TOLDI MIKLÓS HISTÓRIÁJA.
TOLDI MIKLÓS HISTÓRIÁJA.
A HISTORIÁS énekmondók egyike, ILOSVAI PÉTER, versbeszedte egy nagyerejű biharmegyei nemesúrnak, Toldi Miklósnak, élettörténetét. E, részben mondai tárgyú, verses munkának, Toldi Miklós históriájának (1574.), hőse csodálatos erejű ember és bűnös csavargó, győzhetetlen vitéz és közönséges rabló, rettegett lovag és üldözött gyilkos egy személyben.
«Mostan emlékezem az elmult időkről, Az elmult időkben jó Tholdi Miklósról, Ő nagy erejéről, jó vitézségéről, Csuda, hogy mindeddig sem emlékeztünk erről.» Az énekmondó gyakran eltünődött azon, hogy a többi énekszerző megfeledkezett a nagyerejű hősről. Keveset olvasott róla a krónikákban is. «Írtak akkor ezer háromszáz és húszban, Tholdi Miklós hogy születék Nagy Faluban, Velencei Károly vala királyságban, Erős, vastag gyermek Tholdi kicsin korában.» Toldi Miklós bátyja, Toldi György, Nagy Lajos királyt szolgálja Buda várában, maga Toldi Miklós otthon lakik édesanyjával. «Otthon Tholdi Miklós lakik az anyjával, Lát minden dologhoz az béres szolgákkal, Hatalmas erejét nézik nagy csudával, Nagy malomköveket emelget egy karjával.» A húsz esztendős legénynek olyan ereje van, hogy mikor bátyja megjön Budáról s szolgái rudat hánynak vala, ő kétannyira eti a rudat. Toldi György nagyon megharagszik, mert öccse megöli egyik szolgáját; Miklós réten és nádon bujdosik; édesanyja táplálja élelemmel; végre bátyja megkegyelmez neki. Mikor Laczfi András nádorispán átvonul seregével Nagyfalu határán, Miklós újra megmutatja nagy erejét: «Nyomó-rudat félkezével kapta vala, Buda felé útat azzal mutogat vala.» Ismét gyilkosságba esik, bujdosni kezd, Pestre megy, bánatában aláfüggeszti fejét, nincs pénze, koplal, ott ólálkodik a tehénvágó hídnál. «Pokol-fene bika szarvon kötve, vala, Kit akkor mészáros vágni akar vala, Bika rugaszkodván kötél szakadt vala, Toldi Miklós látá, bika után fut vala.» A bikát farkánál fogva vonszolja a mészároshoz: «Ki ez dolgot látá, felette csudálá, Miklósnak akkoron sok máj adatott vala». Egy ideig a mészárosok szolgálatában áll, azután a királyi konyha cselédje lesz és szennyes fazekakat mos. Nagy erején itt is álmélkodnak. Egyszer Nagy Lajos király megkérdi: honnan való az erős legény? Megmondják neki, hogy gyilkosság miatt bujdosott el hazulról. A király megkegyelmez Miklósnak, anyja száz aranyat küld neki, így áll ki párviadalra a cseh vitézzel. «Csudálatos vala Tholdi erőssége, Keze között csehnek elolvada teste.» Hiába könyörög a cseh vitéz, levágja fejét, mert a cseh is megölte egy özvegyasszony két fiát. Más alkalommal erősen udvarol Toldi egy fiatal özvegynek, ez elunja sok üzengetését, meghívja vacsorára, hízelkedő szóval kínálgatja. «Tholdi csak ingében vetkezék azonnal, Kezde ott ugrálni nagy maga-mutatással.» Gyakorta hallottam – szól hozzá az asszony – hogy senki sem tud nálad jobban ugorni ezen a világon; ha szeretsz, kérlek, ugorj egy nagyot. A vitéz akkorát ugrik, hogy az ablakon keresztül kiesik Buda piacára: «Csak nyaka nem szegék, igen bosszonkodék, Tholdi egy imegben ott künn pironkodék, Az egy lakatoshoz bánattal bébotlék, Az lakatgyártónak ezekrül panaszkodék». A lakatgyártóval éjjel elindul egy sír kirablására, itt azonban bajba esik, mert mikor a sírból kiadja a kincseket, a lakatos visszahengeríti rá a nagy követ, úgyhogy csak virradatkor tud kivergődni a kő alól. «Ifjúságabéli több sok dolgairól, Én mostan nem szólok semmit az többiről, Szólok vénséginek csuda