szerezte a költséget s azután maga árulta a példányokat az előkelőbb nemesi házakban. I. Ferdinánd király még ebben az évben 50 forint jutalmat ad neki Cronicájáért.)
1555. – Kassáról elindul Egerbe, innen az év vége felé Nádasdy Tamás vasmegyei sárvári birtokára megy. (Az országbíró már régtől fogva nagyon kedvelte, többször megajándékozta s nemességének megszerzésében is hathatósan támogatta.)
1556. – Meghal Sárvárott. A vár szomszédságában fekvő Sár község temetőjébe temetik. (Nádasdy Tamást egy Perneszy nevű bizalmas embere levélben tudósítja az énekszerző haláláról: «Tinódi Sebestyén megvetvén már ezt a halandó muzsikát, elment a mennybéliekhez, hogy ott az angyalok között sokkal jobbat tanuljon».)
1559 körül. – Tinódi Sebestyén özvegye, Katalin asszony, patikát nyit Kassán, hogy fizethesse adóját és eltarthassa gyermekeit. Második férje egy Posgay György nevű szerényebb sorsú nemesember és kassai polgár. (Az énekszerző özvegyét több jólelkű magyar úr védelmezi. Többek közt Nádasdy Tamás 1559-ben Bécsből felszólítja a kassai bírót és tanácsot, hogy ne háborgassák Tinódi Sebestyén özvegyét, hadd árulhassa, ami eladó portékája van, mert elhúnyt férje élete végéig hű szolgálatokat tett neki.)
1575. – Tinódi Sebestyén fiát, Tinódi Sándort, Báthory István erdélyi fejedelem lefejezteti. Az ifjú csatlakozott az erdélyi fejedelem ellenségeihez, részt vett Békes Gáspár felkelésében, ezért a kerelőszentpáli csata után kivégezték. (Az énekszerző másik két fiának nyoma vész, két leánya férjes asszony.)
1881. – A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Szilády Áron közrebocsátja Tinódi Sebestyén összes munkáinak magyarázatos kiadását. (Régi magyar költők tára. III. kötet.)
1907. – Budapesten felállítják Tinódi Sebestyén szobrát, Bezerédi Gyula alkotását. (Az I. Ferenc József királytól a millennium emlékére Budapestnek ajándékozott tíz szobor egyike.)
Tinódi Sebestyénnek Hoffgreff György műhelyében Kolozsvárt kinyomtatott verses kötete: Cronica Tinódi Sebestien szörzese: Első reszebe Ianos Kiral halalatul fogva ez esztendeig Dunan innet Erdel orszaggal löt minden hadac veszödelmec revidedön szep notakval enökbe vadnac. Mas reszébe külömb külömb időkbe es orszagokba löt dolgoc Istoriac vannac. Colosvarba, 1554. esztendőben. – A 320 lapból álló kötetet prózában írt előszó nyitja meg: «Tinódi Sebestyén minden rendbéli tudós olvasó jámboroknak köszönetöt és Istenben való imádságot». Azért adta ki, úgymond, ezt a könyvet, hogy a hadakozó magyar vitézek emlékezetes tetteit megörökítse s példákat adjon a pogány ellenséggel való tusakodásra. «Sokat fáradtam, futostam, tudakoztam, sokat is költöttem. Igazmondó jámbor vitézektül, kik ez dolgokba jelön voltanak, érteköztem, sem adományért, sem barátságért, sem félelemért hamisat be nem írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam, ha valahol penig vétök volna benne, azt ne én vétkömnek, hanem az kiktől érteköztem, tulajdonítsátok és kérlek titöket énnekem megbocsássatok.» Az előszót követi az ajánlás: «Az hatalmas és felségös Ferdinandusnak, Rómaságnak, Magyarországnak, Csehországnak etc. királyának, énnékem kegyelmes és kegyös uramnak holtomig való hív szolgálatomat». Isten különféle ajándékokkal tüntette ki a halandó embereket s nem hagyta ki kegyelmességéből e könyv szerzőjét sem: őt azzal a malaszttal és tudománnyal szerette, hogy a hadakozásokat ritmus szerint magyar nyelven versbe foglalhassa és szép nótákkal elénekelhesse. «No azért felségös és kegyelmes uram, ezt gondolám magamban, hogy ez szegín Magyarországba az pogán terek császár miatt lött sok veszödelmekbe és az felségöd vitézinek elesésökbe és vitézségökbe, nyereségökbe Cronicába beírnék, kivel felségödnek hív szolgálatomat jelönteném és kedvét lelném: mert jól tudom az bölcs fejedelmeknek erkölcsöket, hogy minden ujságnak irását örömest látják és olvassák. Vagy nyereség avagy veszteség, de róla megemléközni gyönyörüség.» Alázatosan kéri felséges urát: fogadja könyvét kegyelmesen; ha pedig vétek volna irásában, bocsásson meg méltatlan szolgájának. Isten ajándékozza meg őfelségét szent malasztjával, hogy a pogány ellenség ellenében szerencsésen oltalmazhassa népét.