dolgairól, Ő nagy erejéről, szólok vitézségéről.» A német-római császár egyszer Magyarország adóját kívánja s maga elé rendeli Lajos királyt. Búsul a király, hivatja a nádort, ez vigasztalja urát, hogy majd megvívnak ők a császárral. A magyar sereg elérkezik Prága városához, ott van a császár és tizenegy királya, odalép eléjük Lajos király. «Az király oly igen megijedett vala, Ijedtében szólni egyet sem tud vala, Sarkát Tholdi Miklós úgy nyomódja vala, Sarkából királynak az vér el-kifoly vala.» A magyarok megrohanják Prágát, kirabolják a várost, most már Lajos vonja kérdőre a császárt, ez a magyarok barátságáért könyörög. Toldi Miklós megfenyegeti, a császárt és környezetét: «Meghidjétek tü ezt, tizenegy királyok, Agyatokban rontom arany koronátok, Uratokat Lajost ha jól nem szolgáljátok!» A tizenegy király fejet hajt a magyar királynak, a császár Prágában megvendégeli Lajost, ő meg Budán hívja mulatságba a magyar urakat. De egyszer Lajos király megharagszik Toldira s csak akkor kegyelmez meg neki, mikor legyőzi az olasz vitézt. Ez alkalommal Toldi barátruhában ront az olasznak: «Oktalan őnéki nagy öklelő fája; Piacon hogy nyargal, szikrázik ló patkója». Utóbb megvénül a nagyerejű bajnok s mikor Nagy Lajos király Budára gyűlésre hívja, már előre fél attól, hogy az ifjú vitézek kigúnyolják. Csakugyan megérkezik Lajos király budai udvarába, az ifjak ránéznek fehér szakállára s az egyik csúfolni kezdi: «Ez ember, azt vélem, régenten molnár volt, És az lisztes zsákot fejéhez verték volt». Igy gúnyolódik a többi is. A vén bajnok mondhatatlanul megbúsul, héttollú buzogányával megöl három vitézt s még a királyra is rárivall: «Király, ha nem nézném vitézi voltomat, Majd fejedhez verném héttollú botomat; Másszor megfeddenéd apró kölkeidet, Meg ne csúfolnáják vitézi vén fejemet». Azután hazamegy Nagyfaluba, két esztendő mulva meghal. Ma is ott van feje-csontja, szertelen temérdek agyakoponyája, nagy öklelő fája. «Vétek ez lőn benne, hogy részeges vala, Minden reménsége boritalban vala, Ő nagy erejének nem sok hasznát látá, Semmiben marháját meg nem szaporíthatá.»
Ilosvai Péter Toldi-históriája idomtalan szerkezetű, kapkodó előadású, költőiség nélkül való verses elbeszélés; bizonyos azonban, hogy emlékezetbe erősen benyomuló mozzanatai, jóízű mondásai s vonzó módon naiv fordulatai vannak. Mindennek inkább mondható, csak unalmas históriának nem. Míg a legtöbb régi magyar elbeszélő költemény elolvasása fárasztó dolog, ezt a verses munkát többször is szívesen elolvassa az ember. Különös furcsaságait mosollyal kisérjük.
Irodalomtörténetíróink régebben azt hitték, hogy Toldi Miklós soha nem élt s alakját csak a magyar nép képzelete teremtette meg. Utóbb kiderült az igazság: Toldi Miklós biharmegyei földesúr Nagy Lajos király uralkodása alatt mint híres csapatvezér Olaszországban vitézül végigharcolt néhány hadjáratot. Nevét a magyar nép századok mulva is emlegette. Ilosvai Péter összekapkodott néhány darabot a nép ajkán élő mondák közül s ezekhez a hézagos töredékekhez hozzátoldott számos külföldi eredetű anekdotát is. Szóval nem őrizte meg eredeti tisztaságában a magyar mondát, hanem a töredékes magyar mondai részleteket idegen származású mesekivonatokkal keverte. A motívum-egyezések és motívum-hasonlóságok után vajmi kevés eredetiség marad históriájában: Toldi Miklós alakjának Nagy Lajos király személyével való egybekapcsolása, a csehországi hadjárat egy-két részlete s néhány apró epizód, adalék, vonatkozás.