A Cronicában közreadott verses munkái. – Erdéli historia. (Erdély története János király halálától János Zsigmondnak Lengyelországba való távozásáig. Legtöbbet Fráter György dolgaival foglalkozik. A kiváló államférfiúról nincs jó véleménye; erőszakos, ravasz, pénzvágyó embernek rajzolta; szemére veti árulásait; de nem tagadja, hogy nagyeszű ember volt: «Nám mely csudálatos vala bölcsesége! Ő minden dolgában nagy esze, elméje, Ha akarta császár, királ szemét békötte, Azt mint ő szerette, mindkettő úgy viselte.» Akkor ölték meg, mikor lefüggesztett fővel imádkozott egy kis házban; lemetszett jobb fülét felküldték Bécsbe a királynak: sok jó szolgái s atyjafiai, a horvát urak, siratták, de mások, akik sok kárt vallottak miatta, örültek vesztének. Kegyetlenségéért kegyetlen lőn halála. Hetven napig még testét sem temették el: «Innét példát vehettök ti kegyetlenök, Az köznépen ti ne kegyetlenködjetök». – Szegedi veszedelem. (Szeged városát elfoglalja ötezer hajdú és hétszáz halász, a török őrség a szegedi várba menekül, a győztes hajdúság a város magyar népével együtt vígan mulatozik. «Nagy Isten igéjét ők bizon nem vevék, Jámbor prédikátort várasból kiküldék, Istennek jótettét ők ezzel fizeték, Ily éktelen dolgokon Isten megbosszankodék, Elvevé hajdúkról irgalmas szemeit, Reájok szállítá haragos fegyverit.» Egyszerre csak megérkezik Ali budai basa, egyesül a várba szorult törökökkel, levágja a hajdúkat, a lakosság egy részét rabságba hajtja, másik részének levagdostatja az orrát. Ó ti balgatag hajdúk! Kardra vitézek vagytok, de a hadakozásban bolondok vagytok, vezéreiteknek nem engedelmeskedtek, nem hisztek Jézus Krisztusban, részegeskedtek, káromkodtok, fajtalankodtok. «Nagy Isten igéjét, kérlek, hallgassátok. Próféták módjára ti hadakozjatok.») – Az vég Temesvárban Losonczy Istvánnak haláláról. (A törökök a vár bevétele után a vitéz magyar urat lefejezik, fejét szalmával kitömik, bőrét a szultánnak küldik.) – Budai Ali basa históriája. (Ali basa elfoglalja Veszprémet, Drégelyt, Szécsényt s így érkezik Hollókő alá. Ennek a várnak két kapitánya van: Csák Imre és Száki András. «Imre megijedött, András vitéz vala.» Mikor András vonakodik feladni a várat, Imre pártos katonáival rátámad s «Hegyes tőrrel társát általveri vala, Ha akkor ő kezét meg nem ragadják vala». Az őrség a várat átadja a basának, Ali szabadon bocsátja a két kapitányt, de Imre nem maradhat meg a magyarok között. «Őt addég kergeték, szökék Terekországba.» A törökök nagy örömmel vonulnak be Budára, azután újból megindul a basa s megveri I. Ferdinánd király német hadvezérét, Ördög Mátyást. Elfoglalják Szolnok várát is. Itt Nyári Lőrinc kapitány mellől megszökik az egész őrség, a kapitány egymagában áll ki a vár kapujába s életre-halálra harcol a benyomuló ellenséggel. «Ezen lőn öröme ott az fő basának, Hogy Szolnok vára lőn kezében császárnak, Örömökben Alláht, Alláht kiáltának. Sok szerszámot várvíváshoz ott találának.») – Eger vár viadaljáról való ének. («Ti magyarok már Istent imádjátok, És őnéki nagy hálákat adjatok, Jelösben Tiszán innét kik lakoztok, Egri vitézeknek sok jót mondjatok.» Dobó István főkapitány és Mecskei István kapitány fölesküsznek I. Ferdinánd és Oláh Miklós egri püspök hűségére s nagy erővel készülnek a török ellen. Kevesen vannak a várban, segítséget kérnek mindenkitől. A nemesek a szikszói gyűlésen csúfondáros hangon utasítják vissza Mecskei István kérését: «Vár-tartásra ha elegen nem voltatok, Mire egri tisztben ti maradtatok? Azért, ha az koncával jól laktatok, Az levét is reá ti megigyátok». Az ostrom idején még a nők is elszántan harcolnak s Amhát basa sírva szidja Ali basát «Mennyit jártam mind ez szélös világban, Sok várakat vívtam sok országokban, Jobb vitézökre sem találtam házban, Mint ez rossz akolnak vélt Egör várában.») – Egri históriának summája. (Az egri magyar győzelem története