Arról, hogy Toldi Miklós valóban élő személy volt, XIV. századi oklevelek tájékoztatnak. Atyját Toldi Csókának hívták, testvérét Toldi Mátyásnak, egyik rokonát Toldi Györgynek. Biharmegyei földbirtokain gazdálkodott, de alkalomadtán szívesen állott előkelőbb urak szolgálatába: a pozsonyi főispán mellett alispánságot vállalt, az esztergomi érsek udvarában a fegyveres emberek tisztje volt. Végigélte Nagy Lajos király uralkodásának negyven esztendejét; még Zsigmond király idejében is szerepelt; fiát, Toldi Györgyöt, szintén említik az oklevelek. Életének néhány kiemelkedő mozzanata az évszámok sorrendjében: 1320 köré esik születése, 1354: pozsonyi alispán, 1364: zsoldosvezér Olaszországban, 1366: gömöri főispán, 1372: hevesmegyei főispán, 1375: biharmegyei főispán: 1383: szabolcsmegyei főispán. Rendkívüli erejéről nem maradt feljegyzés, de híres vitéznek kellett lennie, mert 1365-ben, mint a pápa zsoldjában álló angol-magyar csapat egyik vezére, másfél ezer magyar legény élén küzdött az egyházi állam és a nápolyi királyság ellenségei ellen. A zsoldos-szolgálatot ebben az időben nem tartották megalázónak, a legelőkelőbb lovagok is szívesen vállalkoztak pénzért megfizetett vérontásra. Toldi Miklós és angol vezértársa félévi szolgálatot vállalt mai napig fennmaradt írásos szerződésben s feltétlen engedelmességre kötelezte magát vitézeivel együtt.
A Toldi-mondát először Toldy Ferenc vizsgálta behatóan. Szerinte Toldi Miklós őskorbeli magyar hős, olyan pogány hitregei alak, aminő a görögöknél Herakles volt. Ezt a magyar hőst a pogány magyarok hitregéiben másként hívták, de a kereszténység fölvétele után ráragadt az új név s története századról-századra csonkult és bővült. Ilosvai Péter ezt az ősmondát anjoukori alakjában állította össze. (A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867.) – Kemény Zsigmond nem hitt Toldi Miklós hitregei származásában. Szerinte ez a hős föltétlenül élő személy volt. Alakjához fűződhettek költői elemek, de a népies képzelődést meggyöngítette az ismert tények terhe. (Kemény Zsigmond tanulmányai. II. köt. Pest, 1870.) – Heinrich Gusztáv rámutatott a német Kurzibold-monda hasonlóságára. Szerinte a német Kurzibold és a magyar hős sok lényeges vonásban megegyeznek egymással. Kurzibold históriáját bárki hozzáfűzhette egy nagyerejű magyar bajnok személyéhez. De ha nem így volt is a dolog, a Toldi-mondában a magyar hős alakjai és tettei mindenesetre összeolvadtak idegen hősök alakjaival és tetteivel. Ilosvai Péter idegen meseanyagot magyarított oly módon, hogy a külföldi hős nevét fölcserélte Toldi Miklóséval s a magyar szóhagyomány népszerű alakja köré csoportosította forrásainak anyagát. (A Toldi-mondáról. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1879. évf. Továbbá ugyanezen folyóirat 1883. és 1906. évf.) – Arra a kérdésre, hogy Toldi Miklós igazán élő személy volt-e, Szilády Áron adott feleletet. Ugyanő behatóan magyarázta Ilosvai Péter verses szövegeit és a Toldi-mondához kapcsolódó kérdéseket. (Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.) – Az Ilosvai Péter munkájának értékére vonatkozó általános irodalomtörténeti felfogást Bodnár Zsigmond a következőkben foglalta össze: a XVI. századi énekszerző csak azzal kötelezte hálára az utókort, hogy megmentette a nép veszendőbe ment mondáját: egyébiránt históriája gyarló mű; hőse állatias ember; az énekszerző a költői motívumokat teljesen elhanyagolja, a szerkesztés művészetét teljesen félredobja s tudákos és moralizáló modorú életrajzfélét ad olvasóinak. (A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891.) – Fóti József kimutatta, hogy milyen meglepő a formai és tartalmi rokonság Toldi Miklós szerelmeskedésében és sírrablásában, valamint Boccaccio egyik novellájában. Ez a kettős epizód a burleszk-komikus sírrablási kudarc és az azt megelőző szerelmi felsülés, szembetünően idegen forrásból eredő betoldás. (A Toldi-monda két idegen eredetű epizódja. Irodalomtörténeti Közlemények. 1908. évf.) – Birkás Géza felhívta a figyelmet az ófrancia Vilmos-mondakörnek Rainouart nevű hősére. Ez épen olyan groteszk heroikomikus alak, mint Toldi Miklós. Élettörténetükben sok a megegyezés. Birkás Géza szerint a francia monda olasz vagy délszláv közvetítéssel szivároghatott a magyarok közé s Ilosvai Péter valószínűleg népmondák alapján írta meg munkáját. (Ilosvai Toldija s az olasz és francia Rainouart-mondák. Ethnographia. 1912. évf.) – Új elméleten alapuló magyarázattal járult a Toldi-monda problémájának megoldásához Moór Elemér. Fejtegetései szerint a Toldi-mondában két főbb réteg egyesült: az egyik eredeti magyar mesei származású, a másik külföldi germán mondákból való. Az Ilosvai Péter könyvében megőrzött Toldi-monda egyes elemei összefüggésben vannak bizonyos, ma is élő magyar népmesékkel, így különösen az Erős Jankóval és az Aranyhajúval; másrészt Toldi Miklós öregkori élményei, a prágai kaland és az olasz bajnokkal barátcsuhában való mérkőzés, könnyen levezethető a középkori német spielmann-költészet kedvelt mondaciklusából, a Dietrich-mondákból. (A Toldi-monda és német kapcsolatai. Budapest, 1914.) – Négyesy László szerint az Ilosvai Péter munkájában olvasható Toldi-monda olyan irodalmi régiség, melynek elemei évszázadokon keresztül sok forrásból verődtek össze, de ezeknek az elemeknek összetartója mégis csak a magyar szellem volt. (Az ős Toldi. Magyar Múzsa. 1920. évf.) – A mondától függetlenül álló Toldi Miklós történeti személyiségéhez értékes adatokat közölt Mályusz Elemér. (A Toldi-monda történeti alapja. Hadtörténelmi Közlemények. 1924. évf.) – Solymossy Sándor arra az eredményre jutott, hogy az Ilosvai Péter könyvében megverselt úgynevezett Toldi-monda nem volt magyar népmonda, hanem csak külföldi irodalmi hatásnak hazai visszhangja. Az Ilosvai-féle Toldi-történet számos meseeleme a XI–XII. századi francia chanson de geste-ekből ered: Toldi ifjúkora azonos mondatípus Parcival ifjúságával, ifjúságának több eleme a Havelock-Gareth-Rainouart-mondacsaládból való, az özveggyel való szerelmeskedése és a sírrablás a Parcival-folytatásokban és egy fabliauban van meg, a prágai kaland egy francia eredetű spanyol hősi ének rokona, öregkori bajvívása szintén idegen meseepizódokban gyökerezik. (A Toldi-monda keletkezése. Irodalomtörténeti Közlemények. 1924. évf.)
ILOSVAI PÉTER eleinte az abaújmegyei nagyidai református iskolában tanított, utóbb mint vándorló énekes járt-kelt az országban. Nyomtatásban közreadott históriás énekeit számos kiadásban olvasták. Curtius Rufus és Justinus latin munkái nyomán megírta Nagy Sándor históriáját. (1548.) Az újszövetségi Szentírás nyomán elkészítette Pál apostol históriáját. (1564.) Aristeas könyvét használta Ptolomeus históriájának megírásában. (1570.) Egyik alkalmi versében a gyermekek keresztneveinek jelentését magyarázta: Sokféle neveknek magyarázatja. (1568.) Mindezekben idegen forrásokból merített. Egyhangú verses kivonatolgatásában olykor közbeszőtte a maga megfigyeléseit és intelmeit is. – Egyik munkáját, a Nagy Sándorról szólót, régebben «Idari Péter»-nek tulajdonították; ilyen nevű költő azonban soha nem élt, ezt a nevet Toldy Ferenc következtette ki a Nagy Sándor-história versfőiből. Toldy Ferenc külön szólt Idari Péterről és külön Ilosvai Péterről: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854. – Szabó Károly már utalt arra, hogy Idari és Ilosvai egy személy: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – A téves személykettőség fejtegetése Szilády Áron magyarázataiban: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883. – «Selymes» Péternek Szilády Áron nevezte el Ilosvait a következő megokolással: «Ilosvai Péter deákot, ki magát egyik éneke (Szent Pál Apostol) végén csak így, a versfejekben pedig görögös latinsággal Sericeus Ilosvanus-nak nevezi, Ilosvai Selymes Péternek lehet írni. Igy senki sem tévesztheti össze ama másik, kevésbé ismeretes Ilosvai Péterrel, ki tanító volt Csengerben s 1562. évi július 22-én magát felakasztotta». (Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883.)