rövidebb feldolgozásban.) – Enyingi Terek János vitézsége. (A rabságba hurcolt Török Bálint fia, Török János, Déva mellett szétveri és felkoncolja a törököket. «Szeretettel hallá ezt Erdélország, Ez úrfiat idvezlé nagy sokaság, Éltesse és tartsa az Szent háromság. Övé legyen holta után mennyország.» Az ilyen vitéz úrfi ellen ne szóljon senki, mert bizony kevés úrfi harcol a törökökkel. «Kár, hogy ez úrfit elő nem veszitök, Hogy valami tiszttel nem szeretitök, Hozzá sietnének szegén vitézök, Híven szolgálnák országtok, földetök.») – Károl császár hada Saxoniába, ott kurfirstnak megfogása. (I. Ferdinánd király magyar huszárokat küld császári bátyja segítségére, a magyar legények a mühlbergi csatában vitézül harcolnak János Frigyes választófejedelem ellen, az egyik huszár elfogja magát a Kurfürstöt is: «Termete az magyarnak kicsin, vala, de Kurfirstnak oly nagynak látszik vala, Kinek neve az Luka Józsa vala, Fogollyá magát ő annak adta vala». Maga Károly császár mond köszönetet a huszároknak, mire a marcona legények egész Magyarország nevében könyörögni kezdenek a felségnek: jöjjön egész erejével Magyarországba, harcoljon velük együtt a pogányok ellen, űzze ki Isten segítségével a törököket: «Im mi felségödért az mi hazánkat, Elhagytuk fiunkat, házastársunkat, Nem néztük ily messze fáradságunkat, Felségödért nem szántuk halálunkat.» A huszárok könyörgését Oláh Miklós püspök tolmácsolja s a császár megígéri: «Vitézök, ha élhetek ez világba, Megsegéllek titöket országtokba».) – Szitnya, Léva, Csábrág és Murán váraknak megvevése. (Az országgyűlés határozatából a király parancsára gróf Salm Miklós lerombolja a felvidéki magyar rablóvárakat Balassa Menyhért várait is elfoglalják, őt magát régi érdemeivel mentegeti az énekszerző: «Tudjátok jól szolgált ő ez szegin országnak». Murányvár urát, Basó Mátyást, egyik jobbágya kötözi meg, mikor szökni próbál. Salm Miklós lefejezteti a gonosztevőt. Sajátságos, hogy az énekszerző részvéttel nézi a rabló várurakat s nem örül vesztüknek, holott megfenyítésük az ország akarata volt. Ennek az a magyarázata, hogy a lantos sok jót élvezett Balassa Menyhérttől és társaitól.) – Dávid királ mint az nagy Góliáttal megvitt. (A verses bibliai történet jó példa a magyar vitézeknek: a próféták módjára kell hadakozni, nem szabad nyomorgatnia népet, nem aranyért és ezüstért kell harcolni, hanem az országért és Istenért.) – Judit asszon históriája. (Ebből a bibliai történetből is tanulhatnak a magyar vitézek. Éljenek az isteni parancsolat szerint s akkor minden ellenségüket megverik.) – Hadnagyoknak tanuság, mikor terekkel szömbe akarnak öklelni. (Szükséges, hogy a hadak vezetői megtanulják az igazi hadakozás módját. «Példa néktök prófétáknak hadok, Ha úgy jártok, Istenben áldattok.») – Szulimán császár Kazul basával viadaljáról. (Részlet a török-perzsa háborúk történetéből. «Szultán Szulimán császár nagy hatalma, Nem sok héján mint bölcs Sándor hatalma, Az jó Isten már hatalmát megrontsa, Az keresztyén népet már feltámassza.») – Sokféle részögösről. (Forrásai: a Szentírás, a Gesta Romanorum és valamelyik középkori latin vers.) – Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról. (Hogyan foglalja el Szulimán szultán Budát s hogyan viteti rabságba Török Bálintot?) – Prini Péternek, Majlát Istvánnak és Terek Bálintnak fogságokról. (Mind a három magyar urat Szulimán szultán veti fogságba. «Bolondság tőletek fejenként magyarok, Terek álnok hitit meg nem gondoljátok, Maga csak tőlem is sokszor hallottátok, Sok fejedelmeket mint csaltak, tudjátok.») – Verbőczy Imrének Kászon hadával kozári mezőn viadalja. (A vitéz főispán kétszázhúsz magyar rabot szabadít ki egyik csatájában. «Ti szegin magyarok nagy öröm tinektök, Az terek kézébe mikor foglyá estök, Ott magyar vitézök lesznek segítségtök, Kik miatt szabadság hamar leszen néktök.» Az énekszerző nagy szeretettel