Kiadások. – Ilosvai Péter Toldijának első kiadásából egy példány sem maradt meg, de címét tudjuk: Az híres neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedetiről és bajnokságáról való história. Debrecen, 1574. (Utolsó versszakának tanusága szerint: «Az ki ez dolgokat szerzé bé versekbe, Az régi dolgokról lőn emlékezetben, Neve versszerzőnek vagyon versfejekben, Az ezer ötszázban hetvennégy esztendőben». A versfők értelme az, hogy Petrus Ilosvanus a maga verses históriáját Perényi István ugocsai főispánnak ajánlja. A népszerű históriának minden században több kiadása jelent meg Kolozsvár, Pozsony, Győr, Buda, Pest sajtóin.) – Gondosan magyarázott szövege Szilády Áron kiadásában: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883. (Külön az Olcsó Könyvtárban is: Budapest, 1886.) – A legrégibb fennmaradt kiadás szövege Dézsi Lajos kiadásában: Az híres neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedetiről és bajnokságáról való história. Irattatott Ilosvai Péter által. Budapest, 1924. (Az 1629. évi lőcsei kiadás egyetlen korunkra jutott példánya után készült bibliofilkiadás.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – Kemény Zsigmond tanulmányai. II. köt. Pest, 1870. – Greguss Ágost: A mesés elemekről Shakespeareban. Pesti Napló, 1874. évf. júl. 18. – Heinrich Gusztáv: A Toldi-mondáról. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1879. évf. – Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. I. köt. Budapest, 1879. – Arany János Toldijának Lehr Alberttől magyarázott kiadása 1880-ban s azután még sokszor, továbbá a nagyobbik magyarázatos kiadás: Toldi. Írta Arany János. Nyelvi és tárgyi bő magyarázatokkal ellátta Lehr Albert. Budapest, 1882. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. IV. köt. Budapest, 1883. – Komáromy András: Toldi Miklós mint mondahős. Figyelő. 1883. évf. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. V. köt. Budapest, 1897. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Bartha József: A Toldi-monda. Katholikus Szemle. 1899. évf. – Karácsonyi János: Toldi Miklós származása. U. o. 1899. évf. – Petri Mór: Szilágy vármegye monographiája. I. köt. Budapest, 1901. – Zlinszky Aladár: Toldi, a természetes ember. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1907. évf. – Badics Ferenc: XVI. századi elbeszélő költészetünk. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Fóti József: A Toldi-monda két idegen eredetű epizódja. Irodalomtörténeti Közlemények. 1908. évf. – Marót Károly: Néhány szó a Toldi-monda egy epizódjához. U. o. 1909. évf. – Birkás Géza: Ilosvai Toldija s az olasz és francia Rainouart-mondák. Ethnographia. 1912. évf. – Karácsonyi János: Délszláv eredetű-e a Toldimonda? U. o. 1912. évf. – Wertner Mór: Adalékok Toldi Miklós életrajzához. Akadémiai Értesítő. 1913. évf. – Négyesy László: A Toldi-kérdés. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Birkás Géza: Még egyszer a Toldi-mondáról. Ethnographia. 1913. évf. – Karácsonyi János: Miért alkalmazta Ilosvai a Toldi-mondát a biharmegyei Toldiakra. U. o. 1913. évf. – Moór Elemér: A Toldi-monda és gémet kapcsolatai. Budapest, 1914. – Karl Lajos: Ilosvai Toldijáról. Irodalomtörténet. 1914. évf. – Birkás Géza: A Toldi-mondáról. U. o. 1914. évf. – Heinrich Gusztáv: A Toldi-mondához. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1914. évf. – U. az: Megint a Toldi-monda. U. o. 1914. évf. – U. az: Moór Elemér Toldijáról. U. o. 1915. évf. – Király György: Ilosvai elveszett históriás éneke. Irodalomtörténet. 1917. évf. – Bán Aladár: A Toldi-monda alaprétege. Ethnographia. 1917. évf. – Solymossy Sándor: Adalékok a Toldi-mondához. U. o. 1918. évf. – Tolnai Vilmos: A Toldi-monda és a lovageposzok rokonságához. U. o. 1919. évf. – Négyesy László: Az ős Toldi. Magyar Múzsa. 1920. évf. – Mályusz Elemér: Toldi Miklós Olaszországban. Irodalomtörténet. 1923. évf. – U. az: A Toldi-monda történeti alapja. Hadtörténelmi Közlemények. 1924. évf. – Solymossy Sándor: A Toldi-monda keletkezése. Irodalomtörténeti Közlemények, 1924. évf. – Mályusz Elemér: Toldi Miklós. Hadtörténelmi Közlemények. 1926. évf. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Pálóczi Edgár: Toldi Miklós fegyverei. História. 1929. évf.