említi Verbőczy Imrét: «Éljen jó Verbőczy sokat ez világban, Isten őt megtartsa jó akaratjában, Híven szolgálhasson ez szegin országban, Ki ezt szörzé vagyon jó akaratjában».) – Az szalkai mezőn való viadalról. (Három vitéz felvidéki magyar úr, köztük Balassa Menyhért, tönkreveri a törökök egyik csapatját. «Kár nélkül magyarok haza indulának, Az szép nyereségön nagy hálát adának, Felségös királnak ajándékot adának.») – Varkucs Tamás idejébe lött csaták Egörből. (Dobó István előtt Varkucs Tamás volt Eger kapitánya, a törökökön sok győzelmet aratott.) – Kapitán György bajviadalja. (Hollókő várának egyik daliája, Kapitán György, páros viaskodásra hívja ki Szonda várának híres török vitézét, Hubiár agát. «Jó legényök, vitézök végházakban, Vannak gyakran terekkel bajvívásban, Az körösztyén hitért gyakor harcokban És jó hírért, névért sok országokban.» A bajvívás a bujáki réten megy végbe, mind a két vitézt sok bajtársa kíséri, párbajbírák ügyelnek a mérkőzés becsületességére. A két vitéz egymásnak nyargal; kopjával, karddal, buzogánnyal vagdossa egymást; patakokban folyik a vérük; végül a párbajbírák megszüntetik a küzdelmet. «Ketten egymástul ők búcsút vevének. Seregökhöz ők nagy vígan menének, Fegyverökből szépön levetközének, Az Istennek nagy hálaadást tőnek.») – Az udvarbírákról és kulcsárokról. (Komor hangú ének: «Lefüggesztett fővel leszegik nyakam; Két szömöm világa vagyon homályban, Az én író kezem reszket az pennám, Fejem szédülögve nagy gondolkodván». Bocsánatkéréssel kezdi énekét, de meg kell mondania, milyen gazok a nemesurak tiszttartói. Éneke végén javulásra inti az álnok atyafiakat: «Adjon Isten nékik oly jó mulasztot, Táplálják jó borral Sebők deákot, Véle egyetömben jó szolgálókat, Fejökre ne várják az rút átkokat».)
Egyéb verses munkái. – Zsigmond király és császárnak krónikája és lött dolgai renddel irattattak. (Szövege Heltai Gáspár 1574. évi Cancionaléjában és Petrovay Miklós XVII. századi kéziratos énekeskönyvében maradt fenn. A terjedelmes históriás éneknek két ismertebb része: Kont István halála és Tar Lőrinc pokoljárása. Kont István történetének a Turóczi-féle latin krónika a forrása. «Dúl-fúl vala király nagy haragjában», mert harminckét magyar úr nem akar neki udvarlani Budában. «Vitézek ott harmincketten valának, Kiket sokszor hegedősek csácsogtak, Ezek széjjel az alföldön lappangtak, Udvarlani királynak nem akartak.» A vitézeket vezérükkel, Hédervári Kont Istvánnal együtt, elfogják és lefejezik; velük együtt hal Kont István apródja, Csóka is. «Csóka bátran az királynak ezt mondá: Mint olyan cseh disznót ő nem uralná!» Tar Lőrinc története nincs meg a Turóczi-féle latin krónikában. Forrásáról ezt mondja a lantos: «Énekben hallottam, vagy volt, vagy nem volt, Tar Lőrinc hogy pokolba bément volt, Egy tüzes nyoszolyát ő ott látott volt, Négy szeginél négy tüzes ember áll volt». A nyoszolyát egy tüzes kádfürdővel együtt Zsigmond királynak tartogatta a túlvilági igazságszolgáltatás, hogy megtorolja a király sok paráználkodását. «Ezt császárnak Tar Lőrinc megmondá, Ezt felelé: lészen arról nagy gondja, Mint ő ágyát pokolból kiiktassa És hogy mennyországra igazgathassa.» A király templomot épített, papjainak jószágokat adott; igaz, hogy emiatt el is zálogosította a szepesi városokat. «E királynak viadalja sok vala, De diadalma igen ritkán lött vala.») – História Zsigmond császárnak fogságáról és szabadulásáról. (Az előbbi verses krónika kiegészítő része. Egy XVI. századi nyomtatvány töredéke.) – Az János király fiáról való szép krónika. (János Zsigmond erdélyi fejedelem ifjúságának versbe foglalása. Szövege a Decsi-kódexben.) – Jasonról és Medeáról. (A regényes verses elbeszélés ezzel az ókori tárgyú széphistóriával jelenik meg irodalmunkban. Szövege a Csereyné-kódexben.) – Jónás prófétáról. (Verses bibliai história töredéke. Szövege a Lugossy-kódexben.)
Tinódi Sebestyénnek nincs költői nyelve, nincsenek hasonlatai és képei, nincs érzéke a kompozicióhoz, hőseit sem tudja egyéníteni, de azért hangjában itt-ott mégis van melegség, kifejezéseiben van némi közvetlenség s mindenekelőtt van benne a kort és embereket s az akkori idők költői stílusát és világfelfogását jellemző sok érdekes részlet.
Az olvasókhoz intézett megszólításai és énekeinek tartalmi jelzései:
Sok csudák közül halljatok egy csudát:
Mint elvesztétök az vég Temesvárat,
Benne vesztétök jó Losonczy Istvánt
Sok jó vitézzel; szánjátok halálát.
(Az vég Temesvárban Losonczy Istvánnak haláláról.)
Halljátok már Ali basa bölcseségét,
Budából hadával gyakran kiütését,
Nyolc várnak, kastélynak romlását, vevését,
Az Ördög hadának bölcsen megkerülését.
(Budai Ali basa históriája.)
Summáját írom Egör várának,
Megszállásának, viadaljának,
Szégyönvallását császár hadának,
Nagy vigasságát Ferdinánd királynak.
(Egri históriának summája.)
Ez elmult gonosz üdőket beszélöm,
Vitéz Terek Jánosról emléközöm,
Mert jó híre-neve öröm énnéköm,
Atyja halálán keserög én lelköm.
(Enyingi Terek János vitézsége.)
Históriás énekeinek befejezései s a maga személyéről tett nyilatkozatai.
Ennek lőn írása az jó Kolozsvárban,
Tinódi Sebestyén könyv-nyomtatásában,
Szerzé nagy búvában egy hideg szobában,
Gyakran fú körmébe, mert nincs pénz tarsolyában.
(Budai Ali basa históriája.)
Ezt ki szörzé nagy betegös voltában,
Kéncsös Kassában egy füstös szobában,
Tinódinak hijják mind ez országban,
Ezerötszáz és az ötvenháromban.
(Eger vár viadaljáról való ének.)
Sebestyén deák az kincses Kassába
Az végekről gondolkodik magába,
Írta ezerötszáz és negyvennyolcba,
Hideg télben fú körmében házába.
(Varkucs Tamás idejébe lőtt csaták.)
Ezerötszáz íránk ötvenháromban,
Aranylábú Debrecen várasában,
Tinódinak hijják mind ez országban,
Szerzé búban egy puszta kamorában.
(Enyingi Terek János vitézsége.)
Mint elvesztétök az vég Temesvárat,
Benne vesztétök jó Losonczy Istvánt
Sok jó vitézzel; szánjátok halálát.
(Az vég Temesvárban Losonczy Istvánnak haláláról.)
Halljátok már Ali basa bölcseségét,
Budából hadával gyakran kiütését,
Nyolc várnak, kastélynak romlását, vevését,
Az Ördög hadának bölcsen megkerülését.
(Budai Ali basa históriája.)
Summáját írom Egör várának,
Megszállásának, viadaljának,
Szégyönvallását császár hadának,
Nagy vigasságát Ferdinánd királynak.
(Egri históriának summája.)
Ez elmult gonosz üdőket beszélöm,
Vitéz Terek Jánosról emléközöm,
Mert jó híre-neve öröm énnéköm,
Atyja halálán keserög én lelköm.
(Enyingi Terek János vitézsége.)
Históriás énekeinek befejezései s a maga személyéről tett nyilatkozatai.
Ennek lőn írása az jó Kolozsvárban,
Tinódi Sebestyén könyv-nyomtatásában,
Szerzé nagy búvában egy hideg szobában,
Gyakran fú körmébe, mert nincs pénz tarsolyában.
(Budai Ali basa históriája.)
Ezt ki szörzé nagy betegös voltában,
Kéncsös Kassában egy füstös szobában,
Tinódinak hijják mind ez országban,
Ezerötszáz és az ötvenháromban.
(Eger vár viadaljáról való ének.)
Sebestyén deák az kincses Kassába
Az végekről gondolkodik magába,
Írta ezerötszáz és negyvennyolcba,
Hideg télben fú körmében házába.
(Varkucs Tamás idejébe lőtt csaták.)
Ezerötszáz íránk ötvenháromban,
Aranylábú Debrecen várasában,
Tinódinak hijják mind ez országban,
Szerzé búban egy puszta kamorában.
(Enyingi Terek János vitézsége.)
Az eseményekből levont tanulságai s a jámbor olvasókhoz szóló oktatásai:
Ti jó keresztyénök tegyünk áldozatot,
Hogy Isten hallgasson tőlünk imádságot
És megszabadítsa jó Terek Bálintot,
Hívön szolgálhassa ez szegin országot.
(Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról.)
Tudjátok magyarok hírősök valátok,
Míg nagy szeretettel egymást hallgatátok,
De mihelt köztetök ti meghasonlátok.
Ottan országtokban im mint pusztulátok!
(Prini, Majláth és Terek Bálintnak fogságokról.)
Magyarok kik vannak terek kéz alatt,
Azok vannak nagy inség, rabság alatt,
Vajjon s ki kívánna lakni az alatt
Vagy uralnia szancsákot és basát?
(Varkucs Tamás idejébe lött csaták.)
Jobb vitéz magyarnál bizony nem volna,
Sem török, némöt, olasz jobb nem volna,
Csak az igaz szeretet köztök volna
És jó vitéz vezér előttök volna.
(Károl császár hada Saxoniába.)
Hogy Isten hallgasson tőlünk imádságot
És megszabadítsa jó Terek Bálintot,
Hívön szolgálhassa ez szegin országot.
(Buda veszéséről és Terek Bálint fogságáról.)
Tudjátok magyarok hírősök valátok,
Míg nagy szeretettel egymást hallgatátok,
De mihelt köztetök ti meghasonlátok.
Ottan országtokban im mint pusztulátok!
(Prini, Majláth és Terek Bálintnak fogságokról.)
Magyarok kik vannak terek kéz alatt,
Azok vannak nagy inség, rabság alatt,
Vajjon s ki kívánna lakni az alatt
Vagy uralnia szancsákot és basát?
(Varkucs Tamás idejébe lött csaták.)
Jobb vitéz magyarnál bizony nem volna,
Sem török, némöt, olasz jobb nem volna,
Csak az igaz szeretet köztök volna
És jó vitéz vezér előttök volna.
(Károl császár hada Saxoniába.)
Toldy Ferenc rámutatott arra, hogy Tinódi Sebestyén nemcsak a legtermékenyebb volt a XVI. század dalnokai között, hanem az események részleteinek lelkiismeretes kifürkészése miatt is érdemes a figyelemre. Költői alakítást hiába keresünk nála, nyelve és verstechnikája műveletlen és gondatlan. Költőisége a maga szerzette gyönyörű zenében van. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Szilády Áron megemlítette, hogy a buzgó énekszerző történeti hűsége nem csupán a látottak és hallottak egyszerű leírása; van mellettük bölcselkedő elem s éles megfigyelőtehetség is. Tántoríthatatlanul ragaszkodott mindahhoz, ami magyar. Lelke kétségbevonhatatlanul költői lélek, bár énekei távol vannak attól, hogy a költőiséget és egységes alkotást kereső olvasót kielégíthessék. Nyelve a históriai anyag halmaza alatt sokszor szinte nyög és görnyedezik s csak olyankor válik lendületesebbé, mikor a lajstromozni való adatok ritkulnak. Lírai részleteinek természetes hangja és jól eltalált kifejezései ma is meghatók. (Régi magyar költők tára. III. köt. Budapest, 1881.) – Beöthy Zsolt szerint Tinódi Sebestyén nyelvre és verselésre nézve jelentéktelenebb kortársai mellett is elmarad, de históriai lelkiismeretessége mellett tiszteletet érdemel az a forró hazaszeretet és erkölcsi bátorság, mellyel nemzete érdekében állandóan inti és feddi a pártoskodó nagyokat, jóllehet azoknak kegyelméből tengette életét. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Bodnár Zsigmond szerint figyelembe kell vennünk, hogy egykorú események feldolgozásában nagyon bajos a költőnek változtatnia közismert dolgokon. Tinódi Sebestyén nem is akart változtatni rajtuk. Szerkesztés és jellemzés nélkül elmondott eseményei érdekesség nélkül folynak, képzelete nem működik. Lapokon keresztül csak neveket sorol fel krónikás hűséggel. Politikai felfogása olyan, mint kortársaié; szereti azokat, akiket a közvélemény szeret, gyűlöli az egykorúak által gyűlölteket. Környezetének messzeterjedő visszhangja maradt, szolgává azonban nem süllyedt, legfölebb a hála vezette énekeiben. (A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891.) – Horváth Cyrill szerint Tinódi Sebestyén nem volt költő, de verses könyve mégis értékes. Több volt száraz krónikásnál: volt meleg szíve s ez a meleg, komoly, nemes szív ott dobog írásaiban. Kora lelkébe hatolt, a közérzületet tolmácsolta, szövegei és dallamai a nemzeti lélekből fakadtak. Kortársai örömmel hallgatták énekét, a későbbi történetírók kiaknázták történeti anyagát, az utókor epikusai kiváló műveket alkottak költői feldolgozásra alkalmas részleteiből. (A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899.) – Badics Ferenc szerint Tinódi Sebestyén a nemzeti egységre való törekvés hirdetésével olyan mély belátást tanusít, hogy ezzel messze megelőzi kortársait. Elbeszélésének hűségében oly megbízható, hogy szavai históriai forrásként idézhetők. Költői gyöngeségeit dallamainak szépségével feledtette közönsége előtt. (XVI. századi elbeszélő költészetünk. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.) – Mészöly Gedeon vizsgálat tárgyává tette nyelvét is. Míg régebben azt vélték, hogy az egész országot bebarangoló lantos vándor-élete ingadozóvá tette nyelvjárását s dunántúli kiejtése a tiszántúli nyelvhasználattal keveredett, Mészöly Gedeon rámutatott arra, hogy a nyelvkeveredést nem szükséges feltételezni, mert a dunántúli vidékeken megtalálható mind az e-ző, mind az ö-ző nyelvjárás. (Tinódi Sebestyén. Nagykőrös, 1906.) – Dézsi Lajos szerint Tinódi Sebestyén politikai tekintetben pártatlanságra törekedett, Ferdinánd-párti volt, de János király pártját is törvényesnek ismerte el; vallási tekintetben türelmesség és óvatosság jellemzi, a reformáció tanításait elfogadta, de a hitfelekezeti ellentéteket nem feszegette; históriás énekeinek az igazmondás a fő jellemvonása; lelkiismeretessége igen nagy volt, csak az a baj, hogy nem a költő, hanem a leltározó szemével látott; szemléltetni nem tud, előadása nagyon egyhangú, alakjai többnyire elmosódottak; az anyag elrendezéséhez nem értett, nem tett különbséget a fontos és kevésbé fontos adatok között, válogatás nélkül vett bele mindent énekeibe; mindezek ellenére is történeti jelentőségűek az érdemei. (Tinódi Sebestyén. Budapest, 1912.) – Pukánszky Béla fejtegetései szerint német kapcsolatai is vannak munkásságának: aktuális eseményeket tárgyaló énekei a Zeitungssängerek tudósításaira emlékeztetnek, állandóan visszatérő fordulatai közösek a Spielmannok kifejezéskészletével. (Sebastian Tinódi und der deutsche Zeiturlgsgesang. Berlin, 1927.)
A Tinódi-dallamok az 1850-es évektől kezdve foglalkoztatták a magyar zene fejlődésének kutatóit. Az érdemes históriás énekszerző irodalmi hagyatékának megítélésében nem volna igazságos dolog pusztán szövegeire szorítkozni, hiszen ő maga is fontosabbnak tartotta az éneklést. Nehezen mozgó verssorainak a dallam adott életet és lendületet, szövegeinek prózaiságát a közvetlen zenei előadás tette költészetté, a melódiákba az énekmondás színezése öntött vonzó erőt. Ezeknek a melódiáknak megfejtésével legelőszőr Mátray Gábor foglalkozott behatóan. Mint kiváló zenetudós nemcsak leküzdötte a Tinódi-dallamok leolvasásának nehézségeit, hanem számos melódiát helyesen is fejtett meg, a nehéz helyeket megnyugtató módon értelmezte. Zenetörténeti publikációja nagy hatást keltett. (Történeti, bibliai és gúnyoros magyar énekek dallamai a XVI. századból. Pest, 1859.) – Mátray Gábor szerint Tinódi Sebestyén dallamai nem a népdalköltészetben gyökereztek, hanem az akkor divatozó műzenében. A Tinódi-dallamokról Mátray Gábornak és kortársainak igen jó véleményük volt, míg Liszt Ferenc kevésre becsülte őket. (A cigányokról és a cigányzenéről Magyarországon. Pest, 1861.) – Körültekintően tárgyalta az ide tartozó kérdéseket Szabolcsi Bence. Szerinte Tinódi Sebestyén dallamaival: a régi magyarság első reprezentáns műzenéje jelenik meg Európa zenéjében. Ezt a műzenei megnyilatkozást a külföldi zenei áramlatokhoz erős szálak fűzik, de van kapcsolata a magyar népzenével is. Az értekező újból közzétette Tinódi Sebestyénnek mind a huszonnégy dallamát s melléjük csatolta zenei megoldásukat. A dallamok egy részének átírása megegyezik Mátray Gábor melódia-értelmezéseivel, másik része különbözik a hetven év előtti megoldástól. (Tinódi zenéje. Zenei Szemle. 1929. évf. Külön melléklet: Tinódi Sebestyén dallamai.)
Kiadások. – Tinódi Sebestyén: Cronica. Kolozsvár, 1554. (A szövegbe nyomtatott kóták az énekek dallamait is megőrizték.) – Heltai Gáspár: Cancionale azaz históriás énekes könyv. Kolozsvár, 1574. (Ebben a Tinódi-féle Cronica több darabja, azonkívül a Zsigmond királyról szóló verses krónika.) – Bornemisza Péter: Énekek három rendben. Detrekő, 1582. (A Dávid királyról szóló bibliai história szövegének új kiadása.) – Toldy Ferenc: A magyar nyelv és irodalom kézi könyve. I. köt. Pest, 1855. (Szemelvények.) – Mátray Gábor: Történeti, bibliai és gúnyoros magyar énekek dallamai a XVI. századból. Pest, 1859. (A dallamok megfejtése énekre és zongorára átírva.) – Knauz Nándor: Tinódi Sebestyénnek eddig ismeretlen versezete Zsigmond királyról. Pest, 1871. (A kisebbik Zsigmond-krónika kiadása.) – Toldy Ferenc: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Szemelvények.) – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. III. köt. Tinódi Sebestyén összes művei. Budapest, 1881. (Bevezetéssel és jegyzetekkel ellátott teljes kiadás.) – U. az: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896. (A Jónás prófétáról szóló énektöredék közlése.) – Tinódi Sebestyén: Budai Ali basa históriája. Jegyzetekkel kísérte Szilády Áron. Budapest, 1899. (Olcsó Könyvtár.) – Tinódi Sebestyén válogatott históriás énekei. Bevezetéssel ellátta Perényi Adolf. Budapest, 1899. (Magyar Könyvtár.) – Tinódi Sebestyén válogatott krónikás énekei. Bevezetéssel ellátta Bartha József. Pozsony és Budapest, 1904. (Segédkönyvek a magyar nyelv és irodalom tanításához.) – A régi magyar költészet. Bevezetéssel ellátta Ferenczi Zoltán. I. köt. Budapest, 1904. (Remekírók Képes Könyvtára.) – Dézsi Lajos: Tinódi Jason király históriája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1911. évf. (A Jasonról és Medeáról szóló széphistória szövege.) – Szabolcsi Bence: Tinódi Sebestyén dallamai. Külön melléklet a Zenei Szemle 1929. évf.-hoz. (Az 1554. évi Cronica kótáinak hasonmása és mai kótatípusokban való átírása a közlő értelmezése szerint.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar történeti költészet Zrínyi előtt. Bécs, 1850. – U. az: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: Magyar költők élete. I. köt. Pest, 1870. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. I. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. III. köt. Budapest, 1881. – Erdélyi Pál: A XVI. és XVII. századi históriás énekek. Magyar Könyvszemle. 1886. évf. – Kemény Lajos Tinódi Sebestyén életéhez. Figyelő. 1886. évf. – U. az: Újabb adatok Tinódi Sebestyén életéhez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1887. évf. U. az: Tinódi Sebestyén életéhez. Történelmi Tár. 1888. évf. – U. az: Tinódi Sebestyén és családja történetéhez. U. o. 1899. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. VI. köt. Budapest, 1896. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Acsády Ignác: Tinódi Sebestyén. Budapesti Szemle. 1899. évf. – Kemény Lajos: Tinódi Sebestyén családja. Századok. 1901. évf. – Szádeczky Lajos: Tinódi Sebestyén címeres nemeslevele. Erdélyi Múzeum. 1901. évf. – Schönherr Gyula: Tinódi Sebestyén címeres nemeslevele. Turul. 1902. évf. – Németh Béla: Szigetvár története. Pécs, 1903. – Kemény Lajos: Tinódi Sebestyén életéhez. Irodalomtörténeti Közlemények. 1905. évf. – Badics Ferenc XVI. századi elbeszélő költészetünk. Képes magyar irodalomtörtént. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Mészöly Gedeon: Tinódi Sebestyén. Nagykőrös, 1906. – Bodola Gyula: Dobó István a magyar költészetben. Kolozsvár, 1908. – Kárffy Ödön: Tinódi Sebestyén halála. Századok. 1908. évf. – Kemény Lajos: Tinódi unokái és veje. Irodalomtörténéti Közlemények. 1908. évf. – Ujvárossy Szabó Gyula: A magyar verses oktató költészet története. Budapest, 1910. – Dézsi Lajos: Tinódi Jason király széphistóriája. Irodalomtörténeti Közlemények. 1911. évf. – U. az: Tinódi Sebestyén. Budapest, 1912. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIV. köt. Budapest, 1914. – Pukánszky Béla: Sebastian Tinódi und der deutsche Zeitungsgesang. Aus den Forschungsarbeiten der Mitglieder des Ungarischen Instituts und des Collegium Hungaricum in Berlin, dem Andenken Robert Gragger gewidmet. Berlin, 1927. – Farkas Gyula: A reformáció korának irodalma. Debreceni. Szemle. 1929. évf. – Szabolcsi Bence: Tinódi zenéje: Zenei Szemle. 1929. évf